Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Bolodár Alajos
Osztályvezető főorvos,
Mátészalka
A nem mindennapi név egy rokonszenves embert takar: a Mátészalkai Területi Kórház szülészeti és nőgyógyászati osztályának vezetőjére hálával gondolnak vissza mindazok, akiken segített, akiket meggyógyított. S nem utolsósorban emlékeznek rá a keze között világra jött kis emberkék is. Azok, akikről, amikor először felsírnak, nem tudni: koldusnak vagy királynak születtek erre a világra.
Dr. Bolodár Alajost 1953 áprilisában, a „költészet napján” anyakönyvezték Debrecenben. Édesanyja, Mészáros Mária, harminc éven át iskolaigazgatóként dolgozott Debrecenben. Édesapja, Bolodár Alajos, a DOTE adminisztrációs vezetője, főtitkára volt. Felesége, Dr. Madai Éva, radiológus főorvos a Kenézy-kórházban. Elsőszülöttjük Éva, pedagógus. Férjével, Nagy Gáborral, aki programozó matematikus, Budapesten él. Fiatalabb gyermekük Péter, ötödéves a közgazdaságtudományi egyetemen.
Dr. Bolodár Alajos a KLTE Gyakorló Gimnáziumában érettségizett 1971-ben. Hippokrateszi esküjét a Debreceni Orvostudományi Egyetemen, a DOTE-ntette le 1977-ben. Négy évvel később ugyanitt már a szülész–nőgyógyász szakorvosi vizsgáját abszolválta.A munka melletti folyamatos tanulás megszállott híve: 1989-ben angol nyelv-, ezzel egy időben humán genetikus szakorvosi vizsgát tesz. Tizenöt évvel orvosi diplomájának megszerzése után az orvostudományok kandidátusa cím büszke tulajdonosát tisztelhetjük személyében. 1995-ben már felsőfokú C jelű ultrahangjártassággal rendelkezik.
Orvosi munkáját 1977-ben, gyakornokként kezdte a DOTE Női Klinikáján. Ugyanott tanársegédként hasznosította tudását 1985-ig. Azt követően hét éven át osztályvezető tanársegéd, majd ’97-ig osztályvezető adjunktus mindaddig egyetlen munkahelyén. Pályája újabb állomása 1998-tól a Mátészalkai Területi Kórház: a szülészeti és nőgyógyászati osztály vezető főorvosa lett, miközben két éven át ellátta a központi műtő vezetését is. „Az ország legnagyobb ágyszámú és betegforgalmú klinikáján 20 évet eltöltve módomban állt a szülészeti és nőgyógyászati kezelések, műtéti beavatkozások széles palettáját megismerni és alkalmazni, amit kitűnően tudtam használni kórházi körülmények között is.
Kiváló tanítómestereimnek, elsősorban Lampé László, Papp Zoltán és Borsos Antal professzor uraknak köszönhetően csaknem valamennyi nőgyógyászati műtét kivitelezésében megfelelő jártasságra tettem szert” – írja szakmai önéletrajzában. Dr. Bolodár Alajos alkalmazza és fontosnak tartja az új, szövetkímélő technikákat, a szervmegtartó műtéteket. Több mint húsz éve végez endoszkópos műtéteket. Rendelkezik mind a laparoszkópos, mind a hysteroscopos operatív gyakorlattal.
Speciális képzettséggel bír az intrauterin beavatkozások területén. Ő az az orvos, aki hazánkban a legelsők között végzett chorionboholy mintavételt, magzati szerv punkciókat, intrauterin shunt műtéteket.
Alapvető neonatológiai jártassággal rendelkezik: tud újszülöttet resuscitálni. Ismeri és alkalmazza a lumbális-peridurális, valamint a spinális érzéstelenítési módokat, akárcsak az intratracheális narkózis különböző módozatait. Vezetése alatt, részben tervei alapján történt meg az osztály rekonstrukciója. Korszerű, egyágyas szülőszobákat alakíttatott ki, amelyekben lehetőség nyílott a hozzátartozók jelenlétére is.
Bevezette az anyák kívánsága szerinti „rooming-in” ellátást. A szülésszámuk évek óta ezer körül alakul. Szülészeti szakmai mutatóik jók. A 110 ezres lakosság női rétegének problémáit az osztályon oldják meg. Az éves járóbeteg-ellátásban részesítettek száma a huszonhat ezret, a fekvő betegek száma a 2700-at éri el. Az osztályvezető főorvos gondol munkatársaira is: nemcsak ő maga tanul, de a vele együtt dolgozókat is megtanítja arra, amit ő már tud: így képezi ki orvostársait a laparoszkópos beavatkozásokra és az endoszkópos sebészet alapjaira. Lehetővé tette azt is, hogy minden szakorvos rendelkezzen UH-jártassági bizonyítvánnyal. Mellettük két UH-szakasszisztenst is kiképzett. 1998-ban megszervezte a genetikai tanácsadást, amihez sikerült megszereznie az OEP anyagi támogatását a kórház számára. Még abban az évben létrehozta a „Mátészalka Szülészetéért Közhasznú Alapítványt”, melynek a kuratóriumi elnökévé választották.
Dr. Bolodár Alajos jó néhány szakmai társaság tagja. Rendszeres résztvevője a külföldi tanulmányutaknak és kongresszusoknak. Számos magyar és angol nyelvű előadás, kiadvány és közlemény szerzője. 2004. július elseje óta tanszékvezető főiskolai docense a Debreceni Egyetem Nyíregyházai Főiskolai Kara Védőnői Módszertani Tanszékének.
Önzetlen és áldozatkész munkájáért kapott elismerései közül legbüszkébb a 2003-ban, a Semmelweis napon kapott főtanácsosi címére.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Bálint Pál
Radványi Ildikó
Lőrincz Károly
Dr. Vékony Miklós
Dr. Bálint István
Dr. Cservenyák László PhD
Horváth Gábor
Láng Károly
Muskovszky János
Szováti Tibor
Szilágyi János
Dr. Szilágyi Dénes
Puskás Barnabás
Nagy Miklós
Kiss Ferenc
Dr. Kelemen Barnabás
Dr. Kárpáti József
Dr. Hauser Tibor
Farkas József
Dr. Cservenyák László
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése