Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Csekő Sándor
A Csekő Kávéház tulajdonosa
Nyírbátor
Az Egerben született, minden újra nyitott fiatalember, az ország lakosságának olvasztótégelyében, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében vélte megtalálni tervei, elképzelései és álmai megvalósításának helyszínét. 1970-ben Mátészalkán érettségizett. A továbbtanulás Budapesten, a Távközlési Technikumban folytatódott. A családi hagyományoknak megfelelően, első munkahelye a MÁV nyíregyházi telefonközpontja lett, ahol 1981-ig dolgozott. Egy nyári napon, a strandon ismerkedett meg későbbi feleségével, Méhész Valériával. A Csekő-családban elsőként Balázs látta meg a napvilágot 1973-ban. Öccse, Gábor nyolc évvel később született. Ma már mindketten a családi vállalkozásban, a vendégek által kedvelt Csekő Kávéházban dolgoznak, emellett mindkettőjüknek vannak saját vállalkozása is. Nyírbátor ismert emberei közé tartozik a „Titi” becenévvel illetett tulajdonos. Feleségével közösen 1980-ban döntöttek arról, hogy egy fagylaltozót nyitnak. Egy év alatt elsajátították a szakmai ismereteket. A vendégkör növekedésével a fagylaltot a téli hónapokban süteményekkel egészítették ki. Felesége, Valika nagyon jól képzett cukrászoktól sajátította el a mesterség alapjait és alakították ki azt a receptúrát, amely a Kávéházra jellemző ízvilággal igyekezett elnyerni a vendégek bizalmát.
Az igényesen kivitelezett és berendezett, családias légkört sugárzó helyet hamar szárnyára kapta a jó híreket hordozó szél, s egyre többen tértek be hozzájuk a környező településekről, de a városban sétálgató turisták, külföldi vendégek közül is. A profil bővítése épületrendezéssel járt együtt. Városszerte ismert ez a mondás:”Itt a tél, a Titiék biztosan építkezni fognak.”
Titi és családtagjai is kísérleteztek új ízekkel, úgy a fagylaltok, mind a sütemények és egyéb édességek körében. A közismert csokoládé, vanília, citrom, eper, málna és más ízek mellett megjelentek az újabb, az egyre divatosabbá váló fagylalt- és süteménykülönlegességeik is. Elmondása szerint a márciustól októberig tartó szezonban, általában negyven féle fagylaltot kínálnak, abból a mintegy 120-as fagylaltrepertoárból, amelyet az üzletben elkészítenek. A vásárlói trendeknek megfelelően állandóan változik süteménykínálatuk összetétele is.
Balázs és Gábor felnőtté válása és szerepvállalása új lendületet adott a Kávéháznak, amelynek eredményeképpen jelentősen megváltozott az üzlet arculata és termékkínálata. Napjainkra az éttermi vendéglátás is jelentős forgalmat bonyolít le, a fagylalthoz és a süteményhez már megszokott színvonalon.
Az idén harminchárom éves családi vállalkozástól a gazdasági válság idején sem kellett elküldeniük senkit sem a dolgozóik közül. Megérezték ugyan a negatív hatásokat, de az időben végrehajtott profilbővítések ekkorra már biztosították a talpon maradáshoz szükséges anyagiakat.
Csekő Sándor, a dinasztia-alapító vendéglátó méltán lehet büszke teljesítményére. Arra, amire másoknak is ugyanannyi esélye volt, mint neki, egy apró különbséggel. Ő nemcsak álmodozott, hanem tett is azért, hogy terveit megvalósíthassa, céljait elérhesse. Büszkén mondja, hogy sosem gondolt a család egyetlen tagja sem a kihívó életvitelre, amikor jobban ment az üzlet. Minden nyereségüket visszaforgatták a vállalkozásukba.
„Amikor lejövök az üzletbe szétnézni, hogy rendben mennek-e a dolgok, akkor boldog vagyok. Az álmom, a családom segítségével megvalósult, hisz ennek az álomnak ők is részesei voltak. Mindig forgatunk valamit a fejünkben. Mivel lehetne még meglepni az embereket, hogy örömet szerezzünk nekik. Úgy érezzék: ha ide belépnek, ez a hely olyan, mintha hazajöttek volna.”
A szakmai megmérettetéseken minden évben részt vesznek, s eredményesen szerepelnek. Az Év Vállalkozója díj mellett az Év legjobb csokifagylaltja díjat is „begyűjtötték”. De a díjak, oklevelek és érmek számánál Titinek mindennél többet jelent a vendégek elismerése. Az, hogy mára egy széles, változó ízlésű és korösszetételű törzsközönségi kör alakult ki. Beszélgetésünk közben jött a jó hír a sanghaji asztalitenisz vb-ről, hogy a csapat bejutott a legjobb nyolc közé, és Majoros Bence, a 17 éves tehetség a meccsét megnyerte. Ez a hír is jókedvre derítette. Az asztaliteniszhez kapcsolódóan említi meg, hogy 35 éve kezdtek el komolyabban foglalkozni ezzel a sportággal, s már három éve az Extraliga stabil csapatának számítanak. A városi asztalitenisz szakosztály vezetője, szívből jövő támogatója Csekő Sándor.
Szülei: édesanyja, Villi Magdolna, édesapja, Csekő Sándor, aki fél évszázadon át tanított, zongorázott és hegedült, 78 évesen még a katedrán állva tartotta az óráit. Bátyja, András, szintén a MÁV-nál dolgozott. Nővére, Éva, nyugdíjas postai tisztviselő, 65 éves. Titi álmát vélhetőn két unokája közül vagy a 14 éves Dániel, vagy a 9 éves Kincső fogja tovább álmodni. Mindannyiunk örömére mondva, úgy legyen.
Hasonló
Dr. Marozsán Károly és Maro...
Dr. Szabó Sándor
Jánvári Tibor
Tamás Ferenc
Kaliba András
Dr. Szabó Sándor
Dr. Balázsy László
Nagy Sándor
Balla Istvánné
Dr. Szabó Sarolta PhD
Horváth Ferenc
Nyitrai Lászlóné
Csillám Mária
Hamza Józsefné
Sipos Sándor
Dr. Szabó Éva
Csordás Ferenc
Gönczöl Mihály
Kertes Zoltánné
Németh Attila
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése