Dr. Princzinger Ágota

Gyermekideggyógyász főorvos,

Nyíregyháza

szszb 24 tk Princzinger Ágota dr első unokájával, Zsófival.jpgElsőgenerációs orvos dr. Princzinger Ágota gyermekideggyógyász főorvos. Abban is első, hogy a Jósa András Oktató Kórház gyermekosztályán gyakorolta hivatását, az egyetem befejezésétől egészen a nyugdíjazásáig. Maradt most is olyan empátiával megáldott, kedves, mosolygós asszonynak, mint azt megálmodta a Zrínyi Ilona Gimnázium eminens diákjaként. Az orvosegyetemi felvételin szóban is megerősítette: szeretne segíteni minél több rászoruló, elesett embernek. Csak később ébredt rá, hogy a védtelen vagy az életbe épp csak megérkezett újszülöttek, csecsemők a leginkább igénylik a törődést.

A nyíregyházi születésű (1947. december 9.) orvosnő még ma is örülhet 86 éves édesanyja, Sarkadi Ilona örökké tartó gondoskodásának. Édesapja, dr. Princzinger István jogásznak tanult, majd a Vetőmag Vállalatnál épített karriert. Férje, dr. Bubán Tamás kertészmérnök, az újfehértói kutatóintézet tudományos tanácsadója. Bár nem vér szerinti rokonok, de igen nagyra becsüli emberileg, szakmailag pedig mentorának tekint két embert: dr. György Ilonát, aki a Debreceni Orvostudományi Egyetemen először ötvözte a gyermekgyógyászatot és a gyermek-ideggyógyászatot. Négy évig pedig dr. Pintér Nándor osztályvezető főorvos mellett dolgozhatott az idegosztályon. Később, amikor a főorvos úr konzíliumra átment a gyermekosztályra, tőle tanulta meg a fiatal orvosnő a kicsikkel és szüleikkel törődő magatartást és a beteg ember – legyen az akár gyermek – tiszteletét.

1972-ben diplomázott Debrecenben, és még abban a hónapban átlépte a gyermekosztály kapuját. Talán nem sejtette, hogy életre szóló döntést hozott. Csecsemő- és gyermekgyógyászatból (1976), neurológiából (1981), gyermekneurológiából (1993) szakvizsgázott. 1989-ben középfokú német nyelvvizsgával egészítette ki tanulmányait.

A szakmai ranglétrán – tudásának, tapasztalatának, emberi és orvosi odaadásának elismeréseként – emelkedett: volt szakorvos, adjunktus, főorvos, 1985 óta csoportvezető főorvos, hosszú ideig osztályvezető főorvoshelyettes.

A kórházi munka elméletét és gyakorlatát a DOTE Egészségügyi Főiskolai Karán adta át a leendő védőnőknek 1993 és 1996 között. Elsősorban gyermekneurológiai esetekkel foglalkozik 1985 óta. Munkáját döntően a gyermekkori epilepszia diagnózisa, differenciáldiagnózisa, kivizsgálása, kezelése, gondozása teszi ki. Ő leletezi a vizsgált betegek EEG-felvételeit is. 0-tól 18 éves korig terjedően évi 5-600 beteget gondoz. Speciális esetekben a debreceni Kenézy Kórházhoz vagy a budapesti Bethesda Kórház Epilepszia Centrumához fordulhat.

Naprakész tudását nemcsak a gyakorlat, hanem a tudományos konferenciák, találkozók is bővítik, amelyeken gyakran tart előadást is. Neves szakmai társaságok tagja, a Gyermekneurológiai, Gyermeksebészeti, Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság vezetői tagjának is megválasztották. Külön elismerés, hogy az Epilepsziaellenes Liga magyar tagozatában is kifejti tevékenységét. Az Észak-alföldi régió gyermekneurológus szakfelügyelőjeként 2005 óta lát el fontos megbízatást.

Felnőtt egy generáció, mióta gyógyítja a gondjaira bízott gyermekeket. Az 1970-es években és a 80-as évek elején még a higiénés problémákra is visszavezethető, fertőzéses háttér miatt kialakult tüdő-, mellhártya- és vesegyulladás, a bélhurut fordult elő gyakrabban.

Óriási előrelépést hozott a gyermekorvosi hálózat megszervezése, az antibiotikumok széles körű elterjedése és az egészségtudatosabb életmód. Mindezt segítették az egyre jobban felkészült védőnők. Most már az újszülöttek, a csecsemők és a kisgyermekek rendszeresen eljutottak az egészségügy szűrőin a szakemberekhez. Viszont a társadalom felnőtt tagjai körében már szedte áldozatait a stressz, a káros szenvedélyek. A gyermekeknél is megfigyelhették az orvosok a lelki problémákra visszavezethető testi betegségeket. A hagyományos családi szerep felbomlása, a túlzott elvárások, a stressz kezelésének évszázadokon át a kis közösségekben, de legfőképp otthon történő feldolgozásának elmaradása megágyazott a rejtett érzelmi elhanyagoltság miatt a gyermekkori idegrendszeri betegségeknek. Vannak leküzdhetők, de némely egy életen át végigkíséri a szenvedő alanyt. Egy példa erre az élet kezdetén elszenvedett oxigénhiányos állapot, amely súlyos agykárosodást okozhatott. Vagy például a gennyes agyhártyagyulladást követheti egy lelassult és megváltozott idegi működés, ez pedig kiválthat akár epilepsziát is.

Nehéz szakterület a gyermek-ideggyógyászat, mert a szülőkkel legalább annyit szükséges foglalkozni, mint a kicsikkel.

Princzinger főorvosnő annak örül, hogy három fiatal kollégája választotta már ezt a szűk, de egyre nagyobb számú beteget érintő szakterületet. Kimagasló orvosi munkáját Miniszteri Dicsérettel (1982) és Semmelweis Emlékéremmel (2004) ismerték el.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése