Nyíregyháza

Gyermekkorának gazdag mesevilága kíséri, s azóta is abból a lelki gazdagságból táplálkozik, melyet a szatmári, Ököritófülpösön szerzett. 1956. október 14-én, Mátészalkán született, négy leánytestvére mellé egyetlen fiúnak a családba. Édesanyja igazgatósága alatt működő leánynevelőben igazi családmodellt próbáltak megvalósítani.

A tanulás mellett szeretetben és munka mellett nevelődtek fel az életnek. „Büszke vagyok, hogy az ököritófülpösi általános iskolában tanultam. Bálint István, Magocsa és Labanc tanár urak szigorúan neveltek ugyan, de mindig partner volt a gyermek.” A matematika és a természetismeret iránti érdeklődésből a nyírbátori Báthory István Gimnáziumba került.

Kamaszkori fellángolásai és útkeresései alatt, a jövőjét illetően – édesanyja a kezébe adván a döntés felelősségét – Gábor úgy döntött, mégis gimnáziumban folytatja. Így került Csengerbe, ahol ’75-ben érettségizett, majd ’76-ig katonai szolgálatot teljesített Kiskőrösön. Ősztől a nyíregyházi tanárképző főiskola matematika–műszaki ismeretek és gyakorlatok szakán folytatta tanulmányait.

A főiskolás évek felejthetetlenek! Akkor, ma is élő barátságok szövődtek Gurbán Sándor, Kézi András, Nagy Gusztáv, Szabó Gusztáv és még számtalan évfolyamtársával. Tóth György József tanszékvezető tanár úr és tanárai, családias légkörben, a közösséghez való ragaszkodás szellemében nevelték őket. Részese lehetett egy új tantárgy, a technika születésének.

Első munkahelye az akkori MHSZ-ben volt, a főiskolán klubtitkárként dolgozott és mellette műszaki rajzot és modellezést tanított ugyan itt. Később úgy érezte, szólítja valami, s hogy igazán taníthasson, a kisteleki-szőlői iskolába került. Nem várta semmi extra, sőt még felszerelés sem, de megkapta az első végzős osztályt.

Miután a Virág utcai iskolát megépítették, Nemes Sándor igazgató úr keze alá került. Itt egész életre szóló példát kapott az emberséges, igazságos az önfegyelemre alapuló vezetési módszerből. Akkori igazgatója inspirálta és bátorította az iskolai falain is túlnyúló szakmai törekvéseit.

Ebben az időben történt, hogy néhány technikatanár a városban egymásra talált, s több helyen továbbképzéseket, előadásokat szerveztek. „’84-ben hárman, Nagy Endre a 6-os, Kovács Tibor az 1-es és én a 14-es iskolában eretnek dolgot követtünk el! Számítógépeket vetettünk az iskolába, elkezdtük tanítani a számítástechnikát, ami általános iskolában egyáltalán nem volt még jellemző. Ennek bűvöletében éltünk. Országos szaktáborban kiegészülve Sarka Lajos barátommal töltöttük a nyár egy részét Csillebércen, a számítógépeket is magunkkal cipelve, áttelepítve” – emlékszik vissza fellelkesedve. A MPI bázisiskolája lett az intézmény munkájának elismeréseként. A brit–magyar konferencián ezerkilencszáznyolcvanhatban megmutatták tudományukat, országos és megyei lapokban is visszhangja volt.

A pályázati lehetőségeket kihasználva, különféle tantárgyi programokat írtak alsós kolléganőikkel közösen, melyek ma is helytállóak. Városi tehetséggondozó szakkört vezetett. Túlzás nélkül állítja, több gyermekből – kinek ő alapozta meg szakmai ismereteit – sikeres informatikus lett.

A KÖFA kuratóriumának szakértője volt. ’92-ben a MPI-hez csábították. Feladata: pályázatok elbírálása, az informatika tantárgy, a nyíregyházi tantervcsalád gondozása, továbbképzések szervezése, szakmai anyagok előkészítése, biztosítása. Közben a KLTE informatika, majd a műegyetem közoktatás-vezetői szakát eredményesen elvégezte.

Jól sikerült beásnia magát a projektírás és menedzselés területére. ’98-tól az MPI általános igazgatóhelyettese. Munkája: pedagógiai szakmai szolgáltatás, a Comenius minőségbiztosítási rendszer alapján az intézeti minőségbiztosítás kidolgozása, tanácsadói feladatok. Az OM által befogadott Kistérség és régió a szakmai szolgáltatásban projekt létrehozása, tizennyolc pedagógiai intézet harminchat bázisiskolájával. A szakmai munka kistérségekben való szervezése.

Családjában egy leánygyermeket nevelnek pedagógus feleségével, előző házasságából született nagylánya már unokával ajándékozta meg. Gábor szeret túrázni, kirándulni. Rajong a természetért, a hegyek szerelmese. ’90-ben eljutott a Bajkál-tóhoz és Szibériába. Nemcsak a Zemplén vadregényes, vulkanikus eredetű hegyeit mászta meg bakancsa, de a Szlovák Paradicsom és Bulgária összes hegyét is. ’80-tól ásványokat is gyűjt, és szívesen fotózik. Büszkén mutatja ásványait, legkedvesebbek az ametiszt fantom kristályok.

„Szerencsés embernek tartom magam, mert mindig találkoztam olyan emberekkel, akikre fel tudtam nézni. Azért is szerencsés vagyok, mert kiváló szüleim, tanáraim és főnökeim voltak, kiknek akkoriban én nem sokat adhattam, de sokat kaptam tőlük. Emberséget tanultam, ezért hálával tartozom nekik.”

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 16. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)