Dr. Batta Angéla

Aljegyző

Miskolc

szszb 29. ki Dr. Batta Angela 300.jpgAz ózdi Széchenyi István Közgazdasági Szakközépiskolában érettségizett, majd végigjárta a közigazgatási lépcsőfokokat. A szociális területtől a gyámhatósági  és szabálysértési hatósági feladatokon keresztül, a működési engedélyek kiadásától az anyakönyvvezetésig számos feladatot kellett megoldania korábbi munkahelyein. A két évtized alatt szerzett tapasztalatait ebben az időszakban Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának aljegyzőjeként hasznosítja. Azt mondja, a jogi diplomát is a szakmai továbbképzés, fejlődés jegyében szerezte meg.

Angéla Kazincbarcikán született 1976. június 2.-án, de egy kis időszaktól eltekintve mindig Rudolftelepen élt. A csendes kis bányásztelepülés nyugalma annyira magával ragadta, hogy onnan soha nem vágyott el. Apja vájárként dolgozott és ment nyugdíjba, de édesanyjának is akadt munka a bányaüzemnél, így helyben keresték a pénzt az öttagú család megélhetéséhez. A három lány közül Andrea és Zsuzsanna is Miskolcon dolgozik.

Az 1994-es érettségi vizsga után 1995. január 1-én Rudolftelep Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában helyezkedett el, és ezzel kezdetét vette a máig tartó közigazgatási munka. A rá bízott feladatok átölelték a szakma számos területét, főként a szociális és hatósági ügyintézésben vette ki a részét, ahol napi kapcsolatba került az ügyfelekkel. Egy év múlva megalakult Ormosbánya- Rudolftelep Körjegyzőség, de csak a név változott, a munkaköre megmaradt. Kellő tapasztalatokkal felvértezve aztán 2004. augusztus 1-től 2011. szeptember 11-ig a térség városában, Edelényben a Polgármesteri Hivatal Kistérségi Hivatalában tette próbára felkészültségét, ahol először ügyintézőként 13 település szabálysértési ügyeit, valamint 46 település birtokvédelmi ügyeit intézte. Emellett feladatul kapta a Társulási Tanács üléseinek előkészítését és döntéseinek végrehajtását. Munkája elismeréseként 2008. április 1-jén nevezték ki a Kistérségi Hivatal hivatalvezetői posztjára. Tanulmányai során 1995-ben anyakönyvvezetői szakvizsgát tett, a közigazgatási szakvizsgát pedig 2002-ben szerezte meg. Közben már járt a Wesley János Lelkészképző Főiskolára, ahol 2001-ben kapott diplomát általános szociális munkás szakon kiváló minősítéssel. Ezután a Budapesti Corvinus Egyetem Államigazgatási Karának igazgatásszervező szakán szerezte meg újabb diplomáját 2005-ben jó eredménnyel, ahol az egyes jogterületek mellett a fő képzési területeket az önkormányzati és a hatósági igazgatás, a pénzügyi jog és a számvitel jelentették. Ezt követően a Károli Gáspár Református Egyetemen Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát 2010-ben. 2011 szeptemberében Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában kapott főosztályvezetői kinevezést, ahol a Jegyzői Kabinet szervezeti egységén belül a Jogi és Önkormányzati-, az Ellenőrzési- és az Ellátási Osztály munkájának a koordinálását kapta feladatául. Ezt követően bővültek ki főosztályvezetői feladatai a Humán Erőforrás Osztály és az Informatika Csoport irányításával. 2013. június 16-án kapott aljegyzői kinevezést, így a Jegyzői Kabinet munkájának felügyelete, valamint a Közgyűlés munkájának előkészítése és az ott született döntések végrehajtása mellett a jegyző távollétében a hatáskörébe utalt helyettesítési feladatokat is ellátja.

Ahhoz, hogy ennyi éven át a család és a napi munka mellett tanulni tudjon, és három diplomát szerezzen, nagy szüksége volt szeretett szülei segítségére, akiket az elmúlt évben veszített el.

A munka és a karrierépítés mellett mindig gondosan ügyelt a családtervezésre is, így a sok tanulás mellett két gyermeke született, akikről most azt mondja: kevés szabadidejét igyekszik velük hasznosan eltölteni, kikapcsolódást és feltöltődést a családdal eltöltött idő, az utazás és a közös programok jelentenek a számára. Nagyobbik lánya Réka, a Putnoki Serényi Béla Gimnázium 9/B. osztályos tanulója.  Kisebbik lánya, a négy és fél éves Jázmin  a szuhakállói Óvodában nagycsoportos óvodás.

A gyermekek nevelésében és a háztartás vezetésével kapcsolatos feladatok ellátásában párja, Sándor van segítségére, aki – annak érdekében, hogy aljegyzőként a lehető legjobb teljesítményt tudja nyújtani – nagy terhet vesz le a válláról. Azt mondja a felsőoktatásban kitűzött céljait már elérte, van azonban még egy megmérettetés előtte, hiszen hátra van a jogi szakvizsga, amit 2014-ben be akar fejezni.

Bár megismerte a közigazgatás minden szegletét, és az önkormányzatok hatáskörei is jelentősen átalakultak, lecsökkentek az elmúlt időszakban, azonban a jogszabályok gyakori változásának nyomon követése és munkájában való gyakorlati alkalmazása nagy kihívás.  Úgy véli, mindez megfelelő tréning ahhoz, hogy szellemileg edzésben tartsa az embert, az új feladatok miatt pedig soha nincs megállás.

(Északkeleti Almanach 29. kötet In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2013.)

Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése