Nyíregyháza

Nyugodtan letagadhatna tíz évet az életkorából. Hudák Antal, vagy, ahogy a legtöbben szólítják, Anti bácsi, ma is energikus, jó kedélyű, s noha 72 esztendős, teljesítményben és munkabírásban még mindig az elsők között van a Nyíregyházi Városüzemeltetési Kht. parkolóellenőr csapatában. Úgy, hogy elvileg 12 éve nyugdíjas…

Ezerkilencszázharminckettőben született Bujon. Édesanyja házartásbeli, édesapja földműves volt, de nem sokáig segíthetett a családnak, mert 1945 karácsonyán elvitték „málenkij robot”-ra, ahonnan soha nem tért vissza. A nehéz helyzetben – hatan voltak testvérek – meg kellett szakítania a sárospataki Polgári Fiú-és Leányiskolában folytatott tanulmányait, és hazatért. 1951-ig otthon dolgozott, majd miután 1953-ban leszerelt a katonaságtól a nyíregyházi Állatforgalmi Vállalatnál állt munkába felvásárlóként. Szerette ezt a feladatot: motorkerékpárral járta a nyíregyházi járás területét, szabadnak érezte magát. 1957-ben létszámcsökkentés áldozata lett, ekkor három évet ismét Bujon tölt, de közben megszerezte a jogosítványt személy- és teherautóra.

Mivel otthon nem akart beállni a tsz-be, 1960-tól Budapesten dolgozott, mint a belkereskedelmi vállalat sofőrje. Nem volt ritka alkalom, hogy a fővárosból indulva Szeged érintésével Sátoraljaújhelyen kötött ki, ilyenkor nem mulasztotta el meglátogatni családját.

Tíz év múlva azonban már saját családja lett: ekkor vette feleségül a rakamazi származású Margitot, aki közgazdásznak tanult Budapesten, majd a gumigyárban helyezkedett el mint ár- és kalkulációs osztályvezető. Hudák Antal pedig az ingatlankezelő vállalatnál kapott állást 1970-ben gépkocsivezetőként. 1980-ban került a jelenlegi kenyéradója jogelődjéhez, a közterület-fenntartó vállalathoz. Először a köztisztasági részlegnél mint művezető szervezte, felügyelte a gépi- és kézi úttisztítással, illemhelykezeléssel, kirakattisztítással kapcsolatos teendőket.

Nosztalgiával emlékszik vissza a város első úttisztító gépére, egy NDK gyártmányú IFA-ra, melynek kezelését személyesen tanulta meg egy német mestertől. Ő azonban nem autóval járt. Szeretett kint lenni a „terepen”, ezért reggeltől estig kerékpáron közlekedett, igyekezett szemmel tartani a rá bízott csoportot. Ő sem vetette meg a munkát, amit nemcsak három Kiváló Dolgozó kitüntetése bizonyít, hanem élete egyetlen munkahelyi figyelmeztetésének története is. Egy kemény, havas téli éjszaka, amikor még nem volt gépük a hótoláshoz, ő is beállt lapátolni a műszakos társak közé, hogy gyorsabban végezzenek. Ezt vette észre egy rossz szándékú ágazatvezető, aki szerint egy felelős vezetőnek nem ez a feladata…

Ezerkilencszáznyolcvannégyben került kapcsolatba jelenlegi szakterületével, ekkor lett ugyanis a parkolási-díjbeszedési részleg csoportvezetője. Ma már mosolyogva emlékszik a nyíregyházi parkolástörténet kezdeteire: a nyolcvanas évek elején egy kárpátaljai magyar asszony, Hilda néni árulta három forintért a jegyeket a Városháza előtt. Később az sem volt ritka, hogy a már pénzzel működő automatákból talicskával szedték össze az aprót, ami naponta akár 100 kilót is nyomott. Noha 1992-ben nyugdíjba ment, tovább dolgozott és 1996-ban került fizikai állományba. Ekkor ment át parkolóellenőrnek.

Mint mondja, nem terhes számára ez a munkakör, még akkor sem, ha sokan vannak, akik alaphelyzetből támadnak és a kákán is a csomót keresik. Anti bácsi kacsint: kezelni kell tudni őket. Szeret az emberek között dolgozni, akik közül sok a jó ismerőse, s az olyan, aki nevén szólítja. A legnagyobb boldogságot az jelenti számára, ha érzi az emberek tiszteletét, megbecsülését. Aki pedig megvesztegetéssel próbálja megúszni az esetleges büntetését, rossz lóra tesz. Szorgalmával máig kiemelkedik a fiatalabb társak közül, így az elsők között van díjbeszedésben. Van, aki napokig csak őt keresi, s hozzáállásával, jó hírével, korrektségével a cég kasszáján túl valamelyest a sajátját is gazdagítja.

Egyetlen gyermekét már fiatalon a munkára nevelte. A huszonhat évvel ezelőtt, hosszú várakozás után – ahogy ő fogalmaz: ajándékként – érkezett Zsuzsa már tizenévesen szedte nyaranta a pénzt Sóstón a parkolóktól. A felnőtt leány ábrázoló matematika szakot végzett, a győri Széchenyi-egyetemen tanít, s várja az első babát férjével.

Felesége nyugdíjas kora ellenére szintén aktív, s tizenkét évnyi APEH-es munka után ma egy adótanácsadó cég irodavezetője. Mindketten úgy érzik: talán csak ezt a köztük lévő földrajzi távolságot a legnehezebb elviselni. Hudák Antal nehéz szívvel válna meg szeretett városától, munkahelyétől. Néhány éve hajnalban kocog, azért, mert szerinte kell az állóképesség a reggel héttől délután fél ötig végzett munkához. Márpedig amit csinált, azt eddig is a legnagyobb odaadással tette.

Ma is azt mondja, ameddig engedik, dolgozik. Pedig már most is rangidős a Városüzemeltetési kht. törzsgárda tagjai között.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)