Harsányi Imréné

Főigazgató,

Mátészalka

szszb_19-160_harsanyi_imrene.jpgAz országban az egyetlen olyan házaspár a Harsányi, ahol a feleség és a férj egyaránt főigazgatója egy kórháznak. A megyében megbecsülésnek örvend Harsányi Imre, aki hosszú évek óta sikeresen irányítja a kisvárdai kórházat. 2004. október 11-től, pedig Harsányi Imrénét nevezték ki a Mátészalkai Területi Kórház főigazgatójává. Nem akármilyen feladatot vállalt magára a törékeny családanya: válságmenedzselést egy meglehetősen nehéz pénzügyi helyzetben, 89 ezer ember fekvőbeteg-ellátásának egyre magasabb szinten történő megszervezését. S mindezt olyan társadalmi, gazdasági környezetben, amikor a nemzetgazdasági mutatók nemhogy a fejlesztést, hanem a szintentartást is nehézzé teszik. Ráadásul a sok éve emlegetett, az 1990-es években elkezdődött, majd szép csendben lanyhuló, az egészségügy egészét átfogó reform egyrészt gazdaságos, sok szakmai területen, főként a drága műszerigényes szakmákban centralizálást igényel.

Másik oldalról egy hátrányos helyzetű térségben, amelyben a munkanélküliség átlaga messze meghaladja az országost, a családok megélhetését szinte csak egy keresetre alapozhatják, most a racionalizálás, a talpon maradás esetleg munkahelyek megszüntetését, a munkavállalók részéről annak elvesztését jelentheti – mindezt annak az új főigazgatónak kell levezényelnie, aki ebben a kórházban töltötte eddigi életét, többféle beosztásban ismerte meg a kollégái szakmai, emberi kvalitásait.

Harsányi Imréné Matolcson született 1958. június 28-án Kövér Anna lánykori néven. Édesanyja, Szatlóczky Magdolna, 72 éves. Édesapja, néhai Kövér Béla, a Vetőmag-termeltető Vállalat vezető-helyettese volt. Házasságából Anna nevű lányuk született, aki az Esze Tamás Gimnázium elsős diákja. Az igen elfoglalt szülők tinédzser lánya igen szorgalmas, a családi otthon légkörében a közösségért érzett felelősségvállalást, és a munka magas szintű ellátásának igényét tapasztalja.

A főigazgatónő számos végzettsége közül a pécsi Állam- és Jogtudományi Kar jogi szakokleveles közgazdász diplomát emeli ki. Egészségügyi menedzserként a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem oklevelét vehette át. Költségvetési könyvvizsgáló minősítése is van, kincstári biztos. A tudományos tevékenység iránti elhivatottságát jelzi az amortizációról készült modell javaslata. Ráadásul papírra vetette és egy team tagjaként, kidolgozta a Miniszterelnöki Hivatal Stratégiai Elemző Központja számára „Az egészségügy kimagasló hatékonyságú ágazat” címmel a szakmai meglátásait. Szakmai pályája ragyogóan példázza az egyre többet és egyre jobban tenni akaró, a vezetővé válás lépcsőfokain egyre feljebb lépkedő munkavállaló klasszikus példáját. Volt analitikus és főkönyvi könyvelő, belső ellenőr, anyaggazdálkodási osztályvezető, gazdasági igazgatóhelyettes a mátészalkai kórházban.

Szakmai kitekintést hozott számára a Fejér megyei Szent György Kórházban a gazdasági igazgató-helyettesi poszt betöltése 1988 és 1991 között. Egy évtizeden keresztül, 1991 és 2001 között a Mátészalkai Területi Kórház gazdasági igazgatójaként már tevékeny részese lehetett az intézmény felső vezetésének. Izgalmas és nyugalmas időszakként emlékszik vissza az Állami Számvevőszéknél eltöltött közel három évre. A közéleti tevékenység is közel áll Harsányiné érdeklődéséhez, hisz az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Országos Egyesületének vezetőségének, a Magyar Ápolási Egyesület országos felügyelő bizottságának elnöke.

Az egészségügyi ágazat általános válsága, az alulfinanszírozottság és annak instabilitása alapján fogalmazta meg vezetői elképzeléseit. A beteg jogos érdekét a legszűkösebb gazdasági helyzetben is szem előtt tartja. A tulajdonossal a tényeken alapuló tájékoztatást folytat, s ugyancsak nyílt, őszinte, folyamatos információs kapcsolatot ápol a dolgozókkal. A jogszabályok betartása mellett a döntéseibe bevonja a kórházi tanácsadó testületeket, érdekképviseleti szervezeteket.

A vezetési gyakorlatot a hagyományos alapelemek következetes megvalósításával képzeli el, s mindehhez jól tudja kamatoztatni negyedszázados kórházi és 18 éves vezetői gyakorlatát, valamint az ÁSZ-nél szerzett tapasztalatát. Elhivatottságát az egészségügy és a mátészalkai kórház iránt nem is szükséges külön hangsúlyoznia.

Célul tűzte egy betegközpontú, költséghatékony módon működő kórház kialakítását. Nagyon fontosnak ítéli a kórház racionális működtetését és megtartását, hogy a szatmári térség központjában a város és a környék megbízható egészségügyi ellátást élvezzen. E célokhoz rendeli a feladatokat, mert Stendhallal együtt vallja: „Aki a célt akarja, annak az eszközöket is akarni kell.” Az irodák ablakai rég sötétek, amikor az estébe hajló szürkületben az ajtóig kísér. Harsányi Imrénét még várják azok a feladatok, amelyeket arra a napra érzett a magáénak.

A család örül, ha a sikeres vezetőt anyai szerepben látják, esetleg természetjárásra indulhatnak valamelyik hétvégén.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése