Nyíregyháza

Vajon gondolt volna-e arra dr. Bene János édesapja, Bene Dezső, egykori abaújvári születésű református lelkész, majd a baktalórántházi gimnázium latin tanára, ki maga is a római Res Publica, a szónokok, hadvezérek és poéták kiváló ismerője volt, hogy fiából valaha muzeológus, a történelemtudomány doktora lesz. Csak sejthette csupán, hiszen a szellemi háttér birtokában, a tanulmányi jelek, végig eminens diákról tanúskodnak.

Így a baktalórántházi általános iskolában, később ugyanitt, a Mező Imre nevét viselő gimnáziumban, majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar–történelem szakán. Édesanyja, Szabados Etelka, ki a híres gönci kajszi falujából való, csak megérezhette, hogy fiuk, ki a főiskolán tudományos diákköri titkár és a Krónika szerkesztője volt, azon felül két tudományos dolgozatával is intézményi első díjat kapott, sikeres életpályát fut majd be. János nővére, Zsuzsanna, ki ma történelem–orosz szakos tanár Nyírbátorban, biztos volt, hogy akkor, 1955. augusztus 16-án Hernádbüdön, különleges egyéniség született.

„1978-ban diplomával a kezemben csoporttársammal, Zámbó Erzsébettel, ki hamarosan a feleségem lett, Baktalórántházára, az általános iskolába kerültünk tanítani. A főiskola előtti egy év sorkatonai szolgálat után, 1979 januárjában tiszti tanfolyamra hívtak be. Ez idő alatt jelentkeztem a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem levelező történelem szakára, melyet 1982-ben kitüntetéses oklevéllel fejeztem be. Még az egyetem befejezése előtt, 1981. július elsejétől, dr. Németh Péter, az akkori Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Múzeum igazgatójának hívására munkahelyet változtattam.

Életem úgy hozta, hogy mindazt, amit eddig csak nyaranta végezhettem – a szabolcsi, a tiszadobi, majd a napkori ásatások során – ezután megadatott a lehetőség azt csinálni, ami a szívemhez leginkább közel állt. Így lettem a múzeum dolgozója mint történész–muzeológus.” – emlékszik vissza dr. Bene János. E döntésétől az sem tartotta vissza, hogy naponta ingázott, Baktalórántháza és Nyíregyháza között. 1983. augusztus 25-én ikergyermekeik születtek, Lilla és János.

1986 tavaszán végre örülhettek új lakásuknak Nyíregyházán, ahol azóta is élnek. 1986. január 1-jétől a Történeti osztály vezetőjeként, teljesen belemélyedt a helytörténeti kutatások, a gyűjtő, feldolgozó és kiállítás-rendező munkálatokba. Megszállottan, több témakörben alaposabb kutatásokat végzett. Hogy ma ismerjük a nyíregyházi és a kisvárdai tűzoltóság történetét, az Bene János kutató elhivatottságának köszönhető, mint az is, hogy 1986 nyarán megtalálták és hazahozatták a nyíregyházi tűzoltók 1945-ben, Ausztriában elásott kincseiket. Felkutatta az utolsó nemesi felkelés, Szabolcs vármegyei történéseit, valamint a nyíregyházi és a megyéből sorozott katonaság történetét. Nincs, ki jobban ismerné nála az 1848-49-es forradalom és szabadságharc megyei eseményeit. Kutatásait önálló kötetekben, cikkekben, tanulmányokban jelentette meg. Gyakran láthatjuk ismeretterjesztő előadások, állandó és időszaki kiállítások főszereplőjeként.

1993. októberben megvédte a Kossuth Lajos Tudomány Egyetemen a bölcsészdoktori értekezését, melynek témája a nyíregyházi huszárok története. 1999 decemberében ugyanitt egyetemi doktori (PhD) fokozatot kapott. Disszertációjának témája a nyíregyházi katonaság II. világháborús szereplése. Nem lehet említés nélkül hagyni a huszártalálkozókat, melyeket 1991-től kétévente rendeznek Nyíregyházán, 1995-től a Magyar Huszár Alapítvány égisze alatt, melynek titkára is. Sokak számára emlékezetes a 1992-ben a nagy Don-kanyari megemlékezés, vagy 1997-ben a huszárszobor állítása. Kezdeményezésére 1998-ban a szabadságharcra emlékezve egésznapos rendezvényt tartottak, toborzótáncokkal, kiállításokkal. Szabadideje, ha van, talán azt is munkahelyén tölti, hiszen sok feladatot vállal magára.

Tagja a Magyar Történelmi Társulatnak, a TIT-nek, alapítója a TIT hadtudományi szakosztályának, és a Magyar Huszár és Lovas Hagyományőrző Társaságnak. Elnökségi tagja a megyei honismereti szövetségnek, 2000-től a Jósa András Múzeum Baráti Körének titkára. 1983-tól, tíz évig, a Nyíregyházi Főiskola történelem szakának hallgatói élvezhették érdekfeszítő előadásait, de a Debreceni Egyetemen hadtudományi speciálkollégiumot is vezet. Kitüntetései után érdeklődve szerényen sorolja az 1984-ben kapott Tűzbiztonsági Érem arany fokozatát, 1989-ben a Művelődési Minisztérium nívódíját, 1995-ben a Honvédelemért kitüntető cím II. osztályát, 1997-ben a Honvédelemért kitüntető cím I. osztályát, 2000 és 2001-ben kapott Nyíregyháza Város Millenniumi Emlékérmét.

„A múzeum a mindenem, a munkám éltet. Nem vágytam soha különösebb anyagi javakra, sohasem ez vezérelte életem”– fejezi be a beszélgetést, s láttam az arcán, őszintén mondja mindezt. Amiről beszélt, számára sokkal több, mint csupán fizetésért végzett munka.

(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanch 19. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)