Ficsor László

Jegyző,

Hajdúböszörmény

hb_01-124_ficsor_laszlo.jpgPrecíz és elegáns férfi a hajdúböszörményi jegyző. Menekül előle a rendetlenség. 2000 decemberében került a harminckétezer fős város polgármesteri hivatalának élére. A néhány hónap alatt nemcsak a hivatallal, hanem a várossal és az emberekkel is megismerkedett. Úgy beszél Hajdúböszörményről, mintha itt született volna. Lelkesen sorolja a város értékeit, jellegzetességeit. Amíg beszélgetünk, arra gondolok, hogy milyen jó is lenne, ha a tősgyökeres böszörményiek is ennyire lelkesek lennének attól, hogy itt és ide születtek.

– Mindig nagyon érdekelt az adott település élete, története, kultúrája és hagyományai. Eddig bárhol is kezdtem dolgozni mint jegyző, tulajdonképpen az ismerkedéssel kezdtem a munkát. Az Államigazgatási Főiskola után elsőként egy kis Tisza-parti kistelepülésre, Paszabra kerültem. Az ott töltött idő alatt megismerkedtem a Rétközzel, a szabolcsi résszel. A falubeliek rövid idő alatt elfogadtak, megszerettek. Jó szívvel gondolok vissza erre az időre. Az első komoly beruházással is itt találkoztam: általános iskolát építettünk. Szép feladat volt. Emellett megpróbáltuk népszerűsíteni, bemutatni a paszabi szőttest és megismerkedtem egy néptanítóval, aki Ortutay Gyulának gyűjtött népmeséket. A kistelepülés után a következő állomáshely már egy nagyközség Vaja volt. Ezen a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen több, mint hat évet töltöttem el. Itt két polgármesterrel dolgoztam együtt. Amikor 2000 novemberében eljöttem, nem volt könnyű a döntés, de hiszek benne, hogy idejében és a kínálkozó lehetőségeket kihasználva kell váltani az embernek.

A felületes szemlélő ezt hihetné, hogy Ficsor László nyughatatlan lélek. Erről szó sincs. A kételyt nyugodt szóval oszlatja el. Elmeséli, hogy Nyíregyházán született és az, hogy a közigazgatásban dolgozik tulajdonképpen predestinálja a helyváltoztatásra. Terveit, ötleteit Paszabon és Vaján is valóra váltotta, sőt a mai napig visszajár ezekre a településekre, de fiatal kora, ambíciói a nagyobb feladatok felé hajtják. Jelenleg is tanul: az Állam- és Jogtudományi Egyetemen, Kecskeméten.

– Hajdúböszörményben, egy nagyobb városban jegyzőnek lenni nagy kihívás számomra. Amikor megláttam a pályázati kiírást nem volt kérdés, hogy megpróbáljam-e, már csak azért sem, mert nem jöttem teljesen idegen helyre, vannak itt ismerőseim. Az elhatározásomat csak megerősítette, amikor megismerkedtem az országgyűlési képviselővel, Lévai Tiborral, a polgármesterrel, Lázár Imrével, és Kiss Attila alpolgármesterrel. Sokat jelent számomra, hogy hozzám hasonló fiatalok vesznek körül a hivatalban. Mindenkinek a város fejlődése, a hivatali munka ésszerűsítése a célja. Az eltelt idő alatt kellemes tapasztalatokat szereztem. Szakmai előrelépésnek tekintem, hogy a községi, nagyközségi feladatok után most már városi hatósági feladatokat láthatok el.

Viccesen megjegyzi, hogy ezek után már csak egy megyei jogú város, vagy a főváros következhet, de gyorsan hozzáteszi – ez most nincs tervben. Kellemes helyre talált Hajdúböszörményben. Kicsit másképp csillan a szeme, amikor hozzáteszi: családalapításra ideális hely ez, amely a város és a falu jó tulajdonságait ötvözi.

– Nagyon élveztem a paszabi idő alatt a Tisza közelségét. Bár Hajdúböszörmény kicsit távol esik a folyótól, mindig találok rá alkalmat, hogy legalább egy Tisza-túra idejére visszatérjek. Talán éppen ezért tartom fontosnak, hogy a hajdúböszörményi strandfürdő megújuljon és megépüljön az uszoda. Egy ekkora településen szerintem ez nélkülözhetetlen. Nagyon lenyűgözött még a Káplár Kemping, amit itt egyszerűen csak skanzennek neveznek. Aki nem járt még erre, nem tudja, mit hagyott ki. Egyszerű nádfedeles, fehérre meszelt falú parasztházak ezek, muskátlival az ablakban. Úgy gondolom ezeket a meglévő értékeket kell erősíteni Hajdúböszörményben, és ránk találnak a turisták. Azt hiszem ehhez jó úton haladunk. Az épülő M3-as autópálya, a gyorsforgalmi út, az ipari park és a strandfejlesztés is azt a célt szolgálja, hogy a fejlődés irányába mozduljon el a város.

A jegyző szerdánként tart fogadóórát. Akkor intenzíven ismerkedik a helyi emberekkel és gondokkal. Szeretne új gyakorlatot meghonosítani Hajdúböszörményben: a bürokratikus szemléletet váltsa fel a szolgáltatási szemlélet, hogy az ügyfelek ügyes-bajos dolgaikat, problémáikat gyorsan és hatékonyan intézhessék. Eddig nem volt ügyfélszolgálati iroda, de biztosra vehetjük, hogy ha Ficsor Lászlón múlik hamarosan lesz ilyen is. Ez egyik fontos terve a minőségbiztosítási rendszer kiépítése mellett. Már tervezi, hogy a felfedezett helyi értékek ügyében is lépni fog. A polgármesteri hivatal ablakából minden nap az omladozó falú Hajdúkerület székházat látja. Nagy terve, hogy ez a műemlék épület minél hamarabb a hajdúk központjához méltó módon felújítva nézzen vissza a másik oldalból.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése