Nyíregyháza

Nyíregyházán születtem 1968-ban. Édesanyám Pozsony Erzsébet, a Nyíregyházi Vérellátó Alközpontban dolgozik közel negyven éve. Édesapám a Magyar Posta alkalmazottja volt, ezerkilencszázkilencventől nyugdíjas. Szeretetteljes családban ismertem meg az élet legnagyobb örömeit, ugyanakkor legnagyobb kihívásait. Otthoni indíttatásom ad erőt ma is felelősségteljes feladataim ellátásához.

Első munkahelyem a debreceni kórház gyermekosztálya, 1985 augusztusától dolgoztam itt mint ápolónő. Naponta vonaton közlekedtem, reggelente 4 órakor keltem. Sokszor fárasztónak éreztem, de megérte. Amit a gyermekek ápolásáról meg lehetett tanulni, azt úgy érzem, hogy elsajátítottam, a magaménak tudhatom. Két évig tevékenykedtem itt, majd a nyíregyházi kórházban ugyancsak a gyermekosztályon kezdtem dolgozni.

A tevékenység ugyanaz volt, gyógyítani, segíteni a beteg gyermekeken. Sokszor éreztem úgy, hogy feladom, mert a látvány néha megriasztott, és rádöbbentem, milyen kiszolgáltatott, sebezhető az ember, főként a gyermek. Egy életre elhatároztam, hogy a rászoruló gyermekekért mindent megteszek, ami rajtam, erőmön, tehetségemen múlik. Hogy rajtam ne múljon semmi…

Közben 1990-ben házasságot kötöttem Devera József Zsolttal. A kisfiam, Bence 1992-ben született, ma már az általános iskola 5. osztályos tanulója. A gyed után nem tértem vissza a szakmámhoz, bár ezt soha nem éreztem szakmának, számomra ez hivatás volt. Amikor én is anyává váltam, nem tudtam ezt a hivatást folytatni, a sajnálat nagyobb volt bennem, mint a segítségnyújtás.

A gyermekvédelemben 1993-tól dolgozom, akkor úgy gondoltam, jobb lesz egészséges gyermekek között tevékenykedni. Másként képzeltem el a munkámat, gondoltam: szép, egészséges gyermekekkel foglalkozhatom majd. Hamar rádöbbentem, hogy ezek a gyerekek még betegebbek, még sérültebbek, mint a kórházban ápoltak, hiszen a kórházban ellátott gyermekek 99 százaléka gyógyultan távozhat haza a meleg családi fészekbe.

Az itt „kezelt” gyerekekből sajnos, nagyon kevesen térhetnek „haza”. Kezeltek, hiszen sérültek testileg, lelkileg és mentálisan. Ez a sérülés nem múlik el nyomtalanul, vagy el sem múlik. Mint a szakemberek körében ismert, a testi betegségek idővel begyógyulnak, azonban a lélek sebei egy életen át sajognak. Ezeknek az ellátása sokkal nehezebb, mint a szomatikus problémák, elváltozások kezelése. A szakismeret mellett igen nagy fokú empátiát igényelnek. Bárki nem is képes a gyermekvédelemben tevékenykedni. Ha valakire igaz, hogy egész embert kíván, akkor ez hatványozottan így van ebben az ágazatban.

A gyermekvédelmi szakellátásba bekerült, gyermekvédelmi gondoskodásban részesülő gyermekek gondozásában, különös tekintettel a 0–3 éves korosztály számára, hasznosan tudom kamatoztatni az ápolónői végzettségemet.

Jelenleg az egri Eszterházy Károly Főiskola végzős hallgatója vagyok, gyermekvédelmi specializációt tanulok. Az itt megszerzett tudással még többet szeretnék segíteni az otthonba bekerülő gyermekeknek.

2002 augusztusától a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Szakszolgálati Intézet Átmeneti Otthon szakmai vezetőjeként tevékenykedem, 21 kollégám szakmai munkáját irányítom. Munkámat elsősorban a szakma jobbítása, új célok, lehetőségek keresése motiválja, melyektől a gondozott gyermekek jobb életkörülményeinek biztosítása várható.

Munkánk során az a cél lebeg előttünk, hogy ezek a gyerekek visszatérhessenek vér szerinti családjukba.

Az intézetbe bekerülő gyermekek számára igen fontosak az első benyomások, amik az intézményben érik őket, mivel a gyermekek zöme krízishelyzetet él át. Ennek úgy tehetünk eleget, ha biztosítjuk számukra ezen feszültségek feloldását, segítjük a beilleszkedésüket.

Mindenekelőtt biztosítani szeretnénk a stigmáktól mentes új élet lehetőségét. Ez a munka azonban nemcsak elméleti tevékenység, hanem a gyerekekkel való foglalkozás mindennapi teendőire is kiterjed.

Pedagógus szakra történő jelentkezésemnek motivációját döntő mértékben az átmeneti gyermekotthonban végzendő feladatom teljesebb körű biztosítása adta. Úgy gondolom, hogy az egészségügyi végzettségem mellé a felsőfokú pedagógusi végzettség megszerzése majd elősegíti szakmai, vezetői munkám minőségének biztosítását. Egész életemet áthatja az a gondolkodásmód, amely a gyermekvédelmi szakemberek számára megszokott, természetes. Nehéz meghatottság nélkül szólni a sok év eredményeiről, amelyek lehet, hogy nem látványosak, ám az itt dolgozóknak mindenképpen sokrétű erőfeszítés eredményeként jelennek meg. Ha igaz valamely szakterületre, hogy az hivatásként és nem szakmaként művelhető, akkor ez messzemenően igaz a gyermekvédelemre. Ide csak a legnagyobb elhivatottsággal, a szó nemes értelmében vett megszállottsággal érdemes idejönni. Úgy érzem, megtaláltam a helyem…

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 15. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2003.)