Mátészalka

A szellem pallérozására vágyott, ám helyette a test és lélek gyógyítására esküdött fel dr. Csinády György, a mátészalkai kórház orvos-igazgatója. A Bika csillagjegyben született 1940. április 22-én és az asztrológia azt tartja: aki e csillagjegy szülötte, nagy dolgokra hivatott. Azt, hogy a csillagokban mi áll, nem tudja, azt viszont igen, hogy az élet eddig bőségesen ellátta fontosabbnál fontosabb feladatokkal. S gyakorta nem is a saját elképzelései szerint, hanem a kötelezettségekhez igazodva kellett döntenie.

Debrecen, a cívis város jelentette a szellemi központot a család számára. Szülei már akkor odaköltöztek, amikor háromesztendős volt.

Édesapja erdélyi származású, nyárádszeredai, a budapesti egyetemet végezte el, majd református gimnáziumi tanárként biológiát, földrajzot oktatott. Tankönyvet írt földrajzból, s kimagasló tanári munkája elismeréseként meghívták a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem gyakorló gimnáziumába. Ezerkilencszázötvenkettő és hatvan között pedig egyetemi docensként dolgozott.

Csinády György abban a szellemben nevelkedett, hogy az édesanya a család összetartója, rajta áll vagy bukik, hogy a gyerekek mit visznek magukkal örökségül a felnőtt életbe. Ezért örömmel gondol a gyermekéveire, amikor a testvéreivel osztozhattak a szülők figyelmén és szeretetén.

A bátyja is orvos, Köjál-igazgató volt Komárom megyében, majd Szabolcs-Szatmárban 1984 és ’87 között megyei főorvosként tevékenykedett. A húga vezető asszisztens a debreceni városi ideggondozóban.

A Fazekas gimnáziumban tett érettségi után azonnal felvették az orvosi egyetemre. Szívéhez a pedagóguspálya állt akkor közelebb, de egy orvos nagybátyja meggyőzte: taníthatsz te orvosként az egyetemen… A kérdés eldőlt, és 1964-ben vehette át diplomáját a DOTE-n.

Pár hónapig Berettyóújfaluban gyógyította a betegeket, de a Hajdú megyei kórházzal már évek óta kialakult szoros szakmai kapcsolat révén a II-es Belgyógyászaton megüresedett helyre meghívta a nagyhírű Áberle Lajos főorvos. A fiatal orvos örült a remek lehetőségnek. Szakvizsgáját ezerkilencszázhatvankettőben tette le belgyógyászatból.

Újabb megméretés volt az életében az aneszteziológiai és intenzív terápiás osztályon töltött időszak 1970 és ’78 között. Természetesen ebből is szakvizsgázott, és adjunktusként látta el a megbízott osztályvezető főorvosi tisztet. 1978-ban Mátészalkára pályázott másodfőorvosnak. Szakmai kihívásként értékelte, amikor osztályvezető főorvosnak mehetett a ceglédi kórházba dolgozni.

A szíve azonban visszahúzta Mátészalkára, és 1983. január elsejével az I. Belgyógyászati Osztály vezető főorvosa lett. Az pedig egy egészen más feladat elé állította, amikor ezerkilencszázkilencvenben megválasztották a területi kórház orvos-igazgatójának.

Mint mondja, igazán jó hasznát vette aneszteziológusi éveinek, hisz akkor napi kapcsolatban állt a műtétes osztályokkal. Korábbi belgyógyászati évei pedig ezt a betegségcsoportot hozták közelebb hozzá. Így kórházigazgatóként nyugodt lelkiismerettel oldotta meg az induló rekonstrukció tennivalóit.

A sebészeti tömb építése számtalanszor állította új helyzet elé. A szakmai és műszaki kérdéstömeg mellett személyes, emberi problémákkal is kellett foglalkoznia, mint első számú vezetőnek.

Mint orvos, igazából a betegek közt érezte jól magát, ám erre az utóbbi időben csak a gyakori éjszakai ügyeletek alatt nyílik lehetősége. Mind a mai napig vezeti az I-es Belgyógyászati Osztályt.

Családcentrikus, és arra törekedett, hogy a felesége minél több időt tölthessen a gyerekeivel. Csakúgy, mint azt otthon életre szólóan megtapasztalhatta. Felesége nem szakmabeli, ő tartja össze a családot, és biztosítja férjének, hogy teljes erejével tudja végezni munkáját.

Két lányuk született, a 19 éves Adriána elsőéves a Kossuth Lajos Tudományegyetemen, pszichológiát hallgat. Verseket ír, pár éve egy Európa-napon megnyerte az első díjat egyik alkotásával. Rita 16 éves, és éli a gimnazisták vidám, boldog életét, s gondolkodik, melyik pályát hódítsa meg. Szabad idejükben a természetjárást választják, az utóbbi időben minden családtag a vízpartra vágyik.

− A szakmai munkában azt hiányolom − hallottuk Csinády igazgató úrtól -, hogy szigorú követelményrendszert állítanak az egészségügyben, de nem teremtik meg hozzá a szükséges feltételrendszert. Azt pedig kifejezetten sajnálom, hogy tönkre megy esetleg az is, amit eddig eredményként könyvelhettünk el. Az pedig nagyon bánt, ha mindeközben elsikkadnak a lakossági érdekek. Elfelejthető egyáltalán az a tény, hogy az egészségügy a betegekért van? A bizonytalanságban nem lehet tervezni, sokszor egyik napról a másikra élünk, a megmaradásért küzdünk. Közben szakmai programokról, a kor színvonalán történő betegellátásról beszélünk.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 4. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)