Fogarasi Gábor

Fodrászszövetkezeti elnök,

Nyíregyháza

szszb_14-24_fogarasi_gabor.jpgMár a negyedik generáció frizuráit készíti Fogarasi Gábor férfifodrász, akit a nemcsak a nyíregyházi belvárosban, hanem a megyeszékhely határain túl is nagyon sokan ismernek. A sétálóutcában lévő fodrászüzletben immár 41-ik éve dolgozik, az első pillanattól kezdve, hogy ezt a szakmát választotta. Társai bizalmából pedig 10 éve ő tölti be a fodrászszövetkezet elnöki tisztét.

„Meggazdagodni nem, de tisztességgel megélni lehet belőle” – röviden így summázta a szakma lényegét az édesapja, Fogarasi Pál, aki 1933-tól Nyíregyházán vágta a vendégek haját. Nagy megbecsülésnek örvendett. 1949-ben például ő volt az egyik alapítója a szövetkezetnek. Ha valakire igaz, hogy a családi tradíciók meghatározzák az életútját, az sokszorosan így történt Gábor esetében is. 1946-ban Nyíregyházán született. Édesanyja, lánynevén Hamvai Anna, háztartást vezetett, gyermeket nevelt. Ma is él, 86 éves, felnőtt gyermekiben, unokáiban látja élete értelmét. Az édesapa, sajnos, már nem lehet köztük. Négyen osztoztak a szülők szeretetén, Pál a legidősebb, ő is fodrász, és a felesége is szakmabeli, Erzsébet az adóhivatalnál dolgozik, Gábor a harmadik, és a legifjabb Zoltán, aki folytatta a dinasztia hagyományait, és a fodrász lett. Gábornak a társa, Julika műtősnő. Gyermekei közül Andrea a Tákisznál előadó – neki két kislánya van, Kitti 12, Petra 7 éves –, Ágnes marketing menedzser a Békernél, Éva Amerikába ment férjhez, az ő kislánya Szilvia.

Fogarasi Gábor igen népszerű a városban a vendégek körében. Tudják róla, hogy nagyon precíz, pontos, pedig az ő üzletükben nem lehet bejelentkezni sem. Felgyorsult világunkban sok vendég örül az előre kapott időnek, hogy akkor nem kell sorban állnia. A Zrínyi Ilona utcai fodrászatban viszont azt a gyakorlatot követik, hogy a három férfifodrász párhuzamosan dolgozik, egy vendégre mintegy 30 perc szükséges, és így általában maximum fél órát várakozik az új érkező. A város szélén, ahol általában kisebb a forgalom, megvalósítható az előre történő bejelentkezés.

A négy évtized annyi divathullámot jelentett a szakmában, hogy igazából ezt csak az tudja, aki napi gyakorlatként éli meg a fodrászvilág változásait. Amikor Gábor a szakmát tanulta, hódított a rövid frizura, majd a beatkorszakban mindenki megnövesztette a haját. Ma pedig, nemcsak a fiatalok körében, ismét a rövid a népszerű. Egész szakmák, társadalmi csoportok választják a kefe formát. Elég, ha a kommandósokra, pénzszállítókra, őrző-védőkre, de még a katonákra, banktisztviselőkre is gondolhatunk. Bár mindennek igaz az ellenkezője is, ugyanis szakállas katonatiszt vendég is rendszeresen felkeresi Fogarasi Gábort.

Nemes egyszerűséggel mindössze azt kérdezte egy fiatalember a Gábor kollégájától: ismeri-e Kovács Ákost? Mire a válasz megérkezett volna, kiderült, közismert énekes, a fiatalok bálványa, így a frizuráját követni annyi, mintha vele azonosulnának a rajongók. Gábor megerősíti, még a Music Tv-t is rendszeresen nézik, hisz a klipekből kitűnik, milyen frizura a menő, s azt a fodrásznak le kell tudni másolni. Gábor is gyakran vágott frizurát fotó vagy újságkivágás alapján. Manapság olyan szellemes megoldásoknak is tanúi lehetünk, hogy cégemblémákat kérnek a hajba vágni. Különösen az Opel és a Nike jel a menő.

Fogarasi Gábor munka közben elvégezte a közgazdasági szakközépiskola pénzügyi tagozatát. Ezzel régi szenvedélyének, a tanulásnak hódolt, ugyanis jó tanulóként szeretett volna hamarabb szerezni valamilyen végzettséget. A hagyományok követése viszont ezt az életpályát jelölte ki a számára. Úgy gondolta, hogy ekkor ezt látja el maximálisan. Mióta a szövetkezet elnöke, az 56 tag és a szövetkezet üzleteiben dolgozó kb. 80 fodrász megélhetését, szakmai pályájának gyakorlását koordinálja. Mivel a szövetkezeti tagság nem kötelező, a vagyonnevesítésről szóló törvény bevezetése után mindenki dönthetett 1992-ben arról, hogy milyen szervezeti keretek közt folytatja a fodrászatot. Fogarasi Gábor azt fogalmazta meg legfontosabb céljának elnökké választásakor, hogy munkahelyet teremtsenek a szövetkezetben maradott fodrászoknak. Nyereségessé tették a szövetkezetet, így megérte maradni a közösség iránt hűségeseknek.

A fodrászat mindig is népszerű pálya volt a fiatalok körében. Nyolcadik osztály vagy érettségi után jelentkezhetnek az érdeklődők. A gyakorlatra igen nagy hangsúlyt fektetnek. Amikor Gábor elkezdte a pályáját, a mester még ott állt a tanuló mellett, és nézte, hogy készül a frizura. Bármilyen társadalmi rendszerben élünk, a jó megjelenéshez divatos frizurát kérnek.

A négy évtized alatt legalább 150 ezer frizurát készített el a népszerű fodrász. Volt idő, amikor szombaton és vasárnap is dolgoztak. Szabadidejében a szövetkezeti elnökséggel kapcsolatos teendőket látja el, társa csodálatos partner a nyugodt családi háttér megteremtéséhez.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 14. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése