Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Szabóné Dr. Kerékgyártó Judit
A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnöke,
Debrecen
Élete egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor első ízben fellépve a bírói pulpitusra azzal a ténnyel szembesült, hogy ezentúl döntenie kell mások sorsáról. Ha újra kezdhetné, akkor is a bírói pályát választaná, s akkor is azt vallaná, hogy a talár viselője az ítélkezési munka felelősségteljes végzése közben is elsősorban ember maradjon. Értelmiségi szülők (édesapja jogász, a KLTE dékáni hivatalának vezetőjeként vonult nyugdíjba, édesanyja a HÁÉV közgazdászaként fejezte be aktív pályafutását) családjában, nagyon szeretett – sajnos már elvesztett – bátyjával együtt élték Debrecenben gyermek- és ifjúkorukat. Tizenkét éven át balettozott és versenyszerűen tornázott.
Az életre és a további tanulmányokra alma materként a Fazekas Mihály Gimnázium készítette fel. Mielőtt a bevezetőben említett, máig emlékezetes tárgyalásra sor került, különböző adminisztratív munkakörökben, előadóként, illetve jegyzőként dolgozott a városi igazságügyi apparátusban, miközben a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán megszerezte diplomáját.
Ezt követően előbb fogalmazó, majd az 1983. évtől büntető ügyszakos bíró a városi bíróságon, 1987-től pedig másodfokú büntetőügyeket tárgyaló tanácsban dolgozott a Hajdú-Bihar Megyei Bíróságon. Máig hálás szívvel gondol vissza dr. Viszokai Lászlóra, megyei bírósági tanácselnökre, aki önzetlenül és sokat segített szakmai kérdésekben. Büntető ügyszakos bíróként mindig izgatta, hogy mi motiválja a bűncselekmények elkövetését, hiszen eredendően senki sem születik bűnözőnek. Ma már biztosan tudja, hogy nem volt kár időt és energiák garmadáját mozgósítani a motivációk feltárására. Erről a volt elítéltektől érkező visszajelzések és az eredményességi mutatók mellett az is bizonyíték, hogy nyugodt lelkiismerettel pergetheti viszsza az általa tárgyalt ügyeket – ma is ugyanúgy döntene valamennyiben.
Tevékenységét Miniszteri Dicsérettel és Kiváló Munkáért kitüntetéssel ismerték el. A megyei bíróságon tagja volt a bírói tanácsnak, a Hajdú-Bihar Megyei Bírói Egyesületnek pedig a vezetőségében tevékenykedett. Ezerkilencszázkilencvenkettőben az igazságügyi miniszter a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság elnökhelyettesévé, 1997-től elnökévé nevezte ki. Ez az elnöki kinevezés 2002. április elsején újabb hat évre megerősíttetett. Az 1997 novembere óta működő, 15 tagú Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban egyike a kilenc választott bírónak – négyen közülük megyei bírósági elnökök.
Már 12 éve vesz részt az utánpótlás felkészítésében különböző vizsgabizottságok tagjaként és elnökeként is, amit mindig is szívesen végzett.
– A jelölteknek olyan példát kell mutatni, amilyen bírókat mi szeretnénk majd látni – mondja. – Nekem is, társaimnak is élményszámba ment, ahogy a szegedi jogtudományi egyetemen dr. Hofszang József érzékletes és tanulságos példákon keresztül tanította meg velünk a büntetőjogot, ezért ezt én is szívesen alkalmazom a jelöltfelkészítésben, illetve a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetében az általam vezetett fakultatív kollégiumban.
Az elnöki munka dr. Szabóné dr. Kerékgyártó Judit szerint szolgálat és egyszersmind kihívás is. Felelőssége megteremteni a bíróság működéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, irányítani és ellenőrizni a pénzügyi és gazdasági tevékenységet, a megyében működő helyi bíróságok elnökeinek és a munkaügyi bíróság elnökének igazgatási tevékenységét – hogy a feladatok sokaságából csak a legfontosabbakat emeljük ki. Ugyanakkor olyan állapotokat kell a bíróságokon biztosítani, amely az oda forduló állampolgárok elvárásainak megfelel, s azzal arányos tiszteletet is indukál. Az évente érkező 70–80 ezer ügy az országos átlagnál jóval nagyobb leterheltséget ró a bírósági vezetőkre és a bírákra, akiknek szakmai felkészültségét jól mutatja az a tény, hogy például 2001-ben a Legfelsőbb Bíróság a megyéből felterjesztett felülvizsgálati kérelmek 96,5%-ának nem adott helyt. Körültekintő személyes szervezőmunkát igényel az igazságszolgáltatás vidéki és debreceni épületeinek bővítése és felújítása, de hamarosan készülni kell a Debreceni Ítélőtábla, mint regionális bíróság felállítására is.
Dr. Szabóné dr. Kerékgyártó Judit mostani életét is meghatározó módon hatja át a táncművészet, s mivel több festőművész is van a családban, a papírra, vászonra megálmodott alkotások. A napi munka után megnyugtatja a zenehallgatás – édesapja zongorázott, talán onnan a zene szeretete –, de szívesen tölti idejét összegyűjtött lemezei, CD-i, könyvei és régiségei között is.
Férjével, dr. Szabó Miklóssal, aki ügyvédként praktizál és alkotmányjogot oktat a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézetében, otthon jól kiegészítik egymást, s együtt egyengetik most nagykorúvá váló lányuk, Judit életútját.
(Hajdú-Bihari Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2002.)
Hasonló
Dr. Simon József
Herdon István
Dr. Sinóros-Szabó Botond
Jancsó Gyula
Márkó Zoltán és családja
Bulátkó Kornél
Szemán Mihály
Dr. Cs. Tóth János
Dr. habil. Góth László
Dr. Szabó Péter
Kollár István
Aba-Horváth István
Kérdő Zsuzsa
Katona László
Czapp József
Dr. Bölcskei Gusztáv
Petis János
Dr. Orosz János
Lukács Balázs
Földesi Gyuláné
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése