Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kovács Ibolya
Minisztériumi főosztályvezető,
Budapest
Hazánk önkormányzati vezetői, szociális munkásai között alig van olyan, aki közvetve-közvetlenül ne igényelte volna a főosztályvezető asszony támogató egyetértését. Persze a titulus rendszerint elmarad, ő legtöbbjüknek „Ibolya”. Nem tartott igényt arra, hogy afféle hivatali nagyemberként kezeljék, megmaradt vidéki lánynak. Problémaérzékenysége családi indíttatású. Édesanyja is szociális intézményben igazgató Máriapócson, s Ibolya szinte természetesnek tartotta, hogy nem mehet el mások gondja-baja mellett segítség nélkül.
Szeretett – szeret – szerepelni. Vásárosnaményban született első gyerekként. Édesapja nyírmadai. János öccse családjával ma is Máriapócson él (két gyermekük van). A nagyszülők is máriapócsiak, s itt teltek az általános iskolai évek. Nyíregyházán – a Szabolcs utcai kereskedelmi szakközépiskolában – érettségizett. Az általánosban és a szakközépben is jól tanult, sokat szerepelt (ma is emlegeti Must Júlia irodalom-tanárnőt, aki vers- és prózamondását szorgalmazta, segítette).
– Mindig kiálltam magamért, másokért – mondja. – Ezt már gyerekkoromból hoztam. Megtanultam, hogy kötelességeim vannak, amelyeket becsülettel illik teljesíteni. Nyíregyházán albérletben laktam. A Nagykereskedelmi Vállalatnál voltam gyakorlaton. Számítottak rám, de édesanyám azt mondta: gyere el hozzám kislányom, a szociális otthonba, dolgozz mellettem. Én mindig szerettem, amit csinálok. Egy év után úgy döntöttem, hogy jelentkezek a gyógypedagógiai tanárképző főiskolára. Közben dolgoztam is a Fővárosi Szociális Otthonban.
Akik megtapasztalták, hogy mit jelent teljes értékű munkát végezni, s közben felsőfokú tanulmányokat folytatni, azok tudják igazán értékelni Kovács Ibolya főiskolai diplomáját. Bár szülei mindig segítették, ő is vállalt éjszakai ügyeletet, túlmunkát a terhek enyhítése érdekében. A csinos beregi kislányt a fiatalemberek is észrevették. Az egyedüllétet oldandó indult a kapcsolat, melyből házasság lett, s nyolc év albérlet után lakáshoz is jutottak. ’75-ben született Tünde. Ekkor már 3 év gyes járt. A huszonéves édesanya eközben befejezte a főiskolát. Férje a fővárosi otthonoknál dolgozott. A diploma után röviddel új lehetőség adódott.
– Egyik főiskolai tanárom elhívott az akkori Szociális és Egészségügyi Minisztérium Országos Módszertani Intézményébe. Előtte hét évig voltam a Dózsa György úti szociális otthonban. A Szociális Intézetek Központjában ugyancsak ennyi időt töltöttem. A házigondozás kiépítése volt a feladatom. Ezt összekötöttük a tanyai gondozási modellel. Nagyon sokat jártam már ekkor is az ország különböző részeibe. Bács-Kiskun tanyáit éppúgy megismertem, mint mondjuk Csongrádét. Trabanttal, Volgával három napokra utaztunk a településekre, tájékozódni, segíteni. Felépítettük a megyei, területi vezető gondozók hálózatát, akik megszervezték a házigondozást. Mindig csoportban dolgoztam. Fontos volt, hogy a helyi szakemberekkel együtt oldjuk meg a feladatokat.
Akármilyen eseményt idéztünk a szülők és a család minden történetben jelen voltak. Édesanyjáék is örültek lányuk sikereinek. A második gyermek születése azt is jelentette, hogy ismét volt idő a tanulásra is az ELTE szociálpolitikus–szociológus szakán. Péter 1985-ben született. A diplomák száma időközben gyarapodott a Közgazdaság-tudományi Egyetem közigazgatás-szervezői szakával (1999-ben fejezte be). A házigondozási modell elterjedése után, 14 évvel ezelőtt az idősgondozás ágazati irányítására behívták a minisztériumba. 1990-ben Lakner Zoltán (ma már a tárca helyettes államtitkára) irányításával létrejött a Szociális Válságkezelő Programok Irodája, ahol a kistérségi programokban a hátrányos helyzetű települések felzárkózatásával, a hajléktalanok ellátásának szervezésével foglalkoztak.
– Rengeteget dolgoztam. Szakmai munkámat mindig elismerték. Ismereteimet állandóan fejlesztettem, végigjárjam a szakma minden lépcsőfokát. Megtanultam, hogy az élet bonyolult, sok gonddal-bajjal jár, de segítséggel sok probléma leküzdhető. A programok, modellkísérletek sorában mindig ott volt Szabolcs-Szatmár-Bereg. Egy évtizede főosztályvezetőként folytatom ezt a munkát. Igyekszem minél többet adni önmagamból. Nem voltam, s remélem, nem is leszek „hivatalnok”. Igyekszem a legtöbb időt eltölteni a területen, az intézményekben.
A munka mellett nem felejtkezik el az itthoniakról (sajnos édesapja hat évvel ezelőtt elhalálozott). Édesanyja, illetve a család várja. Jó szívvel fogadják megyéjében is. Határozott, célratörő, szavatartó fiatalasszony, akire oda kell figyelni, aki csak akkor jön, akkor szól, ha ezzel használhat. Akik munkakapcsolatba kerültek vele, azt mondják, megköveteli a precíz munkát. Valójában mindig többet akar másoktól, önmagától. Most vizsgázott, kitűnő eredménnyel tette le a közigazgatási szakvizsgát. Terveiben szerepel az angol középfokú nyelvvizsga továbbfejlesztése is. Mindezt azért, hogy még színvonalasabb programok kidolgozásával tudjon segíteni a szociálisan támogatásra szorulókon.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 11. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Hasonló
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Szeifert Gyula
Czibere Károly
Dr. Kapolyi László
Lezsák Sándor
Dr. Dudás Ferenc
Dr. Szórádi Sándor
Dr. Ináncsy Miklós
Dr. Molnár József
Bodó Sándor
Juhász Ferenc
Princz Oszkár
Rigó Zoltán
Kálnoki Kis Sándor
Horváth Kálmán
Szikora Tamás
Szakály György
Serafin József
Lakner Zoltán
Dr. Hegedüs Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése