Ifj. Radóczi János

Halászati szakmérnök, agrárközgazdász

Nyíregyháza

szszb 28 zsl ifj. Radóczi János.JPGHarminchat éves. Nős, felesége agrárközgazdász, három gyermek, Léna (2004), Barnabás (2006) és Sebestyén (2010) édesapja. A sokat tapasztalt emberek bölcsességével beszél. De fiatalos lendülettel, dinamizmussal. Természetesen gyorsan, hiszen így van szinkronban önmagával, személyiségével, no és minden bizonnyal a vállalkozás diktálta kihívásokkal. Egymásra ható, egymást alakító tényezők ezek. Egy szemléletmódot is tükröz, kötelességtudatot, mely gyermekként már formálta: 13-14 évesen az öccsével együtt takarmányos zsákokat cipeltek, emlékszik vissza , besegítve apja vállalkozásába, de a fontosnak számító zsebpénzt is jelentette számukra. Jó előkészítő iskola volt ez az Élethez, és biztos iránymutatást adott később a választott foglalkozás, a halászat professzionális világába.

Agrármérnök, halászati szakmérnök édesapja útját követte, aki ez idő tájt (1989) alapította meg a Szabolcsi Halászati Kft-t, s a prosperáló cég ösztönzőleg hatott rá. Bár bevallása szerint gyerekfejjel nem az agrárpálya vonzotta, de eddigi szakmai életútja bizonyítja, jól döntött. Az Arany János Gimnáziumban tett érettségi után a Debreceni Agrártudományi Egyetemre ment. Egy szemesztert TEMPUS ösztöndíjjal Hollandiában töltött, 2000-ben végzett, s szinte másnap már édesapja cégében dolgozott. Folytatta tanulmányait, halászati, majd közgazdász szakmérnöki diplomát szerzett.

A cégen belüli munkamegosztásban – ha nincsenek is merev határok, hiszen ha kell a hálót is megfogja – főképp a termelés koordinálásáért felelős vezető. Ez a nagyhalászi tóegység gazdálkodását, a vállalkozás minőségirányítási rendszerének működtetését, a halkeltetés felügyeletét jelenti. Büszkén említi a cég két pontyfajtájának nemesítését (Szabolcsi nyurga, Szabolcsi tükrös), melyek 2008-tól államilag elismert, törzskönyvezett pontyfajták.

Sokat tanult édesapjától – mondja, a szakma fogásain túl kitartást, empátiát és egy olyan magatartásmintát, mely kötelez. A mai fiatalokat sokszor vádló kritika cáfolata az a szemlélet, ahogyan a cég feladatait, vállalásait, az ott dolgozó embereket, a mindezekért való felelősséget kezeli. Ezt szakmai alázattal kell csinálni – vallja. Az így végzett munka eredménye nem marad el, s jó érzéssel beszél a tervekről, elvárásokról. A vállalkozás országos szinten, a halászati ágazat középmezőnyében áll, jelentős természetes vízi területen is gazdálkodik immár harmadik évtizede, ez az édesapja szakterülete. János, az említettek mellett a technológiai fejlesztéssel, pályázatokkal, kapcsolatépítéssel is foglalkozik, komplex módon. Igazodva a változásokhoz, a cél továbbra is piacképes termékeket előállítani. Szeretnék a ragadozó halak arányát növelni a jelenleg meghatározó ponty mellett. Ehhez próbálnak alkalmazott technológiát adaptálni. A sajátos gépészeti fejlesztés innovatív gondolkodást feltételez, s a jelenlegi kínálatban nem kapható megfelelő gép, ezt kell kitalálni, kipróbálni piaci versenyben. E területen komoly együttműködést alakítottak ki a Szent István Egyetem Gödöllői Halgazdálkodási Tanszékével és a lengyelországi Olsztyini egyetemmel. A cég egyébként gyakorló helye a Gödöllői Egyetem és a Nyíregyházi Főiskola hallgatóinak. Az agrárium elkötelezettjeként kifejti véleményét a szakemberképzésről, az agrár- és foglalkoztatáspolitikáról. A szektorban bekövetkezett változások az egyetemi agrármérnöki képzési struktúrát is átalakították a szakosított képzés felé, ez a jövő. Bekövetkezik egy generációváltás is, s alkalmat kell adni a felkészült fiataloknak a pályán való boldogulásra. Magyarországon a foglalkoztatáspolitikában, az ország önellátásában az agrárium fontos tényező. A termőföldek, adottságok nagyon jók itt, Európában sehol nincs ilyen, mondja. Az állattenyésztést újra kell építeni. A gazdálkodók munkát adnak a gépesítési-, az agrárágazat és egyéb szektorok szereplőinek. – Szóba kerül a gasztronómia is. Élelmiszerminősítési szakismeretekkel – merthogy e szakirányon oklevelet is szerzett az egyetemen – támasztja alá a halhús tartalmának (magas A, D vitamin, többszörösen telítetlen zsírsavak) jó hatását az emberi szervezetre. Sajnos Magyarországon igen alacsony a halfogyasztás, 3,5 kg / fő/év, szemben az EU14-16 kg / fő/év átlaggal. Ebben is ágazati összefogást sürget, s ez talán elindult. Fontos tehát a mezőgazdaság életben tartása, támogatása. Bár sok a bizonytalanság ma Magyarországon, de aki meg akar élni, az megtud, s hogy ezzel munka van? – hát igen, de nem sírni kell, ez így is marad hosszú távon, szögezi le határozottsággal és objektíven. Majd hozzáteszi; a konjunktúrákat mindig egy letisztulási folyamat követi. Úgy érzi, megfelelő úton halad a pályája, ebben, szintén a cégben dolgozó felesége is támasza. S reméli, hogy gyermekeinek Magyarországon lesz a jövője.

 (Északkeleti Almanach 28. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2012.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése