Miskolc

Miskolctapolca vonzása túlnő a fürdő és a fürdőt körülölelő táj vonzásán, amit azok is éreznek, akiknek nem kell fél országot átutazniuk, hogy órákra övék lehessen a látvány és a testet-lelket megújító fürdőzés élménye. Valamikor Tapolcán a Miskolc felől érkezők számára az első házak egyike az a tejboltot és élelmiszerüzletet magába foglaló épület volt, sajátosan ívelt homlokzati vonalával az útkanyarulatot követő formájával, amely szolid, földszintes megjelenése ellenére is évtizedekig elválaszthatatlan része volt a tapolcai panorámának. Helyén ma többszintes, bástyafokokkal díszes elegáns panzió áll. Ha a régi épület a híres fürdőhely múltját jelképezte, ez a kastélyszállók jellegzetes vonásait hordozó különleges új sarokház, a sokcsillagos szállodák egyedi felszereltségével ellátott panzió már a mai igényeken túl a jövő idegenforgalmának követelményeit vetíti előre.

Régi miskolciakat és miskolctapolcaiakat idézve gyakran hallani: aki híres, keresett üdülőhelyek épített környezetét alakítja, többet tesz, mint aki lakóházak sorába valami egyedi külsejű épületet álmodik, vagy terveztet magának. Így tekintve Bihari András Bástya panziója évtizedekre meghatározza azt az emléket, amelyet innen a külföldi és a hazai turista magával visz, és magában őriz. Hiszen ez az elegáns, romantikus fogalmazású ornamentika tömbje nézeteivel és térbeli elhelyezkedésével is meghatározó jelensége a tapolcai tájnak. Furcsa, de azt mondhatjuk, Bihari András kivételes ízlésével, stílusérzékenységével úgy mentette át valami nosztalgikusan dédelgetett mozaikját a múltnak, hogy az a 2000. év után következő időszakban is az emberi léptékű vendéglátás, vendégfogadás fontos, meghatározó része maradhat – lévén Miskolctapolca nemzetközileg is ismert üdülőhely – nemcsak a hazai, de a külföldi vendégek számára is.

– Srác koromban gyakran betértünk ide a régi tejboltba a barátaimmal egy pohár tejre, és úgy emlékszem, mindig is foglalkoztatott ez a hely, tetszett, hogy a ház nem hasonlít a környék egyetlen épületére sem – osztja meg emlékeit velem Bihari András, a Bástya panzió tulajdonosa, aki feleségével közösen, jó egyetértésben vezeti a házat, melyet több lépcsőben fejlesztettek, míg elérte mai kapacitását, amit természetesen még tovább szeretnének bővíteni.

– Hálás vagyok a sorsnak, hogy csaknem tíz éve álmaim szerint alakul ennek a szép tapolcai teleknek és a rajta lévő panziónak a sorsa. A véletleneknek nem sok szerepe volt ebben, hiszen a szüleim kereskedők voltak és úgy érzem, gyermekkoromban kijelöltetett számomra az út, hogy ezt folytatom a vendéglátásban, az idegenforgalomban. A szükséges iskolákat követően végigjártam a szakmai lépcsőfokokat, dolgoztam felszolgálóként, szállodai portásként, étterem és szállodavezetőként. Tizenhárom évet töltöttem el a szakmában a Miskolci Vendéglátóipari Vállalatnál, gazdag tapasztalatokat adó éveket, miközben vonzott a nagyobb feladat, az önállóság.

– Akkor jött az Ön generációja számára a lélegzethez jutást jelentő rendszerváltás, a privatizáció ígéretével.

– Az ÁVÜ először igen magas értéken, három lakás árán hirdette meg a tejboltot, így nem is akadt rá jelentkező. Ezt követően 2,6, majd 2 millió forinttal írták ki a pályázatot, de így sem kelt el, amikor az ÁVÜ három levelet kapott, köztük az enyémet is, mindhárman 1,5 milliót ígértünk. A licitálás vége azonban mégis 2,6 millió lett, azzal nyertünk. A továbblépéshez, a bontáshoz és az építkezéshez jelentős kölcsönt, egzisztenciális privatizációs hitelt vettünk fel. Az első ütem ezerkilencszázkilencvenháromban fejeződött be, akkora készült el a ház jellegét adó főépület sörözővel, étteremmel, hatszobás panzióval. Szerencsére hamar kialakult a törzsvendég kör, amely főleg az ideérkező, ügyeiket intéző üzletemberekből állt. Ám két-három év múlva a hat szoba kevésnek bizonyult, nagyon kínos volt olykor a legjobb vendégeinket máshová irányítani.

– Ekkor következett az első bővítés.

– Belekerültünk egy olyan körbe, amelyből bármilyen furcsán hangzik, az előrelépés volt az egyetlen „kiút”. Közben a mellettünk lévő ABC csődbe jutott, és azt megvásárolva gondolhattam tovább a fejlesztést, ami a második ütemben ezerkilencszázkilencvenhatban megvalósuló rendezvényterem volt. Egészen addig a saját pénzforrásainkra támaszkodtunk, míg a következő lépcsőben már a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területfejlesztési Tanács pályázatán nyert pénz felhasználásával sikerült a bővítést folytatni. Ez volt a harmadik ütem, a tizenhárom szobából álló szárny.

Bihari András és családja természetesen ebben a házban rendezte be otthonát is. Feleségével, aki a Miskolci Egyetemen végzett közgazdász, jól egészítik ki egymást szakmai, közgazdasági felkészültségükkel, sikeresen állják a versenyt a sokszereplős tapolcai idegenforgalomban, és nevelik két szép fiúgyermeküket, akiktől titkon már most e szakma ugyancsak sikeres folytatását remélik.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 1. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2000.)