Dr. Madarász Györgyné

Középiskolai igazgatóhelyettes,

Miskolc

baz_06_16_dr_madarasz_gyorgyne_1.jpgSzeretetteljes családi légkörben nőtt fel, ahol felelősségteljes munkára, kitartásra és a mások problémái iránti érzékenységre nevelték. Édesapja több mint harminc évet dolgozott az államigazgatásban, valószínűleg tőle örökölte a közügyek iránti fogékonyságot. Édesanyja szociális területen tevékenykedett, nyugdíjazásáig az öregek napközi otthonát vezette. Öccse, Sándor ugyancsak pedagógus lett, ő családjával Balassagyarmaton él.

Dr. Madarász Györgyné 1947. október 26-án született Romhányban. Itt élte meg a falusi gyerekek színes mindennapjait. Szabad idejét mindenekelőtt az olvasás töltötte ki, versmondóként és énekkarosként az iskolai és falusi ünnepi műsorok állandó szereplője volt. Későbbi pályaválasztásában meghatározó momentum volt szülőfalujának történelmi hagyománya, a Rákóczi-szabadságharcban betöltött szerepe. Érdekelte a helytörténet is, ilyen témájú szakdolgozatát a Nógrád megyei levéltár is hasznosította.

Középiskolai tanulmányait a jó hírű Veres Pálné Gimnáziumban folytatta Budapesten. Falusi gyerekként nem volt könnyű megszokni a nyüzsgő fővárost, ám az mindenképpen előnyt jelentett, hogy élhetett a nagyváros kulturális adottságaival. Itt szerette meg a színházat, és nagy élmény volt számára hogy a négy év alatt többször is eljuthatott az operaház előadásaira. Szívesen járt az Ugrin Gábor tanár úr által irányított énekkarba, és máig szép emlékként őrzi, hogy a Zeneakadémián Kodály Zoltán vezényletével is énekelhettek. A középiskolai évek alatt érlelődött meg döntése, hogy pedagógus lesz, humán érdeklődése pedig egyértelművé tette, hogy magyar–történelem szakra jelentkezik.

Főiskolai tanulmányait az egri tanárképző főiskolán folytatta, ahol 1971-ben szerzett magyar–történelem szakos általános iskolai tanári diplomát.

Első munkahelye a Központi Leánykollégium lett Miskolcon, ahol nevelőtanárként pontosan egy fél évtizedet töltött. Máig egyik legkedvesebb emléke, hogy tizenhat éves tanítványai anyák napján köszönték meg először nevelőtanári munkáját. Időközben középiskolai történelem szakos képesítést szerzett a Kossuth Lajos Tudományegyetemen Debrecenben. 1976-ban került jelenlegi iskolájába, a Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskolába. Az intézményi innováció részeseként a PHARE-program mentorképzésébe, majd a minőségfejlesztéssel kapcsolatos helyi és országos továbbképzésekbe is bekapcsolódott. Iskolájában végigjárta a ranglétrát, osztályfőnökként, munkaközösség-vezetőként és 14 éve igazgatóhelyettesként bizonyítja jó kommunikációs és empátiás készségét, a teammunkában való jártasságát. 1996-tól az iskolai Phare-program egyik irányítója, mentora volt. 2000-től az intézmény minőségirányítási megbízottjaként is tevékenykedik, koordinálta a Comenius 2000 minőségfejlesztési program megvalósítását, szervezte és irányította a megyei középiskolák Comenius Klubját.

Részt vett iskolája sikeres KMD-pályázatának elkészítésében. Úgy érzi, kollégái mellett az ő munkája is elismerést kapott a kiválóság kategória bronz fokozatával. 2004-től a Minőségfejlesztési Programigazgatóság felkérése és kiválasztása alapján az országos pályázatokat bíráló csoport tagja. Sikeres volt tanárként is, hiszen tanítványai több éven keresztül eredményesen szerepeltek megyei és országos versenyeken. Munkája elismeréseként miniszteri dicséretet is kapott.

Büszke iskolája sikereire, arra a vezetői csapatra és pedagógusközösségre, amelyben dolgozik. Úgy véli, a pedagóguspályán a XXI. században is meghatározó marad a tanár szerepe, hiszen a diák legtöbbször a tanár személyiségén keresztül szeret meg egy-egy tantárgyat. Fontosnak tartom, hogy a pedagógus nyitott legyen a világra, szeretettel forduljon a gyerekek felé, fogadja el őket, és fogékony legyen problémáik iránt. A vezető beosztásban lévők tevékenységében pedig arra kell törekedni, hogy a humánum és a szakmai igényesség egyensúlyát megtaláljuk.

Férje, dr. Madarász György, aki bölcsészdoktorként ugyancsak magyar–történelem szakos, ma a Megyei Fejlesztési Ügynökség munkatársa. Két lányuk közül az idősebbik, Réka – magyar–angol szakos tanár – nyolc évig élt az Egyesült Államokban, ebben az évben költözött haza amerikai férjével, öt- és kétéves kislányaival. A kisebbik lánya, Györgyi a Miskolci Egyetemen végzett kulturális és vizuális antropológia szakon, a Miskolci Galériában dolgozik.

Szabad idejében továbbra is az olvasás dominál, de szívesen jár színházba is. A szellemi elfáradás után pedig a házimunka és a kertészkedés jelenti számára a kikapcsolódást, a regenerálódást. Eddigi életútjával elégedett, a jövőt illetően mindenekelőtt abban reménykedik, hogy jó egészségben, családja körében aktívan és hasznosan tevékenykedhet, segítheti gyermekei, unokái boldogulását. Munkájával addig is szeretne hozzájárulni iskolája további sikereihez.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 6. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése