Dávid Mihály

Mérnök, időjárás-előrejelző,

Nyíregyháza

szszb_10-18_david_mihaly_1.jpgNeve egy különleges naptárral forrt egybe, amelyet bő negyedszázada Dávid-naptárként ismerünk. A vízépítő mérnök fiatalkorában nem mutatott nagy érdeklődést a meteorológia iránt, a távprognózis tulajdonképpen az akkor még iskolás lánya kíváncsiságának köszönhető. Lányának arra a meghökkentő kérdésére, hogy a Hold mozgatja-e a levegőt, mint a mechanikában jártas embernek, igennel kellett válaszolnia. A kimondott igen aztán egy pillanat alatt beindította az agykereket.

– A planetáris térben működő erők mozgatják a levegőt, és ez a mozgás rendszeres. Már csak azt kellett kidolgozni, valójában hogyan is történik és milyen rendszerben. Viszonylag hamar, két-három év alatt eljutottam a lényeg megértéséig, addig, hogy a rendszer ismerete alapján hosszú távú előrejelzést tudtam készíteni. Azt hittem: az emberek és a tudomány örömmel fogadják felismerésem, valójában az utóbbi inkább megsértődött, és a mai napig sem vigasztalódott meg. A prognózis minden évben elkészül, s én reménykedem, hogy egyszer a tudomány is másként vélekedik majd róla – mondja Dávid Mihály.

A Békés megyei Kevermesen született 1937-ben, szegény iparos család sarjaként. A középiskolát a békéscsabai Híd- és Vízműipari Technikumban végezte, az idén éppen ötven esztendeje. Egy soványka aktatáskával, még a tizennyolcat sem betöltve, érkezett a számára ismeretlen tájra. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság gyakorlótechnikusaként kezdte a pályáját. Éveket töltött Fehérgyarmat és környékén, majd a nyíregyházi központba került, ahol a belvízelvezetés elvi munkáival foglalkozott. Időközben a Budapesti Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Általános Mérnöki Karának vízépítő szakán szerzett diplomát.

Egy újítása kapcsán elmérgesedett vita, 1969-ben a kenyértörésig fajult, s a Szavicsavhoz igazolt át, ahol fő-építésvezető lett, majd termelési osztályvezetőként dolgozott. Három év után újabb állomása életének a megyei tanács építési és közlekedési osztálya, ahol vízügyi csoportvezetőként tevékenykedett.

A sokágú feladat vonzotta, s itt alkalma nyílt mindkét korábbi cégének munkatársaival, a volt kollégákkal, a tervező és kivitelező vállalatokkal és a helyi önkormányzatokkal együttműködni.

– Csak a mi korosztályunknak volt olyan szerencséje, hogy a megye közműves ivóvízellátásában az elsőtől az utolsó településig részt vállalhattunk. Az utolsó ilyen község Komlódtótfalu volt – mondja.

A rendszerváltás idején lett a megyei mérnöki iroda vezetője, innen ment nyugdíjba 1997 szeptemberében. Jelenleg egyedül él, két felnőtt gyermeke és két unokája van.

– Kutatásaim elvi alapjai az idén, 2000-ben, nyertek igazolást. Az El-Nino jelenségcsoportba tartozó, úgynevezett Déli-Oszcilláció Darwin és Tahiti mérőállomások légnyomásának váltakozó, ellentétes alakulása egyértelműen légdagályjelenség, hiszen ezek a helyek a földgömbön egymástól 90 fokra vannak. A légdagályjelenség tehát létezik, és éppen a Déli-Oszcilláció mutatja, hogy irányítja Földünk időjárását. Örömmel tölt el, hogy harmincévi munkám nem volt hasztalan, és igazolást nyert! A meteorológia mellett a másik nagy szenvedélyének, a festészetnek hódol.

– Életem alakulását és érdeklődésem irányítását a tér iránti érzékenység és a mechanikai szemlélet motiválta. Már egészen kisgyerekként rajzoltam, festettem. Máig eleven emlék, hogy négyévesen végignézhettem falunk templomának kifestését. Rajzolni Berecz András festőművésztől tanultam, 16 éve pedig tagja vagyok a Soltész Albert festőművész vezette Benczúr Gyula Képzőművészeti Szakkörnek. Nem okoz nehézséget a portré megrajzolása, de nagy szeretettel festek csendéletet és tájat, hisz életem nagy részét természetközelben töltöttem – vallja az időjós festő mérnök.

 (Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 10. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)
Szerző: 2018. 01. 17.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése