Dr. Takács Zoltán

Mentőorvos,

Nyíregyháza

szszb_06-118_dr_takacs_zoltan.jpgFehér hollónak számított az egészségügy állami szervezetén belül a magánszférát képviselő Mediker Bt., amelyet dr. Takács Zoltán 1991-ben alapított. Az oxiológus szakvizsgát tett és egészségügyi vállalkozást tanult fiatal orvos még húszas éveinek a derekán kapcsolatba került az egészségügy átalakításának égető kérdéseivel.

Nyíregyházán született 1965. február elsején. Édesanyja, dr. Gilányi Ibolya higiénikus szakorvos, a Köjál-nál, majd az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál volt osztályvezető főorvos nyugdíjba vonulásáig. Édesapja, Takács Miklós főkönyvelő a halászati szövetkezetnél. A felesége dr. Székely Zsuzsanna, a fog- és szájbetegségek szakorvosa, Nyírteleken dolgozik. Két gyermekük született, Miklós 5, Bertalan 3 éves. Szinte hihetetlen, hogy a 31 éves fiatal orvos hosszabb ideje dolgozik az egészségügyi vállalkozások világában, mint állami területen. A patinás nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumban érettségizett 1983-ban, majd a Debreceni Orvostudományi Egyetemen szerzett diplomát 1989-ben.

Meghatározó volt pályája alakulásában a keresztapja, dr. Takács Tibor példája, akitől az odaadó, lelkiismeretes, a betegek érdekeit szem előtt tartó orvosi tevékenység titkait leshette el. Több orvos van a tágabb családban, igazából ez a pálya gyakorolt rá életre szóló vonzást. A megyei kórház aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályán dolgozott 1991-ig, közben a szolnoki repülőtéren kutató-mentő helikopteren kilenc hónapon át katonaként teljesített szolgálatot. Itt megtanulta tisztelni a másodpercek tört részeit, mivel a mentés számos izgalmas feladata közül is kiemelkedik a gyors döntés szerepe.

Dr. Takács Zoltán leszerelés után kivonuló mentőorvos lett az Országos Mentőszolgálatnál. 1993-ban tett oxiológiai szakvizsgát. Időközben indult az Oxford Brooks University felzárkóztató programjának nyíregyházi kihelyezett kurzusa. Huszonöt fiatal értelmiségi ismerkedhetett meg testközelből a vállalkozói világgal. A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen tanult speciális egészségügyi vállalkozói ismereteket, majd szerzett másoddiplomát egészségügyi menedzsmentből. A Mediker Bt. megalakításakor igencsak kemény ellenállással találta magát szemben, hiszen az egészségügy állami monopóliumát megtörni nehéz diónak bizonyult. Takács Zoltán azonban a fejébe vette, hogy a betegellátás színvonalának javítása érdekében végigviszi a magánbetegszállító szolgálat létrehozását. Sikerült megszerezni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozását, így viszonylag egyenlő eséllyel indultak az ötvenéves múltra visszatekintő OMSZ-szel a piacon. − Olyan területeken igyekeztünk dolgozni, amelyeken az OMSZ nem, vagy csak kevésbé volt jelen – fogalmaz Takács doktor. − Például a műveseállomásra szállítottuk a betegeket, az osztály által meghatározott időre. A vesebetegek társasága igen tekintélyes társadalmi szervezet, s azt láttuk, hogy elégedettek az általunk nyújtott szolgáltatással.

Az évek során újabb és újabb profilt alakított ki a Mediker Mentőszolgálat. Létesítettek egy bt.-t Septiker néven az egészségügyben keletkező veszélyes hulladék megsemmisítésre történő elszállítására. 1995-től mozgóőrséget működtetnek, sport és más rendezvények biztosítását vállalják, külföldi betegszállítást végeznek. Cégfilozófiájuk szerint közelebb hozzák a betegszállítást mint szolgáltatást az igénybe vevő partnerekhez, a gyógyintézetekhez és a betegekhez. A gyógyintézetek nagyon örülnek, hogy a szakmai munkájukhoz igazodva a Mediker percnyi pontossággal vállalja a betegeknek a kezelésre történő beszállítását. Jelenleg Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 6 mentőgépkocsival, Hajdú-Bihar megyében 8 betegszállító járművel végzik szolgáltatásukat, mely a betegek számára ingyenes. Így sokkal hatékonyabban szervezheti az osztály a munkáját. Nem ül órák hosszat a folyosón a beteg, hanem kényelmesen, időre érkezik. Korszerűbb és elegánsabb ez a megoldás, mint a hazai gyakorlat e téren.

Jelenleg fő- és másodállású mentő-szakápolókkal, ápolókkal és gépkocsivezetőkkel dolgoznak. Takács doktor szakmai elismerését jelzi, hogy a Magyarországi Betegszállítók Országos Érdekvédelmi Egyesületében a szakmai bizottság elnöke. Létrehozta az Euro-Med Alapítványt, vízi mentést végeznek a Vöröskereszttel nyaranta Gergelyiugornyán. Új sürgősségi ellátási forma a sürgősségi betegellátó-gépkocsi, amely az ügyeletes orvosi kocsit válthatja ki. A gépkocsi belső kialakítását szabadalmi oltalom védi, ez Takács doktor tulajdona. A másik szabadalma az infúziómelegítő készülék. Részt vesz a betegszállítást szabályozó rendelet módosítására létrejött népjóléti minisztériumi különbizottság munkájában. Meggyőződése, van mit javítani még megyénkben a betegszállításon

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1997.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése