Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Kanyó András
Szülész-nőgyógyász szakorvos
Fehérgyarmat
Nógrád megye Hasznos nevű kisközségéből indulva jutott el a hatvani gimnáziumba Kanyó András. Édesanyja és anyai nagyszülei nevelték a család egyetlen gyermekét, a mezőgazdaságban dolgozva. Hatvanban érettségizett, a DOTE-re jelentkezett, s maximális ponttal fel is vették.
A diploma után három állást pályázott: szülészet-nőgyógyászat Nyíregyházán, s két körzeti orvosi állás. Mind a hármat megnyerte, de Nyíregyházát választotta. Orvosokban akkor is hiány volt, így gyakran jártak ki helyettesíteni a megye különböző kórházaiba, köztük a fehérgyarmati (akkor járási) kórházba is. Itt ismerte meg Gyarmathy Mária ápolónőt, akivel 1975 decemberében házasságot kötött. További orvos-gyakornoki éveit Fehérgyarmaton töltötte, dr. Kovács László igazgató-főorvos (szülész-nőgyógyász) kérésére. Már a fehérgyarmati kórházi osztályon dolgozva szakvizsgázott 1977-ben.
A hatvanas években Fehérgyarmaton átadott kórház az akkori körülmények között modernnek számított. Fiatal orvosi karral, asszisztenciával. A kórház vezetői támogatták az intézmény dolgozóinak továbbképzési terveit.
Vállalták, hogy Kanyó András szülész-nőgyógyász szakorvos – a kórház állományában – újabb szakvizsgára készülhessen 1984–87 között. Erre a megyeszékhelyen, az intenzív-osztályon nyílott lehetősége. Anaszteziológiából a gyakorlatot a nyíregyházi kórházban szerezte meg. Fehérgyarmaton, pénteki napon dolgozott a szülészeten, a többin Nyíregyházán. Szakvizsgáját követően, a régi sebészet „sarkán” irányításával alakítottak ki egy hatágyas szubintenzív szobát. Dolgozott továbbra is a szülészeten, de felügyelte az intenzívet is.
– Mindig is hemzsegő ember voltam. Szakszervezeti titkárnak is megválasztottak. Amikor megüresedett a járási tisztifőorvosi állás, kórházi munkám mellett itt is segítettem. Én voltam a fehérgyarmati kórház – orvosok által – első választott igazgatója. Szülész-nőgyógyászi hivatásom azonban soha nem adtam fel. A térségben az elsők között nyitottam meg magánrendelőmet, 1984-ben.
A rendszerváltás után két párt is megkereste, hogy induljon a városban, önkormányzati képviselőként. 1990-ben MDF támogatással az elsők között megválasztották. Azóta minden választásnál megkapta az átlagnál jóval több szavazatot. (Első ciklusban a városfejlesztési, majd a pénzügyi bizottságban dolgozott, dolgozik az önkormányzatnál.) Mint megfogalmazta, ennyi területen csak úgy lehetett helytállni, hogy felesége mindig ott állt, a háttérben. Dr. Kanyó Andrásné asszisztens (jelenleg az ideggyógyászati szakrendelőben) közmegelégedésre tette a dolgát. Mindenki „Marika néni”-je az eltelt évtizedekben kivívta kicsik és nagyok elismerését. Porcsalmaiból igazi fehérgyarmati lett. Őszintesége, szókimondása, ragaszkodása példa a fiatalok előtt. Valójában férje vezető beosztásainak terhét ő, illetve a két fiú érezte. Eközben soha nem „főorvos-feleség” volt, hanem a betegek problémáinak megoldását kereső egészségügyi dolgozó. Legyen főnővér az osztályon vagy asszisztens a szakrendelőben. Természetesnek tartotta, hogy a háztartás vezetése is döntően az ő tiszte.
Megváltozott az otthoni élet, amikor megépítették a Munkácsy utcai kertes házukat, s a gyerekek befejezték tanulmányaikat. Laciból orvos lett, Gábor műszaki ügynök, Andris a nyíregyházi főiskola gazdálkodási szakán végzett. Ő maradt fehérgyarmati s a polgármesteri hivatal ügyintézője, a városgazdálkodási osztályon. Megváltoztak a munkakörülmények a kórházban, a szakrendelőben is.
Világszínvonalú a Szatmár-beregi Kórház műszerezettsége. Jelentős változások történtek a szociális létesítmények vonatkozásában is.
Ezt dr. Kanyóné (aki szinte „honfoglaló” volt a fehérgyarmati kórházban) személyes tapasztalata alapján igazolhatja. A debreceni egészségügyi szakiskola egykori diákja több mint 40 éve itt dolgozik.
Megerősíti a férj is, aki egy pályázat révén (Csernyi Alapítvány) 2001 nyarán New York közelében egy híres amerikai szülészeti klinikán járhatott több, az osztályon dolgozó munkatársával együtt. Ez persze nem jelenti azt, hogy szervezettségben, sajátos problémamegoldásban ne lehetett volna tanulni a 2 millió polgár gyógyítását ellátó egészségügyi komplexumban.
Marika szülei gazdálkodó emberek voltak, édesanyja korán elhalálozott. Így bekapcsolódtak a mezőgazdasági munkákba is. Jelenleg már csak a közvetlen házkörüli munkákra futja (bérbe adták a földet). Mindketten teljes értékű munkát végeznek a kórházban. A férj hétfőn Csengerben, szerdán Fehérgyarmaton rendel. Kedden ügyeletes, csütörtökön készenlétes, s ezen a napon vannak a testületi ülések; az intenzíven vagy pénteken vagy szombat-vasárnap ügyeleti teendőket lát el. A feleség mindehhez biztosítja a hátteret.
Elégedett emberek, akik úgy vélik: megbecsülik őket.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 18. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése