Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Kisgyőri Péterné
Osztályvezető,
Nyíregyháza
Tiszalökön született, most is ezer szállal kötődik ehhez a Tisza-parti kisvároshoz, ahol gyerekkorát töltötte, ahol diákként számos barátra talált. Ebben a városban végezte általános iskoláit. Jól tanult, szorgalmas diák volt már akkoriban is, inkább a reál tantárgyak keltették fel az érdeklődését, de a humán tantárgyakat is kedvelte. Az általános iskola befejezése után a megyeközpontban folytatta tovább a tanulást. A jó hírű, erős iskolaként számon tartott pénzügyi technikumban a pénzügyi szakirányt választotta. Bár így évek múlva visszagondolva úgy látja, választása nem volt egészen tudatos, hiszen 14 éves diáklányként még nem igazán tudta eldönteni, hogy milyen lenne az a munka, amivel felnőttéveiben szeretne foglalkozni. Szűken vett családjában sem láthatta ezt a példát, hiszen senkinek nem volt közgazdász végzettsége, és senki nem dolgozott gazdasági vonalon.
A középiskola évei alatt, négy esztendeig bejáró volt, naponta tette meg a közel 30 km-es utat a tiszalöki szülői ház és a nyíregyházi középiskola között. Nem volt könnyű a korán kelés, a késői hazaérkezés, a mindennapos zötykölődés a zsúfolt vonaton, de úgy gondolja, nem is volt hiábavaló, hiszen ezt az úgynevezett holtidőt olvasással, tanulással töltötte. Érettségi után Nyíregyházán talált végzettségének megfelelő munkahelyet, egy építőipari cégnél helyezkedett el. Jól érezte magát ebben a munkakörben, amit az is bizonyít, hogy tizenkét esztendeig dolgozott ennél a cégnél. Munkája során elmélyítette az iskolában könyvből szerzett ismereteit, ugyanis ezen a munkahelyen lehetősége volt gyakorlatot szereznie a számvitel szinte valamennyi területéről.
Sikeresen vette az akadályokat, elöljárói elismerték tudását, rátermettségét, s ezt az is bizonyítja, hogy az utolsó néhány esztendőben, amit ezen a munkahelyen töltött, már vezetői beosztásban dolgozott.
Ez alatt az idő alatt sorsdöntő változások történtek magánéletében is, ugyanis társra talált, férjhez ment. Férje műszaki beállítottságú gépészmérnökként dolgozik egy nyíregyházi munkahelyen. Házasságukból egy kisfiú született, aki ma már felnőtt férfi. Édesanyja nyomdokain haladva ő is pénzügyi vonalon tanult, a közgazdászpályát választotta. Évekkel ezelőtt már elkerült a szülői háztól, Budapesten él, ott találta meg munkáját, boldogulását. Julika számára nem voltak eseménytelenek a további esztendők sem, hiszen felelősségteljes munka, család, pici baba mellett vállalta a továbbtanulást és az ezzel együtt járó újabb rendszeres utazást, ezúttal Salgótarján és Nyíregyháza között. A Nógrád megyei bányászvárosban akkoriban működő számviteli főiskola levelező tagozatán szerzett újabb, munkájához szükséges képesítést.
1983. június 1-jén újabb fordulat következett, hiszen ebben az esztendőben alakult meg Nyíregyházán a Közlekedési Hatóság, és ennél az új szervezetnél helyezkedett el gazdasági igazgatóhelyettesként. Megtalálta azt a munkát, azokat a feladatokat, amelyek új kihívást jelentettek számára. Ez egy teljesen új szervezet volt, a korábbi KPM Autófelügyelettől vált le. Gazdasági területen ki kellett alakítania a cég működéshez elengedhetetlenül szükséges szabályzatot és munkarendet. Mindent, ami ehhez a szakmához tartozott, neki kellett kiépítenie. Nagy feladat volt ez egy fiatal szakember számára. De következetes munkával megbirkózott vele. Szépen, folyamatosan valósította meg elképzeléseit.
Az intézmény egyre nagyobb lett, a feladatok bővültek, költségvetésük ma már meghaladja a milliárdos nagyságrendet, létszámuk is megközelíti a száz főt. A megnövekedett feladatokhoz pedig biztosítania kellett a megfelelő személyi és tárgyi feltételeket. Változást hozott a XXI. század, az unióhoz történő csatlakozás, hiszen új közlekedést is érintő jogszabályok léptek életbe. Az ezeknek történő megfelelés folyamatos feladatot jelent az intézményi munkában, mivel biztosítani kell a működéshez szükséges anyagi hátteret, tárgyi eszközöket. A közigazgatási eljárási törvény megjelenése, az adórendszer, a gyakori áfa-változások nyomon követése, illetve alkalmazása a mindennapi munkában megköveteli a folyamatos képzést, továbbképzést, hiszen e nélkül nem lehet ezen a pályán megmaradni.
Szabad idejében szívesen utazik külföldre és belföldre egyaránt, örül annak, ha megismerhet más kultúrákat, idegen tájakat. Szereti a természetet, a növényeket, a virágokat, amelyeket előszeretettel gondoz kiskertjében. Olvasó ember műfaji kötöttségek nélkül, széles a skála, egyetlen kritériuma a minőség. Egyik kedvenc olvasmánya a Kis herceg, amit alapműnek tart, és amelyet a mai napig szívesen forgat. Úgy érzi, ami kimaradt eddigi életéből, az a nyelvtanulás, ezt szeretné pótolni, az angol nyelvet egy jó beszélgetős szinten elsajátítani. Fontos életében a család, a családi összetartozás, a barátok, akikre ha csak teheti, mindig szakít egy kis időt.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése