Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Mészáros Miklós
Háziorvos, alpolgármester,
Ózd
Egy igazi lokálpatrióta, aki nagyon is jól érzi magát szülővárosában. Ez kölcsönös, mert a városban elfogadják. Tisztelik mint orvost és szavának súlya van a helyi politikában. Sportbarátainak köre széles skálán mozog, mivel sok pályán megfordult már. Igazi nyüzsgő közéleti embernek tartja magát.
Ózdon született 1944. április 12-én. Általános iskolai tanulmányait a város akkor legkeményebb intézményében, a gyártelepi iskolában végezte, amelyből időközben múzeum lett. A József Attila Gimnáziumtól 1962-ben búcsúzott, hogy a Szegedi Orvostudományi Egyetemen folytathassa tovább a tanulást, amelynek befejezése után, 1968-ban a mindvégig kitűnő tanuló megvalósíthatta élete álmát. Orvos lett, emberek gyógyítója.
Annak ellenére, hogy jól tanult, nem igazán tartozott a könyvmolyok közé. A sportpályák hangulata mindig is vonzotta, legnagyobb sportsikereit a SZEAC-ban érte el. 1962–64 között a szegedi klub NB I-es kosárlabdacsapatában játszhatott. A hatodik iksz felé közeledve is rendszeresen részt vesz kispályás focimeccseken, a teniszpályák is vonzóan hatnak rá. Ezek után talán egyértelmű, hogy éveken keresztül sportorvosi tevékenységet is ellátott.
Még egyetemista korában, 1967-ben, megnősült és családot alapított. Felesége audiológus szakasszisztens, tehát ő is az egészségügyben dolgozik. Fiuk, Miklós, egy gazdasági vállalkozást vezet az észak-borsodi városban.
Diplomaszerzése után azonnal visszatért Ózdra, és elkezdte azóta is tartó orvosi pályafutását. Szakmai tudásának fokozására elvégzett egy sor tanfolyamot és szerzett két szakvizsgát. Körzeti orvosi munkaköre mellett az egészségügyi osztályvezetői státuszt is betöltötte, majd később 1981–85 és 1990–93 között a városi kórház igazgatója volt. Orvosi táskáját azonban soha nem tette le, vállalt üzemorvosi és bányamentő megbízatásokat szinte nem létező szabadidejében.
1991-től a Debreceni Orvostudományi Egyetem oktatókörzetében kapott megbízást leendő háziorvosok oktatására, vizsgáztatására. Szakmai munkáját idáig három miniszteri kitüntetéssel ismerték el. Vállalkozó háziorvosként körzetében mintegy 4 ezer beteget lát el, folyamatosan modernizálja rendelője gép és műszerparkját. Ehhez érkeznek ugyan támogatások, de sokszor kell a saját zsebébe nyúlni, hogy a technikai fejlődéssel lépést tudjon tartani.
Kikapcsolódásként, úgy mellékesen zenélni is megtanult, játszik hegedűn, trombitán és bátran leül a dobok mögé is.
A politikát és a közéletet szakmájához közelállónak tekinti, ezért 1971– 82-ig tanácstag volt, majd az 1990-es rendszerváltás óta immár harmadik ciklusban tölt be képviselői helyet a Fidesz színeiben. Ebben a funkciójában egészségügyi bizottsági tag volt, majd 1998-tól mint társadalmi alpolgármester tevékenykedik. Hozzá tartoznak az egészségügyi, szociális és sport ügyek. Úgy érzi, nagy szerepet vállalt az ózdi Almási Balogh Pál Kórház több, mint 2 milliárd forintos beruházásának előkészítésében. A projekt készítéséhez minden ismeretségi kört megmozgatott, így 2000 végére a városnak olyan kórháza lesz, ami megfelel a mai kor, sőt az elkövetkező pár évtized színvonalának. Mivel születésétől Ózdhoz kötődik, testközelből ismeri a város problémáit, de vannak javaslatai a megoldásokra is. Fontos számára a település jelene és a jövője. Utóbbit optimistán jónak ítéli, de ehhez a munkahelyteremtés stabilizálása szükséges. A város rehabilitációját mindenek elé kell helyezni a következő években, ami nem csak a romos épületek eltüntetését jelenti. Nem szabad veszni hagyni a régi értékeket sem. Az ott élők gondolkodásmódján szintén van javítani való, amit a lepusztított házak, lakótelepek elrettentő példaként tükröznek vissza. Szükség van a közbiztonság javítására, a köztisztaság növelésére és a szolgáltatás színvonalának emelésére. A megtartó erő az új üzemek megjelenésével jó irányba indult el több év gyakorlatával ellentétben, amikor százszámra szivárogtak el a tanult, jól képzett emberek a városból. Ennek a tendenciaváltozásnak a kiteljesítésére lenne szükség, amiben el tudna képzelni egy felsőoktatási intézményt is. Valamelyik egyetem vagy főiskola Ózdra telepíthetne egy kart, és így inkább felszívó, mint kibocsátó hatás érvényesülne a térségben. Ezzel párhuzamosan emelni kellene a kulturális színvonalat. A munkahelyteremtés egyébként, úgy tűnik, pár éven belül megoldódik. A tőke előfutára már megérkezett, és az utóbbi két évben ezertől több új munkahely jött létre. Most 2000-ben az mondja: Ózd akkor lesz igazi vonzó város, ha 6-8 éven belül befejeződik a tervezett rekonstrukció, és javulnak a lakhatási feltételek.
Három dolgot szeretne megélni: 1. A Gyújtón kiépített sétáló utcán nyugdíjasként sétálhasson. 2. Dunaújváros mintájára ismét a sport fellegvára legyen Ózd, ahogy az évtizedeken át volt. 3. Boldogabb, gondtalanabb nyugdíjas akar lenni, mint a maiak.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
![]()
Mészáros doktor úr egykori vágyai csak kis részben valósultak meg, Ózdon még sok tennivaló van az élhetőbb városért. Az Almási Balogh Pál Kórház igazgató-főorvosi feladataival 2000-2003 között újra megbízták, 2003-tól pedig már nyugdíj mellett végzi a háziorvosi teendőket. Ugyanabban a körzetben rendel immár 44 éve, betegeinek száma megközelíti a 3800 főt. Gyógyító-, sport-, közéleti- és politikai tevékenysége elismeréséül 2008-ban megkapta az Ózd Város Díszpolgára elismerő címet. Néhány év kihagyás után visszatért a politikába, 2010-ben független képviselőként ismét bizalmat kapott választóitól. Aktívan dolgozik az önkormányzat szociális és egészségügyi bizottságában.
Időközben két leányunokája született, ők 5 és 8 évesek. Budapesten élnek és havi két alkalommal találkoznak, ami a nagyapa számára a legkedvesebb időtöltés.
(Kiegészítve: 2012. augusztus 17-én.)
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Kovács György
Dr. Almási Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése