Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Boda István
Szakképző iskolai igazgató,
Ózd
Az oktatási és politikai élet meghatározó szereplője Ózdon. A folyamatosan csökkenő gyermeklétszám miatt volt olyan időszak, amikor szóba került az általa vezetett intézmény bezárása. Boda István azonban előremenekült és megszervezte a 9–10. osztályos oktatást, később pedig szakmunkásképzés feltételeit. Önkormányzati képviselőként komoly érdemeket szerzett Ózd legmodernebb városrészének, a Béketelepnek a felújításában, fejlesztésében.
– 1948-ban születtem Miskolcon. Édesapám újságíróként dolgozott, édesanyám háztartásbeli feladatokat látott el. Három húgom közül Erzsébet ma az Észak-magyarországi Regionális Átképző Központ vezető tanácsosa, Annamária és Zsuzsanna pedagógusok. Általános iskolai tanulmányaimat Miskolcon, a Miklós Úti Általános Iskolában végeztem. Ezt követően a Kilián György Gimnáziumban érettségiztem 1966-ban. Következő állomásként Sárospatakra a Comenius Tanítóképző Intézetbe kerültem, ahol 1969-ben jeles eredménnyel diplomáztam. Felsőfokú végzettséggel a Miskolci Pamutfonóipari Vállalatnál helyezkedtem el ipari tanuló oktatóként, majd bevonultam katonának. Zalaegerszegen teljesítettem szolgálatot 1969–71 között, és 1970-ben megnősültem. Feleségem Orbán Anna tanítónő, aki jelenleg az Árpád Vezér Úti Általános és Szakképző Iskola főtanácsosa. Fiunk, Tamás, kétdiplomás pedagógus, Gabriella pedig tanító, államigazgatási szervező, aki a Magyar Vállalkozásfejlesztési Közhasznú Társaság jogi menedzsere.
Pedagógusi munkámat 1971-es leszerelésem után Ózdon, a Sajóvárkonyi Általános Iskolában folytattam tanítóként, egy nagyon jó emberi és szakmai közösségben. Az alsó- és felsőtagozat tanítása mellett a felnőttek oktatásában is részt vettünk. 1974-ben az Ózd Városi Tanács VB Művelődési Osztályára kerültem gazdasági felügyelői állásba, majd 1981-ben osztályvezetőnek neveztek ki. A városi tanácson eltöltött 16 év jelentős része a város legdinamikusabb fejlődésének időszakára esett. A 70-es, 80-as években épültek Ózd nagy lakótelepei, és ezzel párhuzamosan alakult ki a máig fennálló oktatási intézményrendszer. Beosztásomnál fogva mindegyik beruházás szakmai programjában részt vettem a tervezéstől a bútorozásig, illetve a teljes felszereltség elérésétől az átadásig. Irányításom alatt épült öt óvoda 400 férőhellyel, egy integrált 60 férőhelyes bölcsőde, négy általános iskola, az Általános Művelődési Központ, valamint a 48-as úti iskola és diákotthon. Összesen 88 tanteremmel gyarapodott a város. A 80-as években részt vettem a Művelődési Gamesz, majd az Alsófokú Oktatási Intézmények Gondnokságának szervezésében, és kidolgoztam az intézmény érdekeltséget megteremtő önálló bérgazdálkodást. Munkámat több kitüntetéssel ismerték el az akkori vezetők, így kaptam Oktatási Miniszteri Dicséretet, Kiváló Munkáért kitüntetést, illetve Kiváló Úttörővezető és Úttörővezetői érdemérem fokozatot is.
A rendszerváltáskor kértem felmentésemet a vezetői beosztásból, és az Árpád Vezér Úti Általános és Szakképző Iskolába kerültem igazgatóhelyettesnek. Hamarosan lehetőségem nyílt az igazgatói állás megpályázására, amely feladatkört 1990-től látom el. A fejlesztési tervek megvalósítása egyéb végzettséget is megkövetelt, ezért 1992–95 között elvégeztem a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskolát. Akkor már javában tartott intézményünk átalakítása, amit a csökkenő tanulólétszám tett szükségessé. Először 9–10. osztályos oktatást indítottunk, amit később a háziasszonyképző szakiskola követett. A kollégák jelentős része megszerezte a szakirányú képesítést és így megteremtődött a szakmunkásképzés feltétele is. 2004-től szakács, cukrász, pincér, pék, pék-cukrász, illetve sütőipari munkás szakmákat oktatunk a 16 év feletti, a középfokú iskolai rendszerről lemaradt tanulóknak. Szervezünk felzárkóztató oktatást is az 5–6. és a 7–8. osztályos tanulók részére.
A vezetésem alatt eltelt időben 120 millió forint pályázati pénzből és saját bevételekből teremtettük meg a feltételeit az Árpád étterem, kávézó, söröző, valamint a fagylalt- és grillterasz kialakításának, amit hamarosan követett a látványkonyha és különterem. Szakmai terveim alapján Ózd Város Önkormányzata 2003–2004-ben átszervezte az ózdi gyermekétkeztetést, amelynek során bevezettük az élelmezési minőségbiztosítási rendszert is. Két konyhánkban naponta 1600 adag ételt főzünk.
Politikai pályámat a rendszerváltást követően sem adtam fel. Az MSZP alapító tagja vagyok, és 1990-ben listán, azt követően pedig egyéni képviselőként kerültem be a városi önkormányzatba. 1992-től a pénzügyi bizottság elnöki tisztét látom el, de az MSZP Ózdi Szervezetének elnökeként is dolgozom, mivel kétszer újraválasztottak erre a posztra. Az önkormányzat baloldali frakcióját 2002-től vezetem. Szakmai és vezető munkámért a 2004. évi pedagógusnapon az oktatási miniszter Arany Katedra emlékplakettjét vehettem át – mondja magáról Boda István.
(Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2004.)
Hasonló
Eke István
Horváth Károly
Dr. Juhász Antal
Kovács-Hagyó Zoltán
Nyalka Antal
Pappné Szalka Magdolna
Suszter Sándor
Kisbenedek Vilmos
Tengely András
Tóth Mihály
Marosi István
Szalári István
Filó Gábor
Berki Lajos
Dr. Bárdos Balázs
Kocsis Károly
Dr. Eszenyi Géza
Vasas Ágostonné
Kovács György
Dr. Almási Csaba
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése