Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Benkei Lászlóné
Gondnok,
Nyíregyháza
Nyíregyházi születésű öccsével együtt itt élték gyermekkorukat, ide kötik a barátok, ismerősök, rokonok. Amikor felcseperedett, ebben a városban kezdte el iskoláit, az általános után a Kereskedelmi Szakközépiskolába jelentkezett, ahová helyhiány miatt nem vették fel. Nem keseredett el a kudarc miatt, hanem beiratkozott egy gyors- és gépíró iskolába, majd tanulmányait a Széchenyi István Szakközépiskolában folytatta, ahol sikeres érettségit tett. Már akkor, 18 évesen eldöntötte, hogy valamilyen gazdasági pályát fog választani, mindig tetszett neki ez a szakterület, valahogy ilyen irányba akart menni, bár családjában nem volt hagyománya a gazdasági szakmának. 1977. február 1-je óta dolgozik a Sipkay Barna Szakközép- és Szakiskolában.
Ezt megelőzően sok mindennel foglalkozott, több munkaterületen is kipróbálta képességeit. Egy ideig a Nyíregyházi Konzervgyár titkárságán dolgozott, de végzett fizikai munkát is.
Később az APEH Megyei Igazgatóságának Megyei Hivatalában helyezkedett el. Időközben megismerkedett jövendőbelijével, férjhez ment, majd megszülettek gyermekei, néhány évig gyesen volt, a főállású anyaságot választotta, hiszen fiai nevelését mindennél fontosabbnak tartotta. Amikor a kicsik felcseperedtek, a munka folytatása mellett döntött, egy keresetből akkor sem volt könnyű a családot eltartani, szükség volt a pénzre, de az anyagiak mellett az új kihívások is vonzották. A család a Sipkay Barna Szakközépiskola közelében talált otthonra, ő élt az adódó lehetőséggel, és az iskolában vállalt munkát, ami a kicsik ellátása szempontjából nagy könnyebbséget jelentett, hiszen az intézmény közelében volt a bölcsőde, óvoda, ahová minden reggel vitte a fiúkat.
Először az iskola titkárságán dolgozott, ahol bérszámfejtéssel foglalkozott, később bővült munkaköre, ő tartotta a kapcsolatot azokkal a cégekkel, vállalatokkal, ahol a gyakorlati oktatásban részt vevő gyerekek dolgoztak.
Később a gazdasági irodába került, és amit a munka megkövetelt, sok mindennel foglalkozott, és igen sok, a későbbiekben jól hasznosítható tapasztalatra tett szert.
Szerette ezt a szakterületet, a számokat – azt mondja, azok nem beszélnek vissza –, a számokkal való munka tiszta, érthető és tényszerű. Nehezebben vállalta fel az emberekkel való foglalkozást, de egy idő után ebbe is belejött, és nem bánta meg, hogy ezen a területen is kipróbálta képességeit. Az iskolában az eltelt évek alatt igen sokféle munkakört látott el, volt pénztáros, ő dolgozta ki a gyakorlati oktatás nyersanyag-könyvelését.
1993-ban újabb fordulat következett munkájában, gondnoki megbízást kapott, ami teljesen más volt, mint az eddigiek, de nagyon sokrétű és színes feladatot jelentet, amit azóta is szívvel-lélekkel végez.
Összességében és nagyon általánosan a gondnok feladata az iskola működési rendjének biztosítása, a felújítások lebonyolítása, összehangolása, a mindennapi karbantartási munkák ellátása, az iskola környezetének esztétikus kialakítása, hogy minél jobban, minél otthonosabban érezzék magukat a diákok és az ott dolgozók. Tulajdonképpen ez egy háttértevékenység, egy nagyon fontos csavar a fogaskerékben, ami az intézmény működésének zökkenőmentességet szolgálja. Oda kell figyelnie természetesen az anyagiakra is, hogy a rendelkezésre álló forrásokat a lehető leghatékonyabban használják fel.Munkája mellett továbbképezte magát, többet akart tudni szakterületéről, elvégzett egy boltvezetői és egy menedzserképző tanfolyamot, az ott szerzett tudást nagyon jól hasznosította a későbbiekben.
Mindig jellemző volt rá az aktivitás, ezért is vállalta el a feladatot, az ISO-ban úgynevezett ÖTES-tag, ami azt jelenti, hogy a tagok dokumentálnak, pontoznak, ha hiányosságot észlelnek, felhívják rá a vezetőség figyelmét.
Magánéletében a szokásos otthoni feladatokon kívül a házimunka ellátása mellett, ha van ideje, vagy egy kicsit ki akar kapcsolódni, leggyakrabban egy jó könyv után nyúl, de szívesen megnézi a színházi előadásokat is. Korábban nagyon sokat járt kirándulni gyermekeivel, sokat kempingeztek Magyarországon és külföldön egyaránt.
Mostanában, ha ideje engedi, hegyi túrákra jár, leggyakrabban a Zemplénbe, vagy a Mátrába. Mindig részt vesz az iskolai kirándulásokon is, amelyeket nagyon tartalmasnak, érdekesnek tart, jó a kollektíva, ezért időről időre várják az újabb kirándulásokat. Mindig visz magával fényképezőgépet, élményeit fotókon örökíti meg, amelyeket időközönként elővesz, és újra feleleveníti a szép emlékeket.
Gyermekei már felnőttek, kikerültek a családi házból. A nagyobbik mérnök, a kisebbik művelődésszervező szakon szerzett diplomát.
A családban most másfél éves kisunokája a szupersztár, ami nem csoda, hiszen kislányként látta meg a napvilágot két fiúgyermek után.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése