Kisvárda

A feltétlen hagyománytisztelet és a maga választotta, keskeny, göröngyös út végigjárása határozta meg dr. Papik Imre hétköznapjait. Életének voltak olyan szakaszai, amikor azt érezhette: nem Fortuna kegyeltje. Elkedvetlenedés helyett azonban kettőzött erővel látott a távoli, ám világos cél megvalósításához. S most, amikor a párnázott ajtó mögött gyors számvetést készít eddigi életútjáról, elmondhatja: megtette a tőle telhető legtöbbet.

Édesapja néhai Papik János földművesként kereste a család kenyerét. A Gárdonyi Termelőszövetkezet tagja volt. Édesanyja, Szapora Ilona fényeslitkei családból származik, háztartást vezetett, majd besegített az urának a szövetkezetben. A legidősebb gyermek Borbála, a ruhaipari szövetkezet raktárosaként vonult nyugdíjba. A középső, György, római katolikus plébános Bánrévén. A szülők úgy gondolták, hogy Imre, a legkisebb fiú gazdálkodjon otthon a földön. Papik Imre zokszó nélkül teljesítette volna a szülői óhajt, ám a téesz elvitte a nyolc hold földet, az ekét, a szekeret, a tehenet. Tízéves fejjel látta, mit jelent ez a szülőknek.

Az általános iskolát Fényeslitkén, a középiskolát Kisvárdán, a Bessenyei gimnáziumban járta ki. Ezerkilencszázhatvannyolcban érettségizett, de bátyja teológiai kötődése miatt a felvételin ideológiailag alkalmatlannak minősítették a jogi karon. A Debreceni Postaigazgatóságon kapott állást, munkásszállón lakott, viszont a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar és történelmi előadásaira rendszeresen bejárt. A katonaság a nagy lehetőséget adta meg a jogi egyetem elkezdésére. A parancsnok ráütötte a pecsétet a jelentkezési lapjára, felvették a Pécsi Tudományegyetem jogi karára. A sorkatonai szolgálatot folytatta tovább. A takarodó után befüggönyözött és tanult hajnalig…

Másodévtől az ELTE-n folytatta és munka mellett végezte el az egyetemet. 1974. november elsejétől a kisvárdai bíróságon előadói állást kapott: a peren kívüli ügyeket intézte. ’77 januártól fogalmazó, majd közjegyzői státuszba került. Két éven át látta el ezeket a teendőket, de szíve mélyén bíró akart lenni.

Letette a szükséges bírói, ügyészi, de még az ügyvédi szakvizsgát is, míg végül 1979. július elsején nevezték ki bírónak. A polgári ügyszakban tevékenykedett, családjogi, öröklési pereket osztottak rá.

Közben a bíróságon is egyre jobban elismerték a tehetséges, ambiciózus jogászt. 1985. február elsejétől kinevezték elnökhelyettesnek, a polgári ügyszak felügyelete is őhozzá tartozott. 1990-től helyettesítette a főnökét, majd 1992. július elsejével nevezték ki a Kisvárdai Városi Bíróság elnökévé.

− Igen sokat változtak a bírósági elnökkel szemben megfogalmazott követelmények. Igazgatási felügyeletet kell gyakorolnunk a büntető és a polgári ügyszak felett, valamint biztosítani kell a munkához szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Emellett hetente kétszer tárgyalok, hiszen a bírói munkától − amelyre világéletemben készültem − nem szeretnék elszakadni. Én az ügyek mögött az ügyfelet látom, akit számtalan gazdasági, társadalmi probléma késztet egy negatív cselekedet elkövetésére.

Rengeteg bűncselekmény forrása a Fényeslitke-Záhony közötti MÁV-átrakó. Fosztogatják a vagonokat, egyénileg és csoportosan, virágzik a csempészet, a devizabűncselekmény, visszaéléseket követnek el a jövedéki árukkal. Az ukrán maffiózók szinte naponta adnának tennivalót. A külföldi bűnözés igen megnehezíti ebben a térségben a munkájukat, bár a törvény egyformán vonatkozik magyar és nem magyar állampolgárra. Ukrajnából igen nehéz tanút hívni, előfordul, hogy ötször, tízszer is elnapolhatnak egy tárgyalást, mert a szükséges bizonyítékokat nem tudják beszerezni.

− Noha rendkívül felelősségteljes a bíró munkája − folytatja dr. Papik Imre -, azért jóval nagyobb társadalmi presztízst vártam. Az ügyfelek gyakran megfeledkeznek magukról, az indulatok magasra csapnak a tárgyalóteremben, az állampolgári viselkedés még a bíróságon is kívánnivalót hagy maga után. Ennek ellenére azt szeretném, hogy minél magasabb képzettséggel, az igazságügyi elvárásnak, saját lelkiismeretemnek és az ügyfelek érdekeinek megfelelően lássam el tisztemet.

A felesége, Janka Ildikó, a közgazdaságiban tett érettségi után könyvelő. Két gyermekük született, Dénes harmadikos a Bessenyei gimnáziumban, és a jogi vagy a közgazdasági pálya gyakorol rá vonzerőt. László hetedikes a fényeslitkei iskolában. Itt építkeztek, nem vágynak máshová.

− Itt születtem, bebarangoltam az országot, de mégis hazatértem. Szűkebb pátriám jelenti számomra a tágasságot, a szabadságot, a nyugalmat. Budapesten legfeljebb két napot bírok ki. Szeretek kertészkedni, permetezni, örülök a rendezett kertnek. Bízom abban, hogy eljön az idő, amikor a magyar jogalkotás, jogalkalmazás és az egész magyar társadalom egy szépen gondozott kerthez lesz hasonlítható.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 2. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1995.)