Szereti a verseket, novellákat, nemcsak kikapcsolódásként esténként olvasni, hanem írni, mindarról, ami napközben vele, családtagjaival, ismerőseivel történt. A nap történéseit azután továbbálmodja és kikerekedik belőle egy regény vagy egy novella, amely a fantázia szüleménye, de van valóságalapja is. Kislány korában a művészeti pályák vonzották, előadóművész, színésznő szeretett volna lenni. Ennyi információ után az ember úgy gondolná, hogy Heringh Istvánné, Jolika egy igazi romantikus álmodozó, de amikor megjelenik, mindjárt kiegészül ez a kép, egy temperamentumos, gyors beszédű, sportos nő alakjával, aki két lábon áll a földön. Szakmáját tekintve, pedig okleveles út-, híd- és vízműépítő.

Tiszadobon született, de édesapja foglalkozása miatt, aki vízügyes szakember volt, gyakran költözött a család. Laktak Tiszalökön, Polgáron és még számos Tisza menti településen, összesen kilenc általános iskolában tanult. Nem volt könnyű minden költözés alkalmával beilleszkednie egy új osztályközösségbe, elfogadtatnia magát, új barátságokat kötni, de felnőtt fejjel úgy véli nem vált hátrányára a mozgalmas gyermekkor, mert megtanult alkalmazkodni az új kihívásokhoz.

Az általános iskola befejezése után szülei javasolták, hogy tanuljon szakmát, tanácsukra választotta a békéscsabai Vásárhelyi Pál Út- és Vízműépítési Technikumot, ahol bátyja is tanult. Abban az időben még nem volt általános, hogy egy lány műszaki pályát válasszon magának. Ötvenenen kezdték el tanulmányaikat az útépítő szakon, de csak kilenc lány volt közöttük. Könnyen vette az akadályokat, nem okoztak gondot neki a reáltantárgyak, jó eredménnyel végezte a technikumot, bár az alma mater falai között is gyakran forgatta a verses és novellásköteteket. A technikum befejezése után tanulmányait az Ybl Miklós Műszaki Főiskolán folytatta, ahol műszaki ellenőri oklevelet szerzett.

Kisgyermekkorában úgy gondolta, az irodalomhoz közel álló pályát fog magának választani, de nem bánta meg, hogy nem így történt. Hiszen ennek a pályának, az út- és hídépítő szakmának is megvan a maga szépsége. Jó látni, amikor megépül egy út vagy egy híd, ami megkönnyíti az ott élők közlekedését. Nemcsak utakat, hanem csatornákat is épít, műszaki ellenőrzéseket, útfenntartási, üzemeltetési feladatokat is ellát.

Ezt a munkát természetesen nem lehet íróasztal mellett végezni. Mindig a helyszínen kell lenni, onnan irányítani a kivitelezési feladatokat. A békéscsabai technikumban ismerkedett meg férjével, aki két évfolyammal felette járt, diákszerelem volt. Hét évig tartó udvarlás és együtt járás után úgy döntöttek, hogy összekötik életüket, és ezerkilencszázhetvenötben kimondták a boldogító igent. Munkát és lakást Nyíregyházán találtak, így ebbe a városba költöztek.

Jolika első munkahelye Nyíregyházán a Kevép Vállalat volt, ahol kivitelezőként dolgozott, majd az akkori városi tanácsra került, ezerkilencszázkilencvenhéttől, pedig a Városüzemeltetési Kht. munkatársa lett.

Közben megszületett kislánya, aki ma már belgyógyász szakorvosként dolgozik Nyíregyházán a Jósa András Kórházban. Férjével közös életüket egy lakótelepi lakásban kezdték, de mindketten vidéken, családi házban nőttek fel, erre vágytak, ezt keresték, végül megtalálták Sóstóhegyen álmaik telkét, amelyre felépítették otthonukat.

Sajnos férje tizenhárom évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel meghalt. A sóstóhegyi házat azóta lányával és vejével osztja meg. Szabadidejében gondot fordít fizikai kondíciójának megőrzésére is. Amikor csak teheti, kocog a közeli erdőben. Szereti a virágokat, szívesen gondozza őket, a házat övező kertben.

A költészet, az irodalom megmaradt hobbijaként. Ma is ír verseket, de főleg novellákat. Írásaihoz a témát saját és szűkebb környezetének a mindennapjai szolgáltatják, megfűszerezve egy jó adag fantáziával. Bár az írás iránti szenvedélye már kis gyermekkorában megmutatkozott, de bátorságot igazán csak tizenhét évesen merített hozzá, amikor harmadik helyezést ért el „Tiszadob 1969” című könyvével egy Kazinczy-pályázaton. Ihletet a könyvhöz szülőfaluja szolgáltatta. Regényében feldolgozta a Tisza szabályozásának történetét, Vásárhelyi, Széchenyi szerepét, a vízügyes szakma egy kis szeletének bemutatását ötvözte egy romantikus szerelmi történettel. Üzemi gyakorlaton vett részt a Vásárhelyi-emlékmű építésekor, ekkor kezdett a könyv megírásához.

Regényének elismerése szárnyakat adott a további íráshoz, olyan sikeresen forgatta a tollat, hogy megjelentek novellái a Rakéta regényújságban is. Ez a szenvedélye a mai napig megmaradt. Úgy tervezi, hogy papírra veti békéscsabai diákéveinek történetét. Maradandó mély benyomást tettek rá a kollégium zárt világában töltött évek, ahol spártai szigor uralkodott, de a mai napig tartó fantasztikus barátságok születtek.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)