Kovács András

Természetgyógyász,

Nyíregyháza

szszb_07-46_kovacs_andras.jpgKisvárdán születtem 1960-ban, de igazából fényeslitkeinek tartom magam, hiszen Kisvárdához valójában csak a születésem köt. Általános iskoláimat is Fényeslitkén végeztem, majd Miskolcra, a Bláthy Ottó Erősáramú Szakközépiskolába kerültem. Hogy miért éppen oda, arra igen egyszerű a felelet. Nálunk hagyománya volt ennek az egyébként igen jó hírű iskolának, a tradíciót követve iratkoztam be tehát ide, hiszen famíliám férfitagjai szinte mind itt érettségiztek, innen lettek mérnökök, műszaki emberek. Miskolc után Pécs, a Pollack Mihály Műszaki Főiskola következett.

Kovács András friss diplomásként az államigazgatásban kezdte a munkát. Kisvárdára, a tanácsházára került, építésügyi előadó lett. Ezután letöltötte a katonaidőt, s megismerkedett feleségével, dr. Sári Erzsébettel. Nyíregyháza, az Agrober és a Megyei Tanács jelentik a következő állomást, majd a fordulat, amely teljesen megváltoztatta életét. Nagyanyja, a Lövőpetriben élő Győrffy Ilona volt az, aki Kovács András érdeklődését egy egészen új irányba fordította.

− Ma is látom magam előtt, ahogyan sorakoztak polcán a piócák, s emlékszem, milyen sok embernek segített. Ha valaki megégett a megyében, hozzá hozták meggyógyítani. Jóapám, anyám igazi tanítók voltak, akik nem csak a betűvetésre oktatták a falu gyermekeit, de törődtek a felnőttek dolgaival is: levelet írtak, kérvényt fogalmaztak, segítettek, ahol éppen kellett. Apám igazi ezermester volt, aki a motorjavítástól a foghúzásig mindent meg tudott csinálni.

A pályamódosítást nagyban befolyásolta Kovács András kisfiának betegsége, akinek középfülgyulladását az orvosok nehezen tudták meggyógyítani. Kovács András először magán próbálta ki a nagymamájától hallott receptet, csak azután gyermekén, s a csoda bekövetkezett, a betegség eltűnt. − Nagyon tisztelem az orvostudományt. Én nem akarom lebecsülni a doktorok tudását, de tény, én valahogy ösztönösen megérzem az emberek betegségeit.

 Sok év tapasztalatából mondom: az orvostudomány és a természetgyógyászat együtt igenis hozhatnak komoly sikert, miközben egyik sem mehet a másik rovására.

A kezdeti sikerek után Kovács András számára folyamatosan jött a többi. Igazi japán, kínai és székely mesterektől tanulta meg a mozgásszervi betegségek kezelését, szerepelt Déri János híres műsorában, a Nulladik típusú találkozásokban. A műsor után annyian keresték, hogy munkahelyén nem volt maradása. Felmondott tehát, s végképp a természetgyógyászatnak szentelte napjait. Lakásenergia-mérést végzett, meghatározta, állítása szerint két hónap alatt gyógyította a leukémiát. Rájött a krónikus betegségek okára, megtalálta azt az öt pontot, melyek a szervezetben a gyulladást okozzák.

− Mindezek tíz éve még csodaszámba mentek, ma már természetes, elfogadott tények. Meg vagyok győződve arról, hogy minden tudománynak, minden tudásnak és módszernek van valami haszna, s ezek együtteséből maga a beteg profitálhat. Megszerzett tapasztalataimat ma már mind gyakrabban másoknak is átadom, az én tudásom immár mások tudása is. Nem arra törekedtem, hogy mester, hanem hogy annál több, tanító legyek.

Kovács András legfiatalabb találmánya, s egyben legkedvesebb gyermeke a táltosiskola, melynek keretében az ősi pogány hit kutatásába kezdett, eleink nyomába szegődött.

A Kárpát-medence szerintem a világ egyik legnagyobb titka. Meggyőződésem, hogy létezett valamikor egy olyan szellemcsalád, amely a fényt hordozta. A magyar mitológiában gyakran találunk erre utaló jeleket. Én őseink nyomába szegődtem, reprodukáltam a régi magyar ősi hitet, s előbb a gyógyító táltos iskolát, később az ősmagyar táltos egyházat hoztam létre. Mára több mint hétezer tanítványom van, meghívásaim Amerikától Ausztráliáig szólnak. Olyan csoda előtt nyitottuk ki a kaput, amely száznyolcvan fokos fordulatot hozhat. Szerelmese vagyok az őstörténetnek, ez ma már nem titok. Nagy öröm számomra, hogy aki bárhol a világban bármiféle információval a segítségemre lehet, felhív, levelet ír és tudatja velem. Legnagyobb boldogságom a családom. Feleségem, a két fiam, s az, hogy ma már a munkától a lovaglásig, a kirándulásig együtt csinálunk mindent. Imádom a Tiszát, épp most tervezem, hogy egy ősi szellemben megálmodott komplexumot építsek valahol. Tudja, sokszor elgondolkodom, mi az oka annak, hogy az emberek ezer kilométereket utaznak, hogy lássák az egyiptomi piramisokat, miközben észre sem veszik a szemük előtt lévő csodákat, halmokat, kun dombokat, az ősi magyar népi építészetet. Nekem a munkám a hobbim, s az, hogy a meglévő álságokra, félrevezetésekre rávilágítsak. Az, hogy ne az igazságot, hanem a valóságot magyarázzam meg az embereknek, levegyem szemükről a hályogot. Elhitessem, volt itt, a Kárpát-medencében valaha egy jobb sorsra érdemes nép, aminek emlékét minél nagyobb körökben hirdethessem. Hiszem és vallom: egy ország erejét a gazdasága, hadserege és hite adja. Az első kettőnek úgy-ahogy birtokában vagyunk. Én a harmadikat szeretném visszaadni…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése