Püspökladány

Romániában, Torda városában született 1950-ben. Tanulmányait ott kezdte, majd Kolozsváron érettségizett 1969-ben.

– Próbáltam felvételt nyerni az orvosi egyetemre, mert az volt az álmom, hogy orvos legyek, de nem sikerült. Valószínű, hogy felkészülésbeli hiányosságaim voltak, de közrejátszott magyar mivoltom is, hiszen abban az időben Romániában meg volt határozva, hogy hány fő más nemzetiségű hallgatót vesznek fel az egyetemre. Nem adtam fel, öt évig segédmunkásként dolgoztam, miközben minden évben megpróbáltam a felvételi vizsgát. Ezután sikerült bejutnom az egyetemre, nem is rossz eredménnyel, hiszen a száz felvett közül a nyolcadik legjobb eredményt produkáltam.

Kulcsár doktor életében a vándorévek következtek, mert először egy Sepsiszentgyörgy melletti pulmonológiai és tüdő-utógondozó szanatóriumba, majd a Bihar megyei Fekete erdői szanatóriumba került. 1984-ben megkapta a gyermekgyógyász szakorvosi oklevelét, és ezután kerül a margitai gyermekkórházba.

– Mikor gondolt arra, hogy áttelepül Magyarországra?

– Az áttelepülést már ’82-ben kezdeményeztem, de valamennyi próbálkozásomra azt a választ kaptam, hogy az egészségügyi hatóságok nem engedélyezik a diplomások kivándorlását. ’90-ben, mikor megbukott a Ceausescu-rendszer sikerült megkapnom a kiutazási engedélyt. 1990. június 26-án jöttünk át Magyarországra feleségemmel és kislányommal. Július elsején már volt mindkettőnknek munkahelye.

– Családjáról megtudhatunk valamit?

– Már egyetemi éveim alatt házasságot kötöttem egy egyetemista társammal, de hamar rájöttünk, hogy minket nem egymásnak teremtett az élet. Gyermek nem született ebből a házasságból. 1984-ben újra megnősültem, egy kolléganőt vettem feleségül, akivel jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett 1999-ig, mikor is elváltunk. Nem ecsetelném családi életem felbomlását, mert igen fájó ez számomra Az egész kellemetlen helyzetben annyi örömöm van, hogy a válás után három hónap múlva gyermekem hozzám költözött. Új feladatokat kaptam itthon: mosni, vasalni, főzni kellett – tizenhat éves lányom remélem, megtanulja tőlem, hogyan kell majd családanyaként is helytállnia. Jó tanuló, a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumba jár, emellett sportol. Németből és angolból középfokú nyelvvizsgája van, most szeretné megszerezni a jogosítványt.

– Térjünk vissza a 90-es évek elejére.

– Igen, ott tartottunk, hogy három nap alatt lett munkahelyem nekem is, és a feleségemnek is Püspökladányban. Nagy segítségemre volt annak idején a megyei Köjál főorvosa, a jelenlegi püspökladányi polgármester és a rendelőintézet hajdani igazgatója. Ők javasolták, hogy mivel feleségem román anyanyelvű – most már áthonosult – legyen körzetben, én pedig vállaljam a Köjál-főfelügyelői állást. 1991-ben pedig pályázat útján megnyertem a tiszti főorvosi állást, ebben dolgoztam 1998-ig. Ez idő alatt elláttam a hajdúszoboszlói illetékességi területet is. 1996-ban közegészségügyi és járványügyi szakvizsgát tettem. Ma is büszke vagyok arra, hogy tisztiorvosi minőségemben kollégáimmal sikerült megszervezni három éven keresztül az egészségnapokat Püspökladányban, amelyek népszerűek voltak a lakosság körében. 1998 nyarán azonban különösebb magyarázat nélkül vezetői megbízatásomat visszavonták feletteseim. Azóta beosztott tisztiorvosként dolgozom.

– Nem hiányzik az aktív orvoslás?

– Ezt a munkát annak idején azért vállaltam, hogy együtt maradjon a család. Nem bántam meg, mivel a nehézségeken túljutva megtaláltak itt is a szakmai örömök, sikerek. Mellékállásban gyermekorvosként dolgozom, és készülök az üzemorvosi szakvizsgára. Vállaltam másfél éve a kabai idősek otthonának orvosi ellátását is. Attól nagyobb öröme egy orvosnak nincs, mint amikor látja, hogy a gyermek újra nevet. De az is nagyon jól esik, amikor azok a pácienseim, akik egy „új gyermekkorban” vannak, repesve várják a vizitet. Örömet okoz nekem is, hogy mindennapjaikban egy kis derűt hozok azzal, hogy meghallgatom panaszaikat, elbeszélgetek velük.

– Úgy tudom, még mindig tanul.

– Igen, mivel vezetői megbízásom megszűnt elég sok szabad időm lett hirtelen. Az utolsó tíz évben igen sok törvény született és egy államigazgatásban dolgozó embernek tájékozódnia kell. Ezért gondoltam azt, hogy beiratkozom az ELTE által – az orvosi diplomára épített – két és fél éves másoddiplomás jogi képzésre. Meg vagyok elégedve magammal, hiszen nem kis dolog, egy Püspökladányban élő embernek az Alkotmánybíróság tagjaitól hallgatni előadásokat, a népegészségügyet irányító emberektől hallani az egészségügyi törvényről. Emellett az élmény mellett lesz még egy diplomám. Remélem, ötvenévesen még nem vagyok leírva. Szeretném továbbra is elősegíteni a régió fejlődését. Ehhez nem kívánok magamnak és másoknak csak erőt és kitartást, és ha ez a kettő meglesz, az eredmények is mutatkoznak majd.

 (Hajdú-Bihari Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2001.)