Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Baranyi Ferenc
Felnőttoktatási tagozatvezető,
Nyíregyháza
Bár tagozatvezetőnek mondják, mégis egy kisebb iskola irányításának is megfelelne a Bánki Donát Műszaki Középiskola rendszeréhez becsatlakozó felnőttoktatási tagozat, amelyet korábban a dolgozók esti gimnáziumának hívtak. 2003-ban nevezték ki Baranyi Ferencet tagozatvezetőnek.
Szép szakmai életutat járt már be az 1964. február 21-én Miskolcon született pedagógus. A Kilián György Gimnáziumban tett érettségi után a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán magyar–történelem szakos diplomát szerzett 1987-ben. Egyetemi tanári oklevelet is e két tárgyból mondhat magáénak Debrecenből. Harmadik diplomája közoktatásvezetői a Budapesti Műszaki Egyetem keretein belül. Két évig Békéscsabán irodalmi muzeológusként a megyéhez kötődő írók, költők relikviáit rendszerezte. Muzeológusi munkásságát Nyíregyházán folytatta 1988 és 1995 között. Több ezer tételre tehető muzeális irodalmi anyagot gondozott (Krúdy Gyula, Váci Mihály, Sipkay Barna).
Hivatása gyakorlását 1995-től a Bánki Donát Műszaki Középiskolában folytatta. Előbb magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanárként. Úgy érzi, gyorsan sikerült beilleszkednie az iskola humán munkaközössé-gének munkájába. Gyorsan megtalálta a megfelelő hangot a tanítványaival, köszönhetően a főiskolán elsajátított korszerű pedagógiai módszereknek. 1996-tól már Baranyi Ferenc vezeti a humán munkaközösséget. Fontos feladatának tartotta a kollégák naprakész tájékoztatását a nevelés-oktatás új irányairól, a legújabb módszertani lehetőségekről, s igyekezett zökkenőmentessé tenni az információáramlást a vezetőséggel. Jelentős eredménynek véli, hogy 1998-ban megjelentették a diákok által írt helytörténeti dolgozatokat egy kiadványban.
A felnőttoktatási tagozat vezetőjeként az óraadókkal együtt mintegy 40 tanár tevékenységét koordinálja a 20-21 osztályban. Ezt újabb kihívásként élte meg, épp ezért egy új pedagógiai programot írtak a megváltozott körülményekhez jobban alkalmazkodó felnőttoktatáshoz.
Ennek egyik oka az volt, hogy 2004 szeptemberétől regionális szinten is egyedülálló módon vezették be a levelező típusú távoktatást, amely azóta is igen jó eredménnyel és hatékonyan működik. A tagozaton – környezetünk állandó változásából eredően – szinte folyamatos az innováció: szervezési, módszertani, tananyag-optimalizálási, oktatási segédanyagok készítése. Ennek érdekében Baranyi Ferenc mindent megtesz, hogy kollegái is, és ő is, minél több tréningre, továbbképzésre eljusson. Az ezeken hallott korszerű ismereteket és módszereket mielőbb alkalmazzák a hatékonyabb nevelő-oktató munka érdekében.
Sajátos célokat fogalmazott meg az intézmény elődje is. A ma is használhatókat hagyományként folytatják, és az élet, a piac, a munkaadók kívánalmaihoz igazodva újabb és újabb célokat tűznek maguk elé. Az ifjúsági tagozatra sokan jönnek át más középiskolából: talán nem bírják a feszített tempót, esetleg nem jönnek ki az osztálytársakkal és a tanárokkal. A második esély iskolájának is hívja ezt az oktatási formát egy nagyra becsült kollégája. Itt a lehető leghumánusabban viszonyulnak a diákhoz, természetesen követelnek is, mert az intézményből kilépve a mindennapok regulázzák majd a frissen érettségizőket.
Az esti, valamint a távoktatási levelező tagozatra a felnőttek iratkoznak be. A legtöbben egzisztenciális okokból, mert a munkahelyükön kikötés például az érettségi. Érdekességként említi Baranyi Ferenc, hogy a 40 éves anya egyszerre érettségizett a 18 éves lányával.
A felnőtt diákok közt egyszer egy 55 éves ápolónő is beült a padba. Színtiszta ötössel végzett, és elképzelhető, hogy ezután még a főiskolának is nekivágott. A felnőttoktatási tagozatvezető úgy véli, sokkal nagyobb eredménnyel kecsegtet, ha nem adatok halmazát akarják „megtanítani” – arra valók a könyvek és az internet –, hanem készségeket, képességeket fejlesztenek ki a tanulóikban, s ez hosszú távra jelent védelmet, örökös tanulási vágyat, az újdonságokra fogékony közelítést egy életen át.
Pedagógiai hitvallását három pillérre alapozza: a humánum, a következetesség és a használható tudás. Egyiket sem szükséges indokolni, hisz az Európai Unió oktatási intézményeiben látott módszerek, az elért eredmények, a diploma mögött rejlő tudás elismerése – mind-mind azt jelzi, hogy nekünk is lépést kell tartanunk a változó világgal, ha nem akarunk leszakadni.
Arról nem beszélve, hogy a gazdasági, társadalmi átalakulásból fakadóan más követelményeket támaszt a XXI. század iskolájával szemben a társadalom, a fenntartó, a szülők és maguk a diákok.
Baranyi Ferenc feleséget is a pedagógusok közül választott: Szilágyi Gabriella a Kölcsey Ferenc Gimnázium francia–olasz szakos nyelvtanára. Házasságukból két fiúgyermek született: Richárd (17), szintén kölcseys diák, Róbert (13) a 2-es gyakorlóban készül az életre.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 24. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2008.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése