Budapest

Hazánk önkormányzati vezetői, szociális munkásai között alig van olyan, aki közvetve-közvetlenül ne igényelte volna a főosztályvezető asszony támogató egyetértését. Persze a titulus rendszerint elmarad, ő legtöbbjüknek „Ibolya”. Nem tartott igényt arra, hogy afféle hivatali nagyemberként kezeljék, megmaradt vidéki lánynak. Problémaérzékenysége családi indíttatású. Édesanyja is szociális intézményben igazgató Máriapócson, s Ibolya szinte természetesnek tartotta, hogy nem mehet el mások gondja-baja mellett segítség nélkül.

Szeretett – szeret – szerepelni. Vásárosnaményban született első gyerekként. Édesapja nyírmadai. János öccse családjával ma is Máriapócson él (két gyermekük van). A nagyszülők is máriapócsiak, s itt teltek az általános iskolai évek. Nyíregyházán – a Szabolcs utcai kereskedelmi szakközépiskolában – érettségizett. Az általánosban és a szakközépben is jól tanult, sokat szerepelt (ma is emlegeti Must Júlia irodalom-tanárnőt, aki vers- és prózamondását szorgalmazta, segítette).

– Mindig kiálltam magamért, másokért – mondja. – Ezt már gyerekkoromból hoztam. Megtanultam, hogy kötelességeim vannak, amelyeket becsülettel illik teljesíteni. Nyíregyházán albérletben laktam. A Nagykereskedelmi Vállalatnál voltam gyakorlaton. Számítottak rám, de édesanyám azt mondta: gyere el hozzám kislányom, a szociális otthonba, dolgozz mellettem. Én mindig szerettem, amit csinálok. Egy év után úgy döntöttem, hogy jelentkezek a gyógypedagógiai tanárképző főiskolára. Közben dolgoztam is a Fővárosi Szociális Otthonban.

Akik megtapasztalták, hogy mit jelent teljes értékű munkát végezni, s közben felsőfokú tanulmányokat folytatni, azok tudják igazán értékelni Kovács Ibolya főiskolai diplomáját. Bár szülei mindig segítették, ő is vállalt éjszakai ügyeletet, túlmunkát a terhek enyhítése érdekében. A csinos beregi kislányt a fiatalemberek is észrevették. Az egyedüllétet oldandó indult a kapcsolat, melyből házasság lett, s nyolc év albérlet után lakáshoz is jutottak. ’75-ben született Tünde. Ekkor már 3 év gyes járt. A huszonéves édesanya eközben befejezte a főiskolát. Férje a fővárosi otthonoknál dolgozott. A diploma után röviddel új lehetőség adódott.

– Egyik főiskolai tanárom elhívott az akkori Szociális és Egészségügyi Minisztérium Országos Módszertani Intézményébe. Előtte hét évig voltam a Dózsa György úti szociális otthonban. A Szociális Intézetek Központjában ugyancsak ennyi időt töltöttem. A házigondozás kiépítése volt a feladatom. Ezt összekötöttük a tanyai gondozási modellel. Nagyon sokat jártam már ekkor is az ország különböző részeibe. Bács-Kiskun tanyáit éppúgy megismertem, mint mondjuk Csongrádét. Trabanttal, Volgával három napokra utaztunk a településekre, tájékozódni, segíteni. Felépítettük a megyei, területi vezető gondozók hálózatát, akik megszervezték a házigondozást. Mindig csoportban dolgoztam. Fontos volt, hogy a helyi szakemberekkel együtt oldjuk meg a feladatokat.

Akármilyen eseményt idéztünk a szülők és a család minden történetben jelen voltak. Édesanyjáék is örültek lányuk sikereinek. A második gyermek születése azt is jelentette, hogy ismét volt idő a tanulásra is az ELTE szociálpolitikus–szociológus szakán. Péter 1985-ben született. A diplomák száma időközben gyarapodott a Közgazdaság-tudományi Egyetem közigazgatás-szervezői szakával (1999-ben fejezte be). A házigondozási modell elterjedése után, 14 évvel ezelőtt az idősgondozás ágazati irányítására behívták a minisztériumba. 1990-ben Lakner Zoltán (ma már a tárca helyettes államtitkára) irányításával létrejött a Szociális Válságkezelő Programok Irodája, ahol a kistérségi programokban a hátrányos helyzetű települések felzárkózatásával, a hajléktalanok ellátásának szervezésével foglalkoztak.

– Rengeteget dolgoztam. Szakmai munkámat mindig elismerték. Ismereteimet állandóan fejlesztettem, végigjárjam a szakma minden lépcsőfokát. Megtanultam, hogy az élet bonyolult, sok gonddal-bajjal jár, de segítséggel sok probléma leküzdhető. A programok, modellkísérletek sorában mindig ott volt Szabolcs-Szatmár-Bereg. Egy évtizede főosztályvezetőként folytatom ezt a munkát. Igyekszem minél többet adni önmagamból. Nem voltam, s remélem, nem is leszek „hivatalnok”. Igyekszem a legtöbb időt eltölteni a területen, az intézményekben.

A munka mellett nem felejtkezik el az itthoniakról (sajnos édesapja hat évvel ezelőtt elhalálozott). Édesanyja, illetve a család várja. Jó szívvel fogadják megyéjében is. Határozott, célratörő, szavatartó fiatalasszony, akire oda kell figyelni, aki csak akkor jön, akkor szól, ha ezzel használhat. Akik munkakapcsolatba kerültek vele, azt mondják, megköveteli a precíz munkát. Valójában mindig többet akar másoktól, önmagától. Most vizsgázott, kitűnő eredménnyel tette le a közigazgatási szakvizsgát. Terveiben szerepel az angol középfokú nyelvvizsga továbbfejlesztése is. Mindezt azért, hogy még színvonalasabb programok kidolgozásával tudjon segíteni a szociálisan támogatásra szorulókon.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)