Ősz Zoltán alkotása Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése
Albert Attila
Vállalkozó,
Nyíregyháza
A Bujtos szerelmese. Ott született, a házuk szinte a tóba lógatta a lábát. Most felnőtt fejjel ott épít házat a családjának Albert Attila. Aki a Bujtosról szeretne megtudni valami fontosat, nyugodtan forduljon a környezetvédelemmel, parkfenntartással foglalkozó vállalkozóhoz.
Ő a gyakorlatot helyezi előtérbe az elmélet helyett, s az utóbbi években olyan látványos fejlődésnek lehetünk tanúi, amelyet a régi nyíregyháziak elképzelni is alig tudtak az évtizedeken át Csipkerózsika-álmát alvó városrészről.
Albert Attila édesapja Albert Andor nyugdíjas üzletszerző, a városi közmunkatanács elnökeként megbecsülésnek örvendett. Bizonyára az ő példája is közrejátszott abban, hogy a fia örökölte a közügyek iránti érdeklődést és ő maga is tevőlegesen részt vesz a város mindennapjainak szervezésében, a bujtosi városnegyed arculatának formálásában. Édesanyja, Tóth Lujza a vendéglátóiparból, üzletvezetőként vonult nyugdíjba.
Felesége Kaposi Irén agrármérnök, jelenleg az SZDSZ területi irodáját vezeti. Lánygyermekük, Ágnes már felnőtt.
A vállalkozó a Kossuthban érettségizett 1967-ben, amikor a jó nevű intézményt szakközépiskolaként jegyezte a város. Tanfolyamok tucatjain csiszolta a tudását, ismerkedett meg jó néhány szakma sajátosságaival. Legutóbb környezetvédelmi asszisztensi képesítést szerzett.
Hatéves korától rendelkezik horgászigazolvánnyal, és azóta is hódol ennek a szenvedélynek. Négy-öt kilós amurokat gyakran fogott már a bujtosi tóban, de a rekord mégis a leveleki tóhoz fűződik, tizenhét kilót nyomott az amur, ami horogra akadt.
Vadregényes vidék ez a vízi világ. A 12 hektárnyi vízfelület egész évben kikapcsolódási lehetőséget kínál a városlakóknak. A legutóbbi télen például ezrek korcsolyáztak a befagyott tavon, negyvenegy napon át üzemelt a korcsolyapálya. Tavasszal rendbe teszik a vízpartot és a környéket. Ahogy az első napsugarak tavaszi fényben fürdetik a Bujtost, családok telepednek ki a tópartra, főznek, horgásznak, sportolnak, pihennek. Nemrégiben százötven család töltötte a hétvégét itt.
Óriási kincs ez egykori agyagbánya után kialakult tó, készült is rá rendezési terv, miként lehet pihenőparkot létesíteni belőle.
A pénzhiány mindig megakadályozta a legszebb elképzelést is. Most nagy reményeket fűznek a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumtól várható több mint 60 millió forinthoz, személyesen Baja Ferenc miniszter is fontosnak tartja a Bujtos mint városliget kiépítését. Albert Attila pedig a városi önkormányzattól a Közterület-fenntartó Vállalat közreműködésével komoly feladatokat kap a kivitelezés egyes elemeire.
Nemrégiben három és fél hektáron alakított ki egy szép kis ligetet. A városi pályázat révén lehetőség nyílna a tó élővé tételére, a kotrásra, az egyik csapadékcsatornán duzzasztót építenének, két mélyfúrású kút szükséges, sőt a szennyvízcsatorna is halaszthatatlan. A tervek szerint kilencvenhat kora nyarán indul a felújítás és várhatóan kilencvenhétben már a megújhodott Bujtos várja a szórakozni, kikapcsolódni vágyókat.
A sport mindig is meghatározó eleme volt a városrész életének. Ezerkilencszázkilencvenöt decemberében hozták létre a Bujtos sporthorgász és tájvédelmi egyesületet, amelynek tagjai és pártolói a negyven éve elhanyagolt környék emberarcúvá válását szorgalmazzák. Nemcsak szavakban, hanem két kezük munkájával is.
Sokat várnak a készülő sporttörvénytől, mert az alagcsövezett labdarúgó pálya megérdemelné a felújítást és az ifjú focipalánták nyugodtabban rúghatnák a pettyest a füves stadionban. Akár a városi diáksport számára is hasznosítható lenne ez a pálya.
Régi típusú, de bent minden komforttal ellátott parasztházat akar építeni Albert Attila. Kalákában, mert a baráti, rokoni közösség számára igen fontos, s egyúttal jó alkalom a találkozásra, a közös ügyek megbeszélésére egy ilyen házépítés.
Most éppen a kertészetet tanulja egy barátjától a vállalkozó, mert úgy véli, minden területen kell egy bizonyos szintű ismerettel rendelkeznie, hogy megnyugtató módon tudja elvállalni a megbízatásokat.
Bár a családjában azt tapasztalta, a közügyek igen fontosak a szülei számára, ő maga nem gondolt eleinte aktív politizálásra. A rendszerváltozás idején a szabaddemokraták programja nyerte el a tetszését, és ma is azt mondja: a liberális eszmék nemcsak hazánkban, hanem Európában is a választópolgárok húsz százalékát ösztönzik arra, hogy rájuk szavazzanak. Így a mérleg nyelvének fontos szerepét is betöltik jó néhány kormányban.
Albert Attila annak örül, hogy a várospolitikában mind nagyobb szerephez jutnak a konkrét feladatokra vállalkozó emberek. Akik nemcsak szépen fogalmazzák azt, mit kellene tenni másoknak, hanem ők maguk az elsők közt látnak munkához. Közéjük tartozik ő is.
(Szabolcs-Szatmár-Beregi Almanach 5. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 1996.)
Hasonló
Péter László és neje, Dr. J...
Dr. Sztányi István
Lakatos Dénes
Dr. Szikora Lászlóné
Dr. Balogh Zoltán
Poroszka Norbert
Dr. Szerdahelyi Zita
Dr. Szerdahelyi Szabolcs
Seszták Oszkár
Dr. Szabó Sarolta PhD
Hargitai István
Dr. Tisza László
Dajka István
Giliga Ferencné
Gyetván Magdolna
Csizmadia Valéria
Fodor László
Fábián Gonzáles
Bodnár Zoltán
Hargitai István
Téli alkony
Buckavidék Fülöpszállás
Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta vidéken, ahol mindig változik a terep, ahol a cipő, és zokni kérgessé válnak az éles homoktól, nem egy sétatér. Magasan a bucka tetején kapaszkodnak... Tartalom megtekintése
Charles Bukowski
Biszák László alkotása Ne szépítsünk, nem kívánja meg tőlünk senki sem, ha valami, valaki nyers, nem bűn!!! Legyen egyenes, őszinte, és férfias! Saját maga is kegyetlen őszinteséggel írta meg saját ... Tartalom megtekintése
Sceptrum
Tüttő József alkotása A fordítás szerint: Ősi hatalmi jelvény, ami alá tartozik az ítélkezés, igazságosság a jogszolgáltatás!! Jogar!! Életünket mindig beszorítani látszik rendszabályok közé, mivel bőven akadnak, akik ... Tartalom megtekintése
Santa Maria della Salute
Huszár Boglárka alkotása Mit kívánunk egy festménytől? Mi keltette fel a figyelmünket? Ki festette? Ki Ő? ….és még lehetne tovább is faggatnunk magunkat, de nem... Tartalom megtekintése
Büszke lázadók
Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése
Amikor még megénekeltük Romániát
„Szeretem a Nyárád mentét, Gazdag a föld, szelíd az ég” A múlt század hetvenes éveinek a közepétől a nyolcvanas évek végéig hatalmas tömegeket megmozgató fesztiválláz tombolt Romániában. A több szakaszból... Tartalom megtekintése
Az ínyencek piaca Tiranában
Hunyadi János albán fegyverbarátja, Szkander bég
Szent István Bazilika, Budapest
Huszár Boglárka alkotása Kis túlzással: világjáró Boglárkám mindig boldogan fogadja be egy egy idegen ország szépségeit, áradozik a helyszínen, és a hazamentett látnivalók fotón rögzített emlékek, még nagyobb ... Tartalom megtekintése