Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Dr. Bihari Albertné
A megyei-városi könyvtár igazgatóhelyettese,
Nyíregyháza
Nem csak a szívéhez áll közel, de a Bujtos utcai lakásukhoz is a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár épülete, amely teljes átalakítás előtt áll. A most, 2004 nyarán csontra vetkőztetett épület látványa bizony szívfájdalom mindazoknak, akik rendszeres látogatói voltak az intézménynek, hát még az ott dolgozóknak, mint például dr. Bihari Albertné Jolikának, a megyei könyvtár igazgatóhelyettesének. A könyvtárnak az átépítés idejére a Nyíregyházi Főiskola adott otthont, míg a Gyermekkönyvtár a Ferenc körúton kapott helyet. Az átmeneti állapotot egyaránt megszenvedi a könyvtáros és az olvasó is.
– Ez idő alatt, sajnos valóban sok olvasót veszítettünk, veszítünk, de valamennyiünket kárpótol majd a végeredmény, amikor a tervek szerint 2005 novemberétől újra kinyitja kapuit Nyíregyházán az ország egyik valóban legmodernebb könyvtára – mondta az igazgatóhelyettes.
Dr. Bihari Albertné, Gólya Jolán 1954. október 4-én Nyírbogáton született. Az édesapja tsz-tag, majd egyéni gazdálkodó, az édesanyja háztartásbeli volt. Mint a megyénkben oly sok családnak, a föld és a gyümölcsös adott kemény munkát, és sokszor azzal közel sem arányos, csupán szerény megélhetést. Sajnos, a szülők egyike sem él már. A három testvér közül ő a legfiatalabb, elvált bátyja, Miklós ma is Nyírbogáton él, míg a foglalkozását tekintve férfi-női fodrász nővére, Katalin, a családjával Piricsén lelt otthonra. Katalin két gyermeke már öt unokával örvendeztette meg a nagyszülőket.
A kis Jolánka hamar ráérzett az olvasás ízére, a könyvek szeretetére. A megyei lap megfakult oldalán máig őrzi az első róla szóló írást, amelyben Fügedi Imre, a Kelet-Magyarország tudósítója világgá röpíti a nyírbogáti hírt, hogy Gólya Jolán a falu legolvasottabb tanulója. Az évek során aztán számtalan írás született még Gólya Jolán és a könyvek meghitt kapcsolatáról. Merthogy e kapcsolat időközben „hivatalos formát” öltött, a könyvimádó gyermekből igazi könyvtáros lett. A nyírbátori Báthory István Gimnáziumban érettségizett 1973-ban, ezt követően tiszteletdíjas könyvtárosként a szülőfalujában tevékenykedett.
1974-ben férjhez ment, s már nyírbátori lakosként a helyi városi-járási könyvtár gyermekkönyvtárosa lett. Nyíregyházára 1976. március 1-jén költöztek, ahol kezdetben a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár feldolgozó könyvtárosaként tevékenykedett, majd a gyermekrészleg csoportvezetője 2001-ig, az igazgatóhelyettesi kinevezéséig. Munka mellett tanult: a Debreceni Tanítóképző Főiskola népművelés–könyvtáros szakán 1980-ban szerzett diplomát, rá egy évre a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán kiegészítő könyvtárosi államvizsgát tett, majd 1985-ben az ELTE-en, immár egyetemi könyvtárosi diplomáját vehette át. A HUNRA Magyar Olvasástársaságnak 1987-től tagja, melynek 1998-as vásárosnaményi konferenciáján a gyermekkönyvtár olvasóvá nevelő tevékenységéről tartott előadást.
A tudását folyton pallérozva tesz eleget a ma már elvárásként hangoztatott élethosszig tartó tanulásnak. Az OSZK-KMK-ban egyéves gyermekkönyvtárosi tanfolyamon tanultak is a hasznára váltak. A Magyar Könyvtárosok Egyesülete Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Szervezete vezetőségi tagja volt 1990-től 1994-ig, majd újabb négy évre annak szervező titkára. Több mint két évtizede óraadó a Nyíregyházi Főiskolán, 1998-tól tagja a Magyar Könyvtárosok Egyesülete Gyermekkönyvtáros Szekciójának, sőt az Országos Elnökségnek is. Nevéhez fűződik a Szabolcs-Szatmár-Beregi Gyermekkönyvtáros Műhely létrehozása. Számos elismerése közül talán éppen a legutóbbi csillogtatta meg a szemét, amelyet éppen 2003 gyermeknapján, a város ünnepi közgyűlésén vehetett át. A Nyíregyháza Gyermekeiért és Ifjúságáért elnevezésű kitüntetést azóta már Kéghly Szeréna-díjra keresztelték át.
– Népszerűek az óvodás és általános iskolás csoportoknak szervezett könyvtárlátogatások, miként közkedvelt a „Könyvet házhoz” elnevezésű szolgáltatásunk is. Nyíregyházán, a város külterületein és csatolt településein így azok számára is elérhetővé válik az olvasás öröme, akik életkoruk, egészségi állapotuk miatt nem tudnak eljutni a könyvtárba. Kivételes odafigyelést igényel megyénk neves alkotói (Krúdy, Móricz) szellemi hagyatékának ápolása, ez utóbbi születésének 125. évfordulóján szép és felelősségteljes feladatom a Móricz-emlékbizottság elnöki tisztje. Öröm volt számunkra, hogy 2004. november 10-én az Országos Móricz Zsigmond Prózamondó Versenyen körünkben köszönthettük Kolos Virágot, az író unokáját – sorjázta dr. Bihari Albertné.
A férje ismert közember, ügyvédként tevékenykedik, jelenleg is Nyíregyháza város önkormányzati képviselője, az MSZP megyei alelnöke. Mindkettőjük életében fontos szerepet tölt be a könyv, az olvasás, a még ismeretlen honi tájak felfedezése, a világjárás és minden más, ami belső mértékkel mérve értéknek nevezhető.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése