Ura

Nagy öröm számomra, hogy a megyei Almanachban írhatok. Bemutatkozásként említem, hogy édesanyám révén az országnak ehhez a részéhez kötődöm. Anyai nagyapámat Uray Bertalannak hívták, tehát családja Ura községből származott, és a többi anyai felmenőim is Szatmár megyéből valók. Budapesten születtem, de ezt a vidéket érzem a szülőföldemnek.

A felkérés úgy szólt, hogy Antall József politikai működésének éveire emlékezzek. Erről az időről már többen írtak, és még sokan fognak írni a jövőben is. Az én soraim nem akarnak velük versengeni, csak megemlítek a rengeteg emlékemből néhányat, megmutatni, ahogy én éltem át ezeket az éveket.

Antall József 1990. május 23-án tette le a miniszterelnöki esküt. Könnyekig meg voltam hatva, eszembe jutott az a küzdelmes út ami idáig vezette. Ezen a napon reggel, amikor a Parlamentbe ment, Ő vezette a Ladáját. Éjfélkor Mercedes hozta haza, amiben személyi biztosító ült. Az életünk teljesen megváltozott.

Harri Holkeri finn miniszterelnök látogatásakor volt az első saját programom. A feleségét kellett kísérnem a Corvina kiállításra. Szörnyen izgultam, de pár perc után rájöttem, hogy „normálisan” kell beszélgetni. Az autóúton bemutattam a várost, amerre elmentünk, beszéltünk a gyermekeinkről, az időjárásról stb. Nem sokkal később jött hazánkba Baudouin belga király (a fényképen Őt vártuk a Gundel étterem teraszán), akinek a jobbján ültem a díszebéden. Elég fantasztikus érzés volt egy „valódi” király jobbján ülni. Hát még a rengeteg kérdés, amit feltett: „Mi a helyzet Magyarországon az alkoholizmussal és kábítószerrel? Mi a válások aránya? Mit gondolok, mi az oka? Mi a véleményem az abortuszról?” Mondtam, amit gondoltam, és tudtam, azt hiszem, nem rosszul.

Amíg időnként ilyen eseményeken vettem részt, a munkahelyemen könyvelési csoportvezetőként dolgoztam, ha sok volt a munka, túlóráztam, és ha egy miniszterelnököt kellett várni a Kossuth téren, elkéredzkedtem, majd az eltöltött időt ledolgoztam. Péntekenként ugyanúgy mentem bevásárolni a Nagycsarnokba, mint évek óta mindig.

1990. október 18-án délelőtt megállt velünk az autó a washingtoni Fehér Ház előtt, ahol George Bush és a felesége Barbara várt ránk. Katonazenekar hangjai mellett állt fel az emelvényre az Elnök és Antall József, közben 19 ágyúlövés dördült. Majd a zenekar eljátszotta a magyar himnuszt. Azt hittem, megszakad a szívem ettől a hihetetlen élménytől! Amíg Bush elnök és Antall József tárgyalt, engem Barbara Bush fogadott. Olyan kedvesen egyszerű volt, hogy bátran beszélgettem vele. Másnap, a díszvacsorán az Egyesült Államok elnökének jobbján ültem. Ekkor megint azt éreztem, mintha a tv-ben látnám az eseményeket és nem velem történnének. Este összegezve az élményeket azt mondtam: „Ezért a napért érdemes volt megszületni, ez a Te napod volt!”

A férjem csak fáradtan és szomorúan legyintett, rossz volt a közérzete, nem tudott örülni. Öt nap múlva megoperálták. Ettől kezdve a rettegés költözött a szívembe, és nem tudtam a csodálatos élményeknek úgy örülni, mint addig. A kezelések után bement a Parlamentbe, és csak éjfélkor jött haza. Sokszor gondolkodom azon, hogy mekkora lelkierő és akarat kellett ahhoz, hogy a sajtó és tv által szított ellenséges belpolitikai légkörben is azt tudta mondani: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” És tette, szinte utolsó leheletéig! Most, sajnos, egyedül élek. De nem magányban.

Nagyon sok helyre meghívnak. Ha tehetem, mindenhová elmegyek, azt gondolva, hogy a meghívás Neki szól, a felém áradó szeretetet helyette kapom, de ha engem látnak, Antall Józsefre gondolnak, és ez nagyon fontos majdnem hét évvel a halála után.

Van egy gyönyörű fényképanyag, amit a fiam, Antall Péter, fotózott Antall József politikai működésének idején. Ezt már kiállították Budapesten, Békéscsabán, Veszprémben, az egyetem aulájában és legutóbb Debrecenben a Svetits-gimnáziumban. A legjobban örültem a két utóbbinak, mert azok a fiatalok, akik most 18–20 évesek, kis gyermekek voltak akkor, amikor Antall József miniszterelnök lett 1990-ben. Ha megnézik a képeket, elkezdenek kérdezősködni az ezt az időt megéltektől, talán lesz módjuk elolvasni a Modell és valóság c. könyvet, amely válogatás Antall József cikkeiből, a Vele készült interjúkból, politikai és parlamenti beszédeiből. Ezen keresztül megismerik az életét, gondolatait, mindenek fölött álló hazaszeretetét. Mányban, a szobrának felavatásakor, azt mondtam: „1993. december 12-én elhagyott minket, és átlépett a történelembe.” A történelembe, amely méltó helyen az ország legnagyobbjai között kell, hogy megemlékezzen Róla.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)