Miskolc

Talán szokatlannak tűnt öt évvel ezelőtt a „Kulturális és Vendégforgalmi Osztály” elnevezés, amellyel a Miskolc Megyei Jogú Város újonnan szervezett osztályát illették, ám a fél évtizedes jubileum alkalmából joggal állapítható meg, hogy az elképzelés helyesnek bizonyult, a döntéshozók jó döntést hoztak. A „vendégforgalom” azt a nyitottságot jelzi, amellyel a város az idelátogatót fogadja, kifejezi azt a szeretetet és emberséget, amely az ideérkező felé irányul.

A ma 13 főt számláló, többségében fiatalokból álló szakembergárda számtalan eredményt mutathat fel az idegenforgalom, a kultúra, a turizmus terén. Akár az élet különleges ajándékának is felfogható, hogy az osztály megalakulása után nem sokkal a város megpályázta az „Európa Kulturális Fővárosa” címet. Ez a pályázat nagyon sokat adott összefogásból, az egymásra való odafigyelésből, történelmi múltunk megismeréséből és a jelen feladatainak újragondolásából. Olyan folyamat elindítója lett, amely a régi gyökerek és a jelen összetalálkozását hozta. „A kultúra várost épít” szlogen megmozgatta az itt élőket és a versenyben előkelő helyen végzett Miskolcnak nemzetközi színtéren is elismerést hozott. Ezért büszke az elmúlt öt évre személy szerint Ádám Ibolya is, arra, hogy csapatával a városért, a város kultúrájáért tevékenykedhetett. Bár 1954. augusztus 7-én Budapesten született, szülei révén mégis igazi miskolcinak vallhatja magát. Édesapja az LKM osztályvezetője volt, édesanyja az egészségügyben tevékenykedett.

A vasgyári lakótelepen nőtt fel, ahol akkoriban valódi gyermekközösségek, igazi barátok tették széppé és emlékezetessé gyermekkorát, amelynek meghatározó eleme volt a természet, az erdő, hiszen csak „pár lépést kellett tennie”, hogy erdei túrák, télen pedig a szánkózás, korcsolyázás élményével gazdagodhasson. Az iskolában elsősorban az irodalmat kedvelte, a zene mellett a tánc szeretete máig megmaradt, hiszen egy időben szülei „balett-táncosnak szánták”.

Mindig kreatív volt, állandóan tervei voltak, hiszen ha az ember akarja, akkor bármit létrehozhat, „produktum” maradhat utána. Érettségi után előbb főiskolát végzett Debrecenben, majd a KLTE népművelés–könyvtár szakán, később ugyanitt a művelődésszervezés–andragógia szakon szerzett diplomát, mindezt az ELTE művelődéstörténész oklevelével „fejelte meg”.

Szakmai pályafutását 1978-ban kezdte, ami azért volt nevezetes év Miskolc kulturális életének történetében, mert ekkor adták át a szakmailag, technikailag, financiálisan egyedülálló lehetőségekkel bíró Vasas Művelődési Központot. Csodálatos hét évet töltött itt Demcsik Iván igazgató úr kezei alatt. Segítőkész emberek közé került, nagyszerű feladatokat kapott, olyan dolgokat alkothatott munkatársaival, amelyekre máig büszke. Ekkor alakult ki az a kapcsolatrendszere, amely hosszú távon meghatározta további tevékenységét.

A következő „korszakot” a Halmai László által igazgatott Városi Művelődési Központ jelentette, amely olyan intézményrendszer volt, ahová a város művelődési házai tartoztak. Itt előbb az Ady Művelődési Házban kapott feladatot, majd „harminc-egynéhány évesen” intézményvezető lehetett, 18 éven keresztül irányította az Ifjúsági Ház tevékenységét.

Munkatársaival egymást segítve hozták létre a jobbnál jobb programokat: a Várszínházat, a Várszínházi Estéket, együttműködést a Rockszínházzal, elindították a Diósgyőri Várjátékokat, a Nemzetközi Dixieland Fesztivált. Mindez nyilvánvaló szerepet játszott abban, hogy 1992-ben „Nívó-díjat” kapott, amit azért tart nagyon nagyra, mert városi elismerés, és „mindenkinek nehéz prófétának lenni saját hazájában”. Néhány év múlva következett a  „Wlasits Gyula-díj”, majd 2008-ban a meglepetést jelentő legnagyobb elismerés, a „Magyar Köztársaság elnökének Bronz Érdemkeresztje”.

„Eddigi életutam legfontosabb elemének a szakmai felkészültséget tartom – vallja Ádám Ibolya. – A szakma, a munka iránti alázat, a munka, a tevékenység szeretete ezt egészíti ki. Ugyancsak elengedhetetlen a kreativitás, amely a jó tervek megvalósításához szükséges. Természetesen kell egy jó csapat is, olyan, amelynek tagjai egymást tudják erősíteni, a feladatok megoldásához szükséges jó légkört pedig maga a város teremtheti meg.”

Két nagylánya közül az idősebbik közgazdász, a fiatalabbik orvos és klinikai kutató, mindketten Budapesten élnek. A múlt év decemberében született legkisebbel együtt immár három unokája teszi szebbé és mozgalmasabbá életét.

Szabad idejének jelentős részét a munkájához kötődő kiállítások, hangversenyek, színházi események kötik le. Ami marad, az a barátokra, olvasásra, esetleg kerékpározásra, síelésre jut.

Mindig a realitások emberének érezte magát, ám ha kellett, „tudott álmodni is”.

Reméli, hogy még olyan szakmai kihívások várnak rá, amelyekért érdemes tevékenykedni, és a nem is olyan távoli jövőben felkészült utódnak „adhatja át a stafétát”.

 (Borsod-Abaúj-Zempléni Almanach 8. kötet. In-Forma Kiadó Nyíregyháza 2009.)