Dr. Hargitai János

Igazgató,

Nyíregyháza

szszb_07-36_dr_hargitai_janos.jpgMegyénk szellemi életében jelentős szerepet tölt be a TIT Jurányi Lajos Egyesület. Magában hordozza a múltat, a jelent és egy kicsit előrevetíti a jövőt. Történelmet idéz, hiszen a történelem az élet tanítómestere, tükröt tart a jelen elé, formálja is a jelent és előretekint. Íme egy-egy példa erre a hármas állításra: mostanában tartottak a megemlékezések, mivel éppen száz éve annak, hogy Nyíregyházán a város értelmisége megalakította a Bessenyei György Művelődési Kört. Ezerkilencszázkilencvennyolc őszén, éppen ennek a könyvnek a megjelenése körül öt keleti megye szervezete és az MTA illetékesei együttműködési megállapodást írnak alá, s ugyancsak ezen az őszön a TIT szervezésében megkezdődik az internetes nyelvoktatás. Ennek a megyei szervezetnek az igazgatója dr. Hargitai János.

Említést érdemel, hogy az 1840-es évek elején a reform szelei fújdogáltak Magyarországon, igény volt a szellemi felfrissülésre. Ezernyolcszáznyolcvanegyben megalakult a Magyar Királyi Természettudományi Társulat. A nagy elődök tudományos folyóiratokat működtettek, publikálták a tudomány legújabb eredményét. Kevesen tudják, hogy Szentgyörgyi Albert, mielőtt átvette a Nobel-díjat, a beszédét próbaként az említett királyi társulat egyik ülésén mondta el. Az 1898-ban megalakult Bessenyei Művelődési Kör fél évszázadon át irányítója volt megyénk szellemi életének. A hatalom 1948-ban beszüntette a kör működését. Ám ennek a körnek a csírájából nőtt ki 1952-ben a Természet és Társadalomtudományi Társulat Megyei Szervezete, a TTIT.

Ideológiai kényszer nehezedett a szervezetben dolgozó értelmiségiekre. Micsurin és Liszenko híres vagy hírhedt kísérleteit például népszerűsíteni kellett, sok természettudóst a burzsoázia kiszolgálójának neveztek. Az 1956-os forradalom elsöpörte a TTIT-t és 1957-től létezik a TIT. Jelentős dátum volt megyénk történelmében 1962, amikor megkezdte működését Nyíregyházán a tanárképző főiskola, amely azóta is szellemi és technikai háttérbázisa a TIT-nek. A régi és a mai előadók közül említünk néhányat: Westsik Vilmos, Vikár István, Porzsolt István, Hársfalvi Péter, Szilágyi Imre, Lábass Menyhért, továbbá Margócsy József, Bachát László, Katona Béla, Frisnyák Sándor, Fazekeas Árpád, Székely Gábor, Balogh Árpád…

A hatvanas években több tanyabokorban és falurészen még nem volt villany. Az egyesület aktivistái a művelődési autóval aggregátort, áramfejlesztőt vittek ezekre a helyekre és vetítették a tudományos filmeket. Mekkorát változott azóta a világ! Most a Jurányi TIT Centrum nyelviskolája a legkorszerűbbek közé tartozik. Ősszel bevezetik itt a virtuális nyelvoktatást. Vagyis a nemzetközi számítógépes hálózat, az Internet közreműködésével a legújabb formában tanulhatnak nyelveket a megyénkbeliek.

A tanárok továbbképzéséhez ősztől hat témát ajánl az egyesület. Említést érdemel például, hogy kulturális menedzser-oktatásszervező ismeretekre tehet szert az a tanár, aki részt vesz a továbbképzésen. A nyári és a szabadegyetemek is eredményesek. Jó tudni: most egy éve öt megye illetékesei nyíregyházi székhellyel megalakították a TIT Észak-keleti Regionális Tanácsát. A tanács ősszel a Magyar Tudományos Akadémia debreceni és miskolci akadémiai bizottságával együttműködési megállapodást köt a régió szellemi, tudományos életének segítése érdekében.

Megyénkben a több mint tíz szakosztállyal és 400 taggal működő TIT évente 1,5 millió forint támogatást kap, ám a működési és fenntartási költség 60 millióba kerül. A költség nagy részét a nyílt piacon szerzik meg.

Hargitai János a jó családi háttérnek is köszönheti munkasikereit. (Felesége tanár, egyik lányuk kutatóorvos Pesten, a SOTE-n, másik lányuk gyógypedagógus ugyanott.)

Kisvárdán és Tiszalökön járt középiskolába. A nyíregyházi és az egri főiskolai diploma után a debreceni KLTE-n szerzett biológus diplomát, a budapesti TF-en labdarúgó-edzői oklevelet. Az újfehértói gimnáziumban öt évig testnevelést tanított. Tíz éven át a Nyíregyházi Spartacus labdarúgócsapatának kapusa volt. 1968-ban a TIT városi titkára, később a megyei szervezetben természettudományi szaktitkár lett. Közkedvelt tanárának, Durucz Istvánnak a meghívására biokémiát tanított a tanárképző főiskolán,

A tudományos kutatói pályán Balogh Árpád biokémikus indította el. Miközben Balogh Árpád Szegeden és Amerikában kutatott, Hargitai úr a DOTE élettani intézetében izom-biokémiai kutatásokat végzett. (A doktori értekezését is ebben a témában védte meg.)

Debreceni kutató korában az űrhajózás izom-biokémiai vonatkozását vizsgálta egy Interkozmosz kutatócsoport tagjaként. Szegeden, sőt Havannában is ismertették kutatási eredményeit.

Most a TIT-et irányítja szakértelemmel, jó vezetési készséggel, azt az egyesületet, amely segíti megyénket az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 7. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1998.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése