Dr. Farkas Dezső

Közgazdász, mérnöktanár

Püspökladány

f_d_2.jpg2015-ben ünnepelték országszerte az önkormányzatok megalakulásának 25 éves évfordulóját. 1990-ben, az első szabad és demokratikus választások után Püspökladányban is megalakult az első önkormányzat. Ennek emblematikus személyisége Dr. Farkas Dezső, a város első polgármestere.

Debrecenben született 1954-ben, első generációs értelmiségi szülők gyermekeként. 1972-ben érettségizett a KLTE gyakorló gimnáziumában. Majd tanulmányait az NDK-ban, Berlinben folytatta, és 1976-ban ott végzett közgazdászként. Ezt követően 1980-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi  Egyetemen szakközgazdász diplomát szerzett, és rá egy évre ott doktorált. Még az egyetemi évek alatt megnősült. Életüket Hajdúszoboszlón kezdték, majd Debrecenbe költözött a két gyermekkel kibővült család.  Dr. Farkas Dezső a Magyar Gördülőcsapágy Művek és a Hajdúsági Iparművek után a Megyei Tanács Tervosztályán dolgozott 1982-1986-ig, ahol komoly tapasztalatokra tett szert a települések gazdasági életének irányítása terén. 1987-ben szabadúszó, szellemi szabadfoglalkozású lett, elsősorban tolmácsolásból és fordításból élt. Ebben az időben magánéletében tragikus változások történtek. Feleségétől elvált. A 14 éves kislánya – aki a válás után vele maradt -, 1988 januárjában agyvérzésben meghalt. Újra nősült és felesége szülővárosába, Püspökladányba költözött.  

A nyolcvanas évek forrongó politikai élete őt sem hagyta hidegen.  A településen frissen megalakult MDF-nek ő lett az elnöke. Máig emlékezetes számára 1989 decembere, az erdélyi magyarok részére megszervezett gyűjtési akció. A városon átmenő 42-es főúton haladtak át a segélyszállítmányok. 1990 tavaszán az országgyűlési képviselő választáskor a demokratikus ellenzék közös jelöltje volt, a baloldal jelöltjével, Szűrös Mátyással szemben. Nem ő lett a képviselő, bár, ha a Független Kisgazdapárt nem indít külön jelöltet és ezzel nem osztja meg a jobb oldalon a voksokat, akkor Dr. Farkas Dezső jut be az országgyűlésbe. Ősszel az önkormányzati választáskor, ugyan nem ő a polgári oldal polgármester aspiránsa, de az utolsó pillanatban a tősgyökeres püspökladányi jelölt visszalép, ezért újra őt küldik csatasorba. Ekkor még nem a lakosság, hanem az önkormányzatba bejutó képviselők maguk közül titkos szavazással választottak polgármestert. 10:9 arányban nyeri el a posztot és Dr. Farkas Dezső lett Püspökladány demokratikusan megválasztott polgármestere.

Nehéz időszak volt ez az első ciklus, hiszen erős ellenszélben, egy szavazatnyi többséggel kellett a város ügyeit intézni. Nem volt olyan hét, hogy ne kereste volna az országos,vagy a megyei sajtó valamilyen bal oldal által botrányosnak vélt ügyben. Ilyen volt pl. a felszabadulási emlékmű lebontása, melynek helyére a Püspökladányban élő Győrfi Lajos szobrászművész Huszár szobra került, vagy a Második Világháborús emlékmű – melyet ugyancsak Győrfi álmodott bronzba – , aminek talapzata Nagy-Magyarországot mintázza.  Az önkormányzat akkori legnagyobb feladata volt az áram-, a gáz-, a víz- és a szennyvíz-ellátás átvétele az államtól. A gáz-és a telefonhálózat is a ’90-es évek elején épült ki Püspökladányban. Bővült a Petőfi iskola, a szakmunkásképző új tanműhelyet kapott, a város főterét rendezték, anyagilag is segítették az egyházakat, a civil szervezeteket, alapítványokat hoztak létre a sport, a kultúra és a tehetségek támogatására, kitüntetéseket alapítottak: Csenki Imre Néptanítói díj, Díszpolgári Cím, Pro-Urbe díj.

Az 1994-ben sorra kerülő választáskor nem indult sem önkormányzati képviselőként, sem polgármester jelöltként. Főleg a család kérését tiszteletben tartva vonult vissza az aktív politizálástól. Közben 1992-ben fiuk született.  Családi vállalkozásukban dolgoznak tovább: ő tolmácsol, fordít, felesége kiállításokat szervez, helyi televíziót működtet. 1996 és 1998 között alapítják Magyarországon a máshol már jól működő lakás-takarékpénztárakat, így kerül a Lakáskassza Zrt-hez, ahol a kelet-magyarországi postákon dolgozók képzése a feladata. Sokat utazik, a család látja kárát munkájának. Ezért örömmel vállalja az újabb kihívást a püspökladányi Intakt Kft-nél, amely képkeretlécek és képkeretek forgalmazásával foglalkozik.  A cég külkereskedelmi ügyeit intézi. Időközben felesége Karcagon kap munkát és egyre jobban igényli az aktív segítségét, legalább az átjárás területén, ezért kapóra jön, hogy a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium és Szakközépiskola közgazdász tanárt keres.  Az állást elnyeri, de kötelezik, hogy végezze el a mérnöktanár szakot  a gödöllői egyetemen. Ötvenöt évesen megszerzi harmadik diplomáját is.

Gyermekei számára mintaként szolgál az élethosszig tartó tanulás tekintetében. Szeret tanítani, szereti a gyerekeket, megtalálja velük a hangot, de azért már nagyon várja a nyugdíjas éveket, amikor majd a kertjében, unokái körében töltheti napjait.

(A képen Dombi Imréné Püspökladány polgármestere köszönti a 25 éves jubileumon)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése