Miskolc

Talán szokatlanul hangzik a titulus, de egyrészt „ő az a Marika néni, aki mindent csinál az iskolában”, másrészt egész eddigi aktív, változatos és szakmailag mindenképpen sikeres élete a kultúrához, a művelődéshez, a neveléshez, az emberekkel való törődéshez kapcsolódik.

Tősgyökeres miskolcinak vallja magát, a család idősebbik gyermekeként született 1950. május 12-én. Édesapja előbb autóbuszsofőr volt, később a Volán műszaki igazgatója lett (tőle örökölte a munkaszeretetet), édesanyjától, aki a Tüzép adminisztrátora volt, a precizitást, a pontosságot tanulta meg. Öccse, Tamás a STRABAG laboránsa.

Zenei általános iskolába járt: zongorázni, énekelni tanult, kórustag volt. Az éneken kívül kedvenc tárgyának számított a magyar irodalom és a történelem, utóbbiból országos tanulmányi versenyen is részt vett.

Érettségi után (a Zrínyi Ilona Gimnázium angol tagozatán jól mentek a nyelvek), talán nem túl bölcs döntés eredményeként – mivel a gimnáziumban csak egy évig tanult éneket – az egri tanárképző főiskola történelem–ének-zene szakán behozhatatlan hátránnyal indult a felvételin.

A nagy csalódás után a debreceni tanítóképzőben „vigasztalódott”, majd Egerben népművelés szakon szerzett újabb diplomát.

1973-ban Miskolcon a Rónai Sándor Megyei Művelődési Központ népművelője lett. A megyében működő honismereti szakkörök és ifjúsági klubok (szinte hihetetlen, de akkoriban 365 klub tevékenykedett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében) munkájának ellenőrzése, segítése volt az elsődleges feladata, emellett továbbképzések szervezésével, kiadványok szerkesztésével foglalkozott.

E sokrétű, színes és érdekes, sok utazással járó tevékenységet 1985 decemberéig folytathatta. Ekkortájt szűntek meg a művelődési házak, így a Megyei Tanács keretében működő közművelődési-módszertani csoporthoz került.

Még szinte „meg sem melegedett” új helyén, amikor megkereste Nagy Lajos, az Eötvös József Szakképző Iskola igazgatója, és kulturális nevelőtanári állást ajánlott neki, így 1986. február 1-jétől, lassan már negyedszázada dolgozik jelenlegi helyén.

Az intézmény egyébként több mint ötven éve kezdte meg működését azzal a nem titkolt céllal, hogy megszüntesse a városban kialakult építőipari szakemberhiányt. Az elmúlt évtizedek során az oktatás és szakképzés – így ez az intézmény is – jelentős változáson ment keresztül. Ma az 1240 diák 168 tanár, oktató és pedagógiai munkát segítő közreműködésével sajátíthatja el szakmáját. A szakképzés szakközépiskolai képzéssel – ezen belül érettségi utáni szakképzéssel, technikusképzéssel, művészeti képzéssel, érettségit adó ifjúsági tagozattal, átképző- és továbbképző tanfolyamokkal bővült – megteremtették a gyakorlati oktatás feltételeit is. Az iskola épülete is fokozatosan bővült: a főépület kiegészült kollégiummal, étteremmel, sportlétesítménnyel és az épületeket összekötő aulával. A diákok szabad idejének hasznos eltöltését segíti az esztétikusan kialakított könyvtár, valamint a sokszínű kulturális tevékenység. Ez utóbbi „motorja”, szervezője és mozgatója Alföldi Lászlóné, aki a videoklub, a fotószakkör, a kerámiaszakkör megszervezése után arra törekedett, hogy az iskolai rendezvényekbe – amolyan „mini művelődési házként” – bevonja a környező lakótelepen élőket is.

Sikeres vetélkedők sorát szervezte történelemből, magyarból, az „Emese álma” vetélkedőn az ország összes szakmunkásképző intézete között lettek elsők.

Segítette az énekkar munkáját is, a kollégista fiúkból álló közösség az Éneklő Ifjúság rendezvényein, országos versenyeken vett részt, arany minősítést szerzett. Az időközben művészeti iskolává váló intézményben 2001-től lényeges változás következett: a korábbi irodalmi színpad tevékenységből egész estét betöltő darabokig, színpadi előadásokig jutottak. Közülük talán az István, a király, az Elizabeth, a Padlás, az Óz és a Dzsungel könyve lettek a legsikeresebbek. Az előadások általában összekapcsolódnak az Eötvös-partival, amelyet a lakóteleppel közösen rendeznek.

„Nagyon boldog ember vagyok – mon­dja Alföldi Lászlóné –, hiszen mindig azt csinálhattam, amit szeretek. Egész tevékenységemben a gyerekek szeretete a legfontosabb, az, hogy megtaláljuk egymást, hogy kitárulkozzanak, és legféltettebb titkaikat is elmondják, tanácsot, esetleg segítséget kérnek. Nekem a gyerekek mindenben partnereim.”

1970-ben kötött házasságot Alföldi László közgazdásszal, aki ma a Megyei Közgyűlés aljegyzője. Két lányuk született: Ágnes adminisztrátor, Orsolya francia szakos nyelvtanár, ma pályázatfigyelő-pályázatíró. Nagyon sokat vannak együtt az unokákkal (három lány és két fiú), akik közül a legidősebb 14 múlt, a legfiatalabb kétéves, és valamennyien imádják a nagyi főztjét.

Elégedett és boldog embernek érzi magát. Amíg bírja erővel, szeretné folytatni ezt az egész embert követelő nevelőmunkát, hogy tanítványai megtalálják helyüket az életben.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)