Dr. Várdai Erzsébet

Családorvos,

Miskolc

baz_07_50_dr_vardai_erzsebet.jpgSzeretett nagymamájának köszönheti a nevét, és a rég elhunyt bábaasszonytól kapta örökül az emberek gyógyításának az örömét, a betegek fájdalmának csillapítása iránti vonzalmat. Dr. Várdai Erzsébet, Miskolcon praktizáló családorvos, az ország déli vidékén, Mezőkovácsházán  – akkori nevén Református Kovácsházán – született. Édesanyja, Rózsavölgyi Rozália a családi tűzhely melegét őrizte, míg édesapja, Várdai József kazánfűtőként kereste a kenyeret. Testvérei: Rózsa gyógypedagógus, diszlexiás gyerekekkel foglalkozott nyugdíjazásáig, Márta könyvelő, szintén nyugdíjas. Férje, Petőfi Zoltán villamosmérnök, az Erőmű üzemvezetőjeként tevékenykedett, ma már szintén aktív pihenésének éveit tölti. Házasságukból három fiú született. Zoltán vállalkozó, parafával foglalkozik. Gábor atomfizikus Budapesten, a Gazdasági Minisztérium Atomenergia Felügyeletén osztályvezető. Az ő neje Boros Ildikó, a Budapesti Műszaki Egyetem doktorandusza, Budapesten élnek. Kislányuk, a hároméves Bori, korát meghazudtoló érdeklődéssel és ismeretekkel fordul a világ felé. Túl az általában megszokott szülői elfogultságon, az író, olvasó kislány taníttatása már most fejtörést okoz a nagymamának. Tamás, a legkisebb fiú, a szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán végzett.

Várdai doktornőt 1966-ban avatták orvossá a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Első munkahelye az akkor igen híres Lenin Kohászati Művek volt, az első napon még a rendelőt is csak segítséggel találta meg a hatalmas diósgyőri gyárvárosban. 1972-ig látta el itt az üzemorvosi teendőket, s mosolyogva teszi hozzá, hogy a legsikeresebb injekciója az volt, amikor a férje egy rosszullét után bekerült az üzemorvoshoz, és ott nyújtott számára életmentő segítséget a fiatal doktornő. Ennek négy évtizede… Diósgyőrhöz akkor is hű maradt dr. Várdai Erzsébet, amikor körzeti orvosként kapott állást a közeli rendelőben. Azóta családorvosra módosult az elnevezés, ám a tevékenység mit sem változott. A három és fél évtized azonban elgondolkodásra és bőséges tapasztalatgyűjtésre is jónak bizonyult az orvosnő számára. Az 1970–80-as években azt látta, hogy az emberek kevesebbszer küzdöttek modern kori kórokkal, mint például a stresszel. Noha anyagiakban szerényebb körülmények közt éltek, az életük mégis derűsebben, vidámabban telt. Mindenki tartozott egy közösséghez, amelyben őt számon tartották, gondjaiban segítették, örömében osztoztak. Az egykori szocialista brigádmozgalomnak elvitathatatlan érdemei voltak a közösség összekovácsolásában. A munkások fellegvárában, Diósgyőrben ez hatványozottan megmutatkozott.

Mára azonban gyökereset fordult a világ. A tömeges elbocsátások szétmarják az emberek lelkét, pusztítják az idegeit. Új munkahelyet találni, különösen  „idősebb”, 40–50 éves korban, szinte elképzelhetetlenül nehéz. Marad a passzív táppénz, amely sok-sok egészséges  „betegnek” nyújt védőernyőt legalább néhány hónapra. Várdai doktornő is nagyon pontosan tudja, hiába küldi el legtöbbjüket CT-re, MRI-vizsgálatra, a bizonytalanság okolható a stressz kialakulásáért. S akkor már társul az álmatlanság, a feszültség, a rossz közérzet és kész is kórisme. A magas vérnyomás és a cukorbetegség pedig vagy társul a stresszhez, vagy önálló kórképként is megjelenik. Modern korunk népbetegségei legalább annyira károsak, mint annak idején a pusztító járványok, a fertőzések. Általában befejezett ellátást lehetne nyújtani a családorvosi rendelőben, de a doktornő lelkiismerete akkor nyugodt, ha szakorvos is kivizsgálja a beteget. Amikor az a diagnózis és a terápiás kezelés után visszajön, a gondozás során Várdai doktornő igyekszik a maximumot nyújtani, azaz az elérhető legjobb életminőséget biztosítani a betege számára. Az egykor fiatalokból álló körzet mára kiöregedett, a helyükre érkező fiatalok pedig még ritkábban keresik fel a családorvost. Általános tapasztalat, hogy szinte minden korosztályban nőtt a daganatos betegek száma és aránya. Új kihívást jelent ez az orvostudománynak manapság. Az ő gondozásuk ugyanis összetett, de a doktornő lépést tart a szakirodalommal, böngészi az orvosi folyóiratokat, kongresszusokra jár tapasztalatot átvenni. Örömmel fogadja az orvoslátogatókat, hisz ők a legfrissebb tudományos eredmények alapján kifejlesztett gyógyszerekkel ismertetik meg. Az 1500-as praxis ma a diósgyőri gyárváros szívében egy csöndes sziget: szimbóluma a munkások lakta panelházak speciális betegségeinek, és a modern kori gyógyítás körzetben való gyakorlása mindennapjainak.

Várdai doktornő, híven hippokratesz-i esküjéhez, ma is a betegek gyógyításán fáradozik. Mintha őfölötte nem járna el az idő, szervezete ellenáll még a legmakacsabb betegségnek is. Akaratereje emberfeletti, talán génjeiben hozta magával a Dél-alföldről, ahol a mezőgazdaságból élőknek dacolniuk kellett a természet valamennyi támadásával. Derűs egyénisége, kiegyensúlyozottsága önmagában gyógyír a hozzá fordulók bajaira.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2007.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése