Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Deme Dóra
Szociálisiroda-vezető,
Nyíregyháza
Világéletében kisebb-nagyobb közösségek sorsának előbbre vitelét vállalta magára Deme Dóra, aki jelenleg a nyíregyházi városházán a szociális irodát vezeti. Gyerekkorában édesanyja példája hatott rá, hisz azt láthatta, hogy az egykori Zöldkeresztes mozgalomban igen sok tennivaló hárul az orvost segítő védőnőre. Deme Sándorné, született Tóth Emma ma már nem lehet szerettei között, de máig él az a példa, amit gyermekeinek, unokáinak adott. Dóra édesapja, Deme Sándor főkönyvelőként dolgozott, ma nyugdíjas. Egy testvére született, dr. Barabásné dr. Deme Zsuzsa pedagógus.
Dóra búji születésű, a nyíregyházi Jókai Mór Általános Iskolában, majd a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban szerzett végzettséget. 1972-ben érettségizett. Először a debreceni Tanítóképző Intézet népművelő-könyvtár szakán vette át első diplomáját. Ezt a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán egészítette ki. 1982 és ’85 között a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem felnőttnevelés szakán, majd ugyanitt szociálpolitikus végzettséggel fejezte be tanulmányait.
Könyvtárosként kezdett dolgozni a Móricz Zsigmond Megyei Könyvtárban, de a könyvek hűvös nyugalma helyett az élet sűrűjét választotta. Ráadásul mindig olyan területre vágyott, ahol sok embernek a gondját vállalhatta fel. Szinte természetesnek tűnt, hogy a szociális szféra iránt érdeklődött, amint a társadalmi változások ezt szükségessé tették. Azt tapasztalhatta, hogy a munkanélküliség megjelenése, az ezzel együtt járó stresszhelyzet, az ebből következő családi drámák azonnali megoldást sürgetnek. A Családsegítő Szolgálatnál Deme Dóra hozta létre a Kék Ambulanciát, amely a családon belüli erőszak kezelését vállalta fel. Rendőrségi kezdeményezésre jött létre egy team, amelyben a civilruhás rendőr, a pszichológus és a szociális munkás egyaránt megtalálható volt. Azt tapasztalta, hogy a súlyos problémákkal küzdő emberek jobban megnyíltak így, mintha a rendőrségen kellett volna feljelentést tenniük a családon belüli brutalitás miatt. Egyébként is az volt a törekvés, hogy megoldást találjanak a nehézségekre, nem az akták számát kívánták gyarapítani.
Érdekes jelenséget regisztrálhatnak a városházán az utóbbi években. Nyíregyháza, lakóinak számát tekintve, az ország hetedik legnagyobb városa lett. Ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. A vállalkozók száma sokszorosára nőtt, s igen tekintélyes réteget sorolhatunk a felső tízezerhez. Ugyanakkor hiányzik a középréteg, a polgárság, s egyre jobban nyílik az olló, és csúsznak mind többen a létminimum alá vagy közelébe. Évi negyvenhatezer akta születik a szociális irodán. Ez a szám csak gyarapszik. Olyan problémákkal szembesülnek a hivatalban, mint a hajléktalanság, az abból következő deviancia, a munkanélküliség, a szociális helyzet romlása, a minimálbér beosztásának képtelensége. Igen nehéz a családok jó részének a közüzemi díjak, a hitelek rendezése. Éppen ezért hozták létre a háztartásiadósság-kezelő irodát. Dóra ezt sikernek könyveli el, mivel megtaníthatják a családok egy részét a minimális társadalomismeretre, a pénz beosztására. Elgondolkodtató, hogy a nyíregyháziaknak ötszázötven millió forint adóssága gyűlt össze a közüzemi cégeknél és az OTP-nél. Egyértelmű lett, hogy helyi rendeletet hozni kevés az adósság visszafizetésére, sokkal célszerűbb személyes segítséget nyújtani.
A családból hozott értékek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni – fogalmaz Deme Dóra. – Szinte törvényszerű, hogy egy morális gondokkal küzdő társadalomban elsikkadnak az értékek, és különösen azok a gyerekek isszák ennek a levét, akik maguk sem látnák követendő modellt otthon. A gyermekjóléti szolgálat megalakítása egy olyan törvényelőkészítő módnak bizonyult, amelyben a gyermekek testi, lelki, erkölcsi fejlesztését tűztük célul. Nagy örömömre, módszertani intézményé vált a gyermekjóléti szolgálat. Sokan megértették és elfogadták az elvet, hogy a veszélyeztetett környezetben élő gyermekeknek is jobb átmeneti megoldást találni, s még mindig jobb, mintha a gyermekvédelmi intézetbe kerülnének.
A szociális iroda egyre több feladatot kénytelen ellátni. Ugyanakkor a társadalomnak is meg kell birkóznia a hajléktalanok, a drogélvezők, a fiatalkori bűnelkövetők jelenségével. Az elesettekről történő gondoskodást általában mindenki fontosnak tartja, de igen kevesen vállalják magukra ezt a terhet. E kevesek egyike Deme Dóra. Ő úgy véli, hogy nem elég szép szavakat mondani a megható ünnepségeken, hanem akkor is ki kell állni a rászorulók mellett, amikor azért nem jár dicséret.
Hosszú út vezetett a fiatal korosztály számára szervezett programoktól az olvasótáborokig, a család harmonikus működésétől a mások gondjának felvállalásáig. Deme Dórának sikerült megteremtenie maga körül a nyugalmas légkört, a belső derűt. Ez ad számára ma is erőt a sokszor embert próbáló feladatok teljesítéséhez. Szabadidejében az olvasásnak hódol. A szépirodalmat a szakirodalom, a tankönyvek jelentik jó ideje. Télen síel, nyáron evezni szeret.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1999.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése