Miskolc

Olyan faluban és családban nőttem fel, ahol a szívós munka és a szorgalom természetes vonása az embereknek. A férfiak, így édesapám is, a bányában dolgoztak, míg az asszonyok a mezőgazdaságban. A család melegét hat testvéremmel együtt élveztük. Ezt nyújtotta számomra szülőfalum Mucsony. A családot az apai nagyszülők az én neveltetésemmel segítették. Segítettek, óvtak és biztattak, melyre mindig is szükségem volt – idézte fel a gyökereket dr. Szemán Ilona a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat hivatalának pénzügyi vezetője.

Általános iskolában a jó tanulók szorgalmának jellemzője mellé a közösségi ember jelleme is bontakozni kezdett. Gyűjtöttük a falu történetét, a tót dalokat, egyéb hagyományokat. Szép emlékeket őrzök a Miskolci Közgazdasági Szakközépiskolai éveimről is. Itt ismerkedtem meg azokkal a szakmai ismertekkel, melyek meghatározták a későbbi életem alakulását. A beszédes számok – könyvvitel, statisztika, gazdaság – szigorú, fegyelmezett összefüggései mellett az emberek tiszteletét, egymásért érzett felelősségét is megtanultam.

Sok jó tanárom volt – Márta néni, Klári néni, Saci néni, Klucsik tanár úr –, akik nemcsak tanítottak, hanem neveltek is. Az iskolai évek után a munka, vagy tanulás nagy kérdés volt. Az osztályfőnököm és tanáraim a tanulást szorgalmazták. Idős nagyszüleim a pénzüket számolgatták, hogy elég lesz-e, míg édesapám azt mondta, hogy mind a hat gyereket nem fogja tudni taníttatni. A vitát a felnőttekre jellemző komolysággal én döntöttem el. Az mondtam: „Tudod, nagymama elmegyek dolgozni, de akkor is bebizonyítom, hogy elvégzem az egyetemet.”

1970-ben kezdtem el a közigazgatásban dolgozni és máig is e területen maradtam. Mucsonyi tanácson voltam gyakornok, adminisztrátor, majd pénzügyi ügyintéző. Közben elvégeztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet. Arról nem beszélek, hiszen ma már nehéz ezt megérteni, hogy mit jelentett Mucsonyból Miskolcra járni, tanulni. Heti 2–3 alkalommal az éjféli vonattal jönni és utána 3 km gyalogolni télen, vagy munkás buszokra várni és utazni, reggel munkába menni és este iskolába.

Ezerkilencszázhetvenhatban az egyetem elvégzése után Sajószentpéterre mentem dolgozni pénzügyi vezetőként. Számomra ez a munkahely olyan volt, mintha a mozgalmas középiskolai éveket folytattam volna. Az akkori tanácselnök, aki maga is fiatal volt velem együtt több fiatalt kezdett foglalkoztatni. Műszak, pénzügy és támogató vezetés együtt volt a bizonyításra. ’77 tavaszán megígértük, hogy decemberre elkészítjük a 3×4 lakást, befejezzük a 2×28 lakás építését, s a nehézségek ellenére tartottuk a határidőt. Ezt követően szép fejlődésnek indult a település.

Ma is szívesen nézem azokat az iskolákat, óvodákat, egészségügyi központot, a Semmelweis és Móra úti magas épületeket, ABC áruházat, éttermet stb., melyek építéséhez nekem is közöm volt. Időközben a nyugdíjba ment vb-titkár helyébe neveztek ki, de a kiterjedt munkám mellett is mindig a pénzügyi terület maradt a legkedvesebb. Az emberek is értékelték igyekezetünket, mai napig is érzem tiszteletüket és szeretetüket. Fiatal erőmből tellett arra is, hogy közben szakközgazdászi diplomát szerezzek vezetés, és szervezési ismeretekből, majd egyetemi doktori címet.

Számos siker és elismerés ellenére – sok pozitív és negatív hatást mérlegelve – ezerkilencszáznyolcvanhatban munkahelyet változtattam. A B.-A.-Z. Megyei Tanács Pénzügyi Osztályára kerültem osztályvezető-helyettesként. Kezdetben az ellenőröknek voltam a vezetője, majd ezerkilencszázkilencventől a mai napig is pénzügyi vezető lettem. Nem volt könnyű feladatom. Kezdetben nagy kiterjedésű megyénk településeit kellett megismerni és az ellenőrzések megállapításait elfogadtatni a helyi testületekkel. Később a megváltozott megye szerepében szembesülni kellett a szűkös pénzügyi keretekkel, a térségért tenni akaró testülettel és számos bizottsággal. Feladatom itt is ugyanaz, mint az előző években. Keresni a forrásokat, hogy minél több feladatot tudjunk elvégezni és a rendelkezésre állót pedig minél célszerűbben elkölteni.

A döntés meghozatala soha sem az enyém volt, de a szakmai előkészítése, majd annak minél – szakmai szóval élve – gazdaságosabb, hatékonyabb megvalósítása a feladatom volt. Az igen és a nem szavaknak mindig nagy jelentősége volt és van számomra. Számomra fontos, hogy itt is sikerélményem legyen. Fontos, hogy az intézmények működjenek, szakmai programok valósuljanak meg, bővítsük, fejlesszük az intézményeket, jobb körülményeket teremtsünk a kórházakban, szociális otthonokban, gondozásra, védelemre szoruló gyereknek és az iskolákban tanulónak. Azt szoktam mondani, hogy a pénz eszköz a célok megvalósításában, melynek érdekében kell végeznünk ezt a munkát, de ezen eszköz nélkül a legtöbb cél nem valósítható meg.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 3. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)