Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Farkasné Koós Erzsébet
Jegyző
Farkaslyuk
Tizennyolc év közigazgatási gyakorlattal, két szakirányú diplomával a kezében vágott bele a jegyzői munkába. A kihívás óriási volt, hiszen Farkaslyukon addig gyakran váltották egymást a hivatalvezetők, miközben Gábor Dezső polgármesternek hiányzott egy stabil közigazgatási szakember a munkájához. Végül 2003 végén – egy újabb pályáztatás után – 12 jelentkező közül Farkasné Koós Erzsébetre esett a képviselő-testület választása, aki 2014.január elsején jubilált: tíz éve tölti be a község jegyzői állását.
Gyermekkori álma vált valóra, amikor az Ózdi Városi Tanács VB. Igazgatási Osztályán munkába állhatott. Korán megszerette a hivatali munkát, mivel nagymamája az arlói tanácson dolgozott, és amikor meglátogatta, leült az írógép mögé és gépelt. Látta, hogy sok ember fordul meg a tanácson, majd többségük elégedetten távozik. Ezek a benyomások olyan hatással voltak rá, hogy a helyben elvégzett nyolc általános után az ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskola igazgatási-ügyviteli ágazatán tanult tovább. Érettségi vizsgát 1985-ben tett, ami után az Ózd és Vidéke ÁFÉSZ alkalmazta adminisztrátorként. Onnan került 1986. április elsején hasonló munkakörbe az Ózdi Városi Tanácsra. Három év múlva gyámügyi előadónak nevezték ki, majd két évet GYES-en töltött. Ákos most 20 éves, Putnokon a mezőgazdasági technikumot végzi és tagja az Ózdi Kerékpár Egyesületnek.
Újbóli munkába álláskor a Szociális és Egészségügyi Ügyosztályra került szociális előadónak, majd főtanácsosként tevékenykedett. Az osztály szociális igazgatási mintahelyként működött, ezért a környező 26 település szociális dolgozóit segítették a jogértelmezésben, jogalkalmazásban, ügyvitel-szervezési feladatokban és informatikai területen.
1995-ben, – a GYES időszakában – beiratkozott a Janus Pannonius Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának személyügyi szervező szakára, ahol 1998-ban kapott diplomát. Ezután – 1998-ban – másik szakterületen is tanulmányokba kezdett, 2001-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Államigazgatási Karán vette át az igazgatásszervezői diplomát. Két felsőfokú végzettséggel úgy gondolta, feljebb lép a szakmai ranglétrán. Ekkor jelent meg Farkaslyuk község önkormányzatának pályázati kiírása, melyre beadta pályázatát. Végül mellette voksoltak B.-A.-Z. megye egyik legfiatalabb településének vezetői.
Nem tagadja, voltak nehéz pillanatok az első hónapokban. Korábban a közigazgatás egy nagy részterületét ismerte meg, jegyzőként viszont a közigazgatás egészéért felelős. Munkába állása óta gördülékenyen zajlik a munka Farkaslyuk Község Polgármesteri Hivatalában. Csakhogy a jegyzőasszony az örök elégedetlenek közé tartozik, jelenleg is tanul a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Önkormányzati szaktanácsadói szakán, ahol 2015-ben veheti át harmadik diplomáját.
Vallja, hogy a jegyzői hivatás egy egész embert kívánó és embert próbáló kihívást jelent. Mindig arra törekedett, hogy megszerzett ismereteit bővítse, tökéletesítse, ezért folyamatosan képezte magát, amire kollégáit is ösztönzi, sőt támogatja ez irányú törekvéseiket. A pálya minden lépcsőfokát bejárta és úgy fogalmaz, hogy beleszeretett a közigazgatásba. Ennek okaként említi, hogy az egy hatalmas, monstrum rendszer, amelynek – akarva-akaratlanul – minden ember részese. Ebből adódik, hogy aki szereti embertársait, az nem tudja nem szeretni a közigazgatást. Az ugyanis „egy lehetőség arra, hogy másokon segítsünk, hogy embereket közelebb hozzunk egymáshoz és hidat építsünk az érdekek közé”. Közszolgálati hitvallása az emberséges, ügyfélbarát ügyintézés és a szolgáltató jelleg kidomborítása a mindennapi feladatvégzésben. Fontosnak tartja, hogy mindezt a lakosság is érzékelje, még akkor is, ha szankciót kell alkalmazni bizonyos esetekben. Erzsike úgy tapasztalja, hogy ideológiája bevált, hiszen érzi a lakosság szeretetét és tiszteletét, ami jó érzéssel tölti el.
Bekerült a Borsodi Jegyzők Szakmai Egyesületének felügyelő bizottságába, tagja az Ózd és Putnok térségi Jegyzői Egyesület elnökségének, az Ózd Kistérség Többcélú Társulás Jegyzői kollégiumának pedig elnökségi tagja. A közigazgatási szakvizsgát 2002-ben, az anyakönyvi szakvizsgát 2010-ben tette le, de van angol „C” típusú, szakmai nyelvvel nehezített alapfokú nyelvvizsgája is. Büszke arra, hogy 2000-ben a Szociális és Családügyi Minisztériumtól kiemelkedő eredményes munkáért járó Elismerő oklevelet kapott. 2003.évben a Köztisztviselőkért Alapítvány Kuratóriuma Szakmai Elismerő Oklevelet adományozott részére.
Amikor ideje engedi, fitnesz-termekben és zumba órákon mozogja le a napi feszültséget. Szeret színházba járni férjével – aki a Sajó Agrár Zrt. termelésirányítója – és utazni, különösen a hollandiai szakmai útra és az erdélyi kirándulásokra tekint vissza nosztalgiával.
Hasonló
Gábor Dezső
Elek István
Kovács Szilárd
Kocsik László Csaba
Eke István
Tóth Zsuzsanna
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése