Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Gots Antal
Kamilliánus szerzetes, házfőnök,
Nyíregyháza
Nyíregyháza-Borbánya szélén, a Nagykálló felé vezető út közelében van a Kamilliánus Kolostor. Külön kis világ ez, de nem olyan zárt, mint némelyik középkori kolostor. Csengőszóra beengedik a jó szándékú és a segítségre szoruló embereket. Ez az egyedi intézmény ezer szállal kötődik megyénk önkormányzataihoz, szociális és egészségügyi intézményeihez, valamint Ausztriához. Az internet az egész világgal összeköti a kolostort. Kisugárzik innen a szeretet, a segíteni akarás. Dr. Gots Antal kamilliánus szerzetes, házfőnök irányítja itt a szerteágazó karitatív tevékenységet.
2005 januárjában egy hetilap így mutatta be a kolostort: „Gots Antal házfőnök elmondta: hetente százhúsz-százötven ember jön hozzájuk valamilyen segítséget kérni. Két szerzetes, egy szerzetesnővér és két szerzetesjelölt tevékenykedik a kolostorban. A Kamilliánus Nővérek Kolostorában hárman dolgoznak, segítőjük egy nővérjelölt. A szerzeteseknek és a nővéreknek ez a jelmondatuk: „Krisztus szeretetében megyünk a szegényekhez, a magányosokhoz, az elhagyatottakhoz, a betegekhez, a szenvedőkhöz, a fogyatékosokhoz.” Segítik a hajléktalanokat, a nyíregyházi anyás csecsemőotthont, kiemelten támogatják a cigányokat. A guszevi Roma Közösségi Házban minden vasárnap 15 órától istentiszteletet tartanak.
Gots atyáék 1995-ben Ausztriából jöttek segítő szándékkal Nyíregyházára, pontosabban Borbányára. Az atya felelevenítette, és jól kihasználja a korábbi osztrák kapcsolatait, 1997 óta rendszeresen hoznak a kolostorba osztrák segélyszállítmányokat. A kolostor mellett jó nagy konténerraktárban tárolják a szállítmányokat a szétosztásig. Minden héten jön egy szállítmány. Gyakran szerepel a szállítmányok között használt ruha, cipő, bútor, elektromos cikk, mozgáskorlátozottaknak speciális kocsi. Külön figyelmet érdemel, hogy a nővérek rendszeresen eljárnak a nyíregyházi kórházba, több nyíregyházi fekvőbeteg lakására is elmennek, hogy segítsenek, amiben tudnak.
Gots atya Mosonszentjánoson született, tizenkét éves volt, amikor sváb szüleivel Ausztriába menekült. Beszél magyarul, németül, angolul, egy kicsit olaszul is. Büszke rá, hogy Nyíregyházán hét kamilliánus családot szervezett, ezek a családok, csoportok karitatív tevékenységet folytatnak. Karácsony előtt élelmiszert osztott az atya. Az idei első osztrák segélyszállítmány január 6-án érkezett. Ennek fogadása, majd szétosztása feladatot adott neki. Áldásos tevékenységére 2005-ben is sokan számítanak.” Gots atya egyik segítője Keresztes Attila szerzetes testvér. Fél éve tett fogadalmat, a katolikus teológiai főiskola első évfolyamának hallgatója. Mint mondta, hetente kétszer jár a nyíregyházi kórházba lelki vigaszt, biztatást adni. Tőle tudtuk meg, hogy Fehérgyarmaton és Baktalórántházán is van már kamilliánus család. A házfőnök úr pedig a jövőbe mutató jó hírként közölte: „a borbányai lőtér közelében telket kapnak a nővérek, és itt összefogással felépülhet egy szociális otthon. Kezdetben negyven, később egy bővítés után hetven-nyolcvan rászorulónak lehet csendes és meleg otthona ez az épület.”
Honnan is ered a borbányai kolostor elnevezése? Egy kis tájékoztató füzet első oldalán olvastuk, hogy Lelliszi Szent Kamill 1550 és 1614 közt élt, s a betegek pártfogója, istápolója volt. Egy ideig ő is koldulásból tengette életét, egy építkezésen nehéz fizikai munkát végzett. Feljegyezték a krónikások, hogy egy olasz településen éhínség pusztított, Kamill itt is segített a szenvedő embereken… A pápa Kamillnak és követőinek a piros keresztet adta jelképként, melyet fekete reverenda elejére varrva hordtak és hordanak ma is. Európaszerte iszonyú járványok pusztítottak, nemritkán egész falvakat, városokat tettek néptelenné. A betegek szolgálatában száznyolcvan kamilliánus szerzetes halt meg. Kamill jó szervezőnek, lelki gondozónak és aktív ápolónak bizonyult. Halálakor rendjének már 16 háza volt Olaszországban.
A megyénket bemutató könyvsorozatban örökítsük meg azt is, hogy Gots atya jó népszerűsítője a rendnek, több könyvet írt. Egyik művének ez a címe: Isten az orvosom. A könyv bemutatja, milyen módon és formában fordulhatunk Istenhez ezerféle betegségünk és szenvedésünk idején, hogy gyógyulást kérjünk. Az utolsó fejezetben imádságok vannak, melyek hidat építhetnek a szenvedő ember és Isten közé az imádságban magunkért vagy más szenvedőkért.
Álljon itt a névsor, hogy Keresztes Attilán kívül kik veszik körül Gots atyát, kik segítik őt áldásos tevékenységében: Mathilda Weidinger, Kálmán József, Rávai László, György Alfréd, Nagy Péter, Silvana Pizzolato, Lucia Wolf és Valasinyoczki Irén. A borbányai kolostorban a számítógép és a modern technika is megtalálható. A felsorolt személyek modern körülmények közt, de Szent Kamill szellemében tevékenykednek.
Végül egy sokatmondó idézet Szent Kamilltól: „Szíveteket hordozzátok a kezetekben!”
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 20. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2005.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése