Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dudás Tiborné
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára
Miskolc
Ugyanúgy szereti a számok elmélyült világát, mint a szervezést, a pörgős napokat, munkája sokszínűségét, változatosságát. Dudás Tiborné a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára, ha feltöltődésre vágyik, visszamegy szülőfalujába, ami a gyökereket, az állandóságot jelenti számára.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) titkári teendőinek ellátása sokoldalú személyiséget, felkészült szakembert kíván. Hiszen amellett, hogy egy tevékenységét tekintve igen széles skálán mozgó munkaszervezet irányítása a feladata, egyebek között a megye vállalkozóival való kapcsolattartás, a kapcsolatépítés, a tájékoztatás, a szakképzéshez kötődő teendők felügyelete és a szervezet gazdálkodásának irányítása is beletartozik a mindennapi munkájába. Ezek pedig nem kis kihívást jelentenek, főleg, ha azt nézzük, hogy a BOKIK-nak mintegy kétezer önkéntes tagja van, és meghaladja a negyven ezret a regisztrált vállalkozások száma. A kamara célja, hogy a gazdaság szereplőinek e hatalmas „közösségét” információkkal, munkájukat segítő tájékoztatással, érdekképviselettel, lobbierővel támogassa. És ennek a célnak az eléréséhez Dudás Tiborné, Terike munkája az egyik kulcs.
„Gyerekkoromban fodrász szerettem volna lenni, mint gondolom sok más kislány is, de aztán a sors másként hozta. Az általános iskolában kiderült, igen jó érzékem van a matematikához, kifejezetten élveztem a feladatok megoldását, az összefüggések keresését, a problémák kibogozását, így a tanáraim – akiknek máig hálás vagyok – azt javasolták: a továbbtanulásom mindenképpen a matematikához kötődjön. A miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskolában érettségiztem, és egyben „el is jegyeztem magam” a közgazdaságtannal, a könyveléssel, a számok világával. Mérlegképes könyvelői képesítésem van, közbeszerzési referens vagyok és a Pécsi Tudományegyetemen műszaki szakoktató diplomát szereztem. Mindig gazdasági területen dolgoztam, 2003-tól vagyok a BOKIK gazdasági vezetője, amihez 2012-ben társultak a titkári teendők. Bevallom, amikor Bihall Tamás elnök úr felkért, vállaljam el a titkári funkciót, kicsit megijedtem a kihívástól, de végül igent mondtam, mert izgatott a feladat, önmagam kipróbálása, a megmérettetés. Vonzott az a sokszínűség is, ami a kamarai munkával jár, és az a lehetőség is, hogy a megye gazdaságáért dolgozhatunk. Fontos volt az is, hogy a munkatársaim mellettem álltak, biztattak.”
Akik ismerik, tudják: Dudásné Terike energiái szinte kiapadhatatlanok, munkabírása legendás. Így nincs abban semmi véletlen, hogy sikerült megbirkóznia a kettős feladattal. Persze az eredményeket nem adják ingyen, esetünkben is sok-sok munka van mögöttük. Terike sokat dolgozott, sokat tanult, sok embert ismert meg az elmúlt két évben, és ami fontos, közreműködésével sok eredményt ért el a szervezet. Nagyobb zökkenők nélkül sikerült bevezetni például a kötelező kamarai regisztrációs rendszert, és szakmai programok sokasága mutatja: egy vállalkozásbarát, a régió gazdaságáért tevékenykedő köztestület a borsodi.
„A szervezés mindig is lételemem volt, és szerencsémre mindig szót értettem az emberekkel, könnyen alkalmazkodom, és gyorsan elfogadnak. Nem okoz gondot az sem, hogy egyik percben még a BOKIK gazdasági ügyeivel foglalkozom, aztán a másikban már egy rendezvényünk teendőiről döntök, vagy valamelyik tagvállalatunk vezetőjével tárgyalok. A jó tulajdonságaim között tartom számon, hogy soha nem hátrálok meg a nehézségek elől, nem adom fel egykönnyen. A megoldást keresem, és minden erőmet latba vetem, hogy meg is találjam. Szerencse, hogy hasonló beállítottságú munkatársakkal vagyok körülvéve, meggyőződésem, hogy csak így lehet hatékony egy szervezet.”
Bár az elmúlt két esztendőben jelentősen megcsappant a szabadideje, azért igyekszik minden percét hasznosan kihasználni a BOKIK titkára. Azt mondja, korábban legfőbb szenvedélye az utazás volt, mára ezt a helyet rajongásig szeretett unokái vették át. Ha utazik, őket is viszi, mert szeretne megmutatni nekik mindent, ami szép és épülésükre szolgál. A kertészkedés, az olvasás olyan hobbik, amelyek egy-egy nehéz nap után maradéktalanul kikapcsolják. Ha viszont megnyugvásra, pihenésre, erőgyűjtésre vágyik, szülőfalujánál, Szögligetnél nincs erre jobb hely. Ott a szinte érintetlen természet, az apró gyermekkora óta ismerős emberek, rokonok, barátok várják.
„Szögliget nekem az origó. Gyönyörű gyermek- és fiatalkori emlékekkel. Minden szegletét ismerem, minden apró részletéhez köt valamilyen kedves történés. Itt mélységes, háborítatlan nyugalmat érzek, azt, hogy itt éltek az őseim, itt vannak a gyökereim, itthon vagyok. Nincs a világnak még egy vidéke, ahol ilyen békességet éreznék.”
Hasonló
Galambos Béláné
Abuczki József
Abuczkiné Simon Ida
Mohácsi Gábor
Tomkó István
Balogh Béla
Rétközi Ferenc
Skarupka István
Veres Edit
Schmidt Ferenc
Venyigéné Makrányi Margit
Professzor Dr. Tóth László
Bodonyi Csaba DLA
Horváth József
Prof. Dr. Barkai László
Dr. Újszászy László
Dr. Radványi Gáspár
Szűcs Tibor
Dr. Lakatos Zoltán
Tóth Ottóné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése