Nyíregyháza

A folytonos átalakulást megélő, gyakorta megszenvedő pedagógia lépten-nyomon új kihívásokkal szembesül. Hajdu Sándor 2003. június elseje óta tölti be a Megyei Pedagógiai, Közművelődési és Képzési Intézmény igazgatói posztját. Főiskolás kora óta pezseg körülötte az élet, soha nem érte be kevesebbel, mint a lehetséges maximum. Ha valakire, őrá igaz a mondás, amely a XIV. Dalai Lámától, Tenzin Gyatszótól származik: „Kíséreld meg a lehetetlent, hogy elérd a lehetségest”.

E sorok írója még főiskolás korából ismeri a gyertyát két végén égető, ízig-vérig pedagógus-igazgatót, aki – túl azon, hogy tehetsége, szorgalma, rátermettsége okán általában vezetői szerepet töltött be, akár iskolában, akár az önkormányzatnál, akár most a pedagógiai intézetben – örökösen az előrevivő változás útját kereső ember. Nem tud tétlenül ellenni és ülni a mások által elért eredmények babérjain, hanem ha lehetne, legszívesebben kifordítaná a sarkaiból a világot, amikor tudja, hogy azzal használ.

Ő már annak a pedagógusgenerációnak a tagja, amely az 1970-es években az oktatási törvény szabta keretek közt kezdte meg hivatása gyakorlását. Ám nemcsak megérte, a pedagógia, a nevelő-, oktatómunka átalakítására tett sorozatos kísérleteket, hanem tevékeny, cselekvő részese is azoknak. Szinte minden oldalról a saját bőrén tapasztalhatta meg egy reformnak gondolt elképzelés hatását.

Az általános iskola igazgatójaként másként látott sok mindent, mint amikor a polgármesteri hivatal humán irodáját vezette. Két éve pedig a pedagógiai szakmai piac kialakulását és az abban történő részvételt érzékeli, és úgy igyekszik segíteni a kartársaknak az intézményi keretek között, hogy mindenki a maximumot hozza ki magából.

Jó szakmai hagyományokra támaszkodhat a megyei pedagógiai intézet – hangsúlyozta igazgatói pályázatában Hajdu Sándor –, és a változó körülményekhez alkalmazkodva olyan funkciót szükséges kitalálni és sikerrel működtetni, amely hosszabb távon is garantálja a magas szolgáltatói színvonalat.

A változások közt említi az igazgató, hogy 2002-től az iskolák nem a megyei önkormányzatokon, hanem a Közoktatási Közalapítványon keresztül kapták a hétszázhúsz forint szakmai szolgáltatási normatívát tanulónként. 2005-től azonban az iskolák közvetlenül jutnak ehhez az összeghez, és maguk döntenek arról, mely céggel, társulással, magániskolával vagy más képzőszervvel oldatják meg a választható feladatokat. Ezeket a szolgáltatásokat ma már szabadon, intézményi vagy önkormányzati ráhatástól mentesen, választják.

Az igazgatói székben töltött röpke két év alatt, szorosan együttműködő munkatársi gárdával már országosan is szép eredményeket mutathatnak fel. Hajdu Sándor büszke arra, hogy az új közigazgatási egység, a többcélú kistérségi társulások megalakulása után tizennyolc megye (Pest megye nem szerepel) intézetei közül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Pedagógiai Intézet lehet a gesztor. Az iskolaszövetségek rendszerére ráépülve, de hatósági szerep nélkül segíthetik az intézményeket. Érzik is az intézményekben dolgozók, a pedagógusok, hogy a számtalan jogi, igazgatási, szervezési, fejlesztési, pénzügyi, vállalkozói ismeretek világában tájékozódni nehéz, és keresik a kapaszkodót.

A másik jelentős eredménynek könyvelhetik el a pedagógiai intézetben, hogy 2004-től akkreditált felnőttképzési intézményként is működhetnek. Piaci alapon olyan szakmákat oktathatnak, amelyek az Országos Képzési Jegyzékben szerepelnek. Ez a fajta piacorientált magatartás még érzékenyebbé teszi őket a változások iránt. Szinte napi rendszerességgel tudniuk kell a társadalmi, gazdasági, közművelődési, közigazgatási és más tevékenységi területek milyen szakembereket és milyen számban igényelnek. A piac kihívásaira gyorsan reagálva nagyobb eredményt tudnak felmutatni.

A szolgáltató jelleg érvényesül és erősödik a pedagógiai szakmai piacon, ám az intézet eredményeit méltányolja a fenntartó önkormányzat. Nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. A sóstói képzési központot nemrégiben 350 millió forintos megyei támogatásból alakíthatták át háromcsillagos szállodává, s egyúttal teremthettek modernebb körülményeket a vendégeiknek.

S ha még a jogos büszkeség okait keressük, feltétlenül aláhúzza az igazgató: az ország hatszáz iskolájában a nyíregyházi tantervcsaládot használják a kollégák, nem véletlenül. A megyében kilencezer gyakorló óvodapedagógus, általános iskolai tanító, tanár és középiskolai tanár tevékenységére gyakorolhat pozitív hatást a pedagógiai intézet. Itt napközben egymásnak adják a kilincset a kartársak, és kialakulóban van egy olyan szellemi centrum a szakma gyakorlói között, amely már rövid távon is meghozza az eredményt. Hajdu Sándor annak örül, ha a változó világban fogódzót nyújthatnak a kollégáknak.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)