Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Fazekas Jánosné
A Városüzemeltetési Kht. főkönyvelője,
Nyíregyháza
Nyíregyházi születésű, korán megtanulta helyén kezelni az értékeket. Édesapja vasutas volt, egy szerény keresetből tartotta el az öttagú családot.
Hárman vannak testvérek, van egy bátyja és egy húga. A középiskolát is úgy választotta, hogy annak elvégzése után szakma kerüljön a kezébe, amivel el tud helyezkedni, és minél előbb beállhat a bátyja után a keresők közé, hozzájárulhat a családi kasszához. Így esett a választása a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolára. Az évek alatt jó iskolai közösség alakult ki, nagy barátságok születtek, jó tanárai voltak, ez is közrejátszott abban, hogy megszerette ezt a szakterületet. Középiskolai diáktársaival most is tartja a kapcsolatot.
Rendszeresen szervezik az érettségi találkozókat, most készülnek a 35.-re. Szép időszakra emlékszik vissza, hiszen akkor volt fiatal, akkor kezdett kinyílni előtte a világ, akkor kezdett el sportolni, edzésekre járni. Aktívan sportolt, az NYVSC-ben gerelyezett, a Kinizsi Sportklubban kézilabdázott.
Amikor befejezte középiskolai tanulmányait, és elkezdte a munkát, a versenyszerű sportot abbahagyta, de a sport iránti szeretete megmaradt, a mai napig odafigyel, hogy rendszeresen mozogjon, végezzen valamilyen testmozgást.
A technikum után két munkalehetőség állt előtte, az egyik az akkori Konzervgyárban, a másik pedig a Mezőgépnél kínálkozott. Végül a Mezőgép mellett döntött, annak ellenére, hogy több lett volna a fizetése a Konzervgyárban. Ő érzelmi alapon választott, mivel több ismerőse dolgozott a mezőgépes kollektívában, így ide húzta a szíve.
1971-1985-ig dolgozott ennél a cégnél. Közben folytatta tanulmányait levelező úton. Abban az időben az volt a gyakorlat, ha valaki levelező tagozaton akart tanulni, előtte legalább egy esztendeig dolgoznia kellett. A jelentkezéshez szükség volt munkaviszonyra, szakmai gyakorlatra.
A Pénzügyi Számviteli Főiskolán folytatta a tanulást. Utólag végiggondolva, az is közrejátszott választásában, hogy Nyíregyházán volt a felvételi, abban az időben levelező tagozaton havonta két alkalommal, pénteki, szombati napokon voltak konzultációk. Úgy gondolta, ezt az időt rá tudja szánni munka mellett a tanulásra.
Három évig Miskolcon tanult, a negyedik, befejező évet pedig Budapesten végezte. 1976-ban államvizsgázott. Munkahelyén végigjárta a szakmai ranglétrát, pénzügyi nyilvántartóként kezdte pályáját, utána anyagkönyvelési csoportvezetőnek nevezték ki. 1976-ban óriási elismerés érte, hiszen huszonéves fiatal nőként megbízták elöljárói a számviteli osztályvezetői feladatok ellátásával a megye egyik legnagyobb, több gyáregységgel rendelkező vállalatánál.
Az 1976-os év kinevezése mellett több szempontból is emlékezetes számára, hiszen ekkor ment férjhez, ebben az évben államvizsgázott. Akkoriban még nem volt általános gyakorlat, hogy egy huszonévesnek, aki ráadásul nő, ekkora bizalmat szavazzanak, hogy egy nagy megyei cég gazdasági vezetésével bízzák meg.
Nem volt könnyű a helyzete, de ami nagyon sokat segített talpraesettségén és szaktudásán túl, a korosztályába tartozó kollégák támogatása. Az is segítette, hogy bedobták a mély vízbe, akkor kapott több évre visszamenőleg APEH-revíziót a cég, amit végigcsinált. Automatikusan rá volt kényszerítve, hogy bizonyos dolgokat tömören megismerjen, átlásson, amit a későbbiekben kamatoztatni tudott. 1985-ben újabb váltás következett, az akkori Közterületfenntartó Vállalathoz hívták főkönyvelői beosztásba.
A következő fordulat 1994-hez kötődik, ekkor jelent meg a Tigáz pályázati kiírása, ebben az időben alakult a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatóság.
Új kihívásnak érezte ezt a munkát, hiszen a Tigáznál új szervezetet kellett kialakítania. Úgy gondolta, kipróbálja erejét, szakmai tudását, emberismeretét, szervezőképességét, hét esztendeig látta el a főkönyvelői teendőket. Néhány év múlva a Tigáznál is átszervezések történtek, és amikor korábbi munkahelyén megüresedett a főkönyvelői állás, ismét elvállalta annak ellátását, és visszatért az akkor már Városüzemeltetési Kht. elnevezésű céghez 2002-ben.
Munkahelyi tervei között szerepel egy egységes informatikai rendszer bevezetése hálózati rendszerben és nem külön-külön szervezeti részlegekként. Kevéske szabad idejét szívesen tölti családjával, barátaival, akikkel szinte havonta szerveznek valamilyen természethez kötődő szabadidős programot.
Gyakran mennek néhány napra a hegyekbe túrázni, kedvelt kirándulóhelyük a Tisza-tó.
Ami soha nem maradhat el, az a mindennapi olvasás, nem tud úgy elaludni, hogy ne vegye kezébe kedvenc regényét vagy napilapját. Ha ideje engedi, meglátogatja Pesten élő építész fiát, és nagyon várja, hogy megszülessen első unokája.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 21. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2006.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése