Izzó pillanatok a Kazán-szorosban

Ennyire közel lenni a Dunához, érezni az illatát, belemarkolni, felfedezni az általa vájt barlangokat, vele együtt ringatózni nem mindennapi dolog

Itt állok, előttem a Duna, és mégis József Attila jut az eszembe. Nem csoda, hiszen egy hete még Budapesten szemléltem ezt a folyót, meg a költő szobrát is, miközben magamban a verssorait próbáltam felidézni. Valamennyire sikerült-a lényeg benne volt. De ez itt most más ország, egy még hatalmasabb Duna, amelyen folyamatosan hajók meg motorcsónakok vágnak át, fodrozó hullámokat vetve, fitogtatva gyorsaságukat és kanyarbeli megdöléseiket.

 Amíg úgy gondoltam, hogy hajókázni fogunk a Kazán-szorosban, addig vidám és boldog voltam, de miután megemlítették, hogy a motorcsónakkal fogjuk bejárni, mindjárt belém állt a félsz. Na, nem olyan rettenetesen, mert miközben egyesek végrendelkeztek, ha netán nem érnének újra partot, mások meg halálsápadtan bámultak a semmibe, én próbáltam megtervezni az esetleges hajótörés – jobban mondva motorcsónaktörés – mentési tervét. 

Nem lett volna egyszerű, mert tizenketten ülhettünk egy csónakban, így hát a hisztirohamot kapókat is előre be kellett tervezni. De ezt elvetettem, mert elég talpraesett volt mindenki, miért is hisztiztek volna. Sokkot persze kaphatnának, de ott van a mentőmellény, az mindenkit fenntart a víz színén, aztán már csak ki kell ússzunk a partra, lehetőleg nem a szerbiai oldalon, mert még határsértést követnénk el, vagy menekülteknek néznének minket, s egy ideig ottragadnánk. Ha netán felborulnánk, akkor majd figyelni kell, hogy mindenki jusson ki a csónak alól, még ha a hajánál fogvást húznánk is ki. Akár csak úgy lebeghetnénk is a víz színén, hiszen legalább öt percenként van esélyünk arra, hogy kihalász egy arra járó hajó legénysége.

Szóval mindenféle eshetőségre próbáltam felkészülni, miközben hangosan azt mondogattam, hogy semmiség, minden rendben lesz, még egy csónak sem borult fel, amióta itt vagyunk. Azért kicsit rettegve léptem be az ingó-bingó járműbe, gyorsan magamra csatoltam a mentőmellényt, s azt mondtam: lesz, ami lesz. És azonnal az idevezető utunk jutott eszembe, amikor az enyedi dugóban a mindenható dzsípíesz újratervezett, aztán bevezetett minket egy keskeny – igaz aszfaltozott – szekérútra. Az még hagyján, hogy minket, de a többi türelmetlen járművet is. Így kezdődött el a haddelhadd. Úttalan utakon, dombtövén, szakadék szélén kanyarogtunk, hegyre fel és völgybe le. Még mindig magam előtt látom a kapuban álló, kezében újságot szorongató öregasszonyt, aki döbbenten bámulta a tülkölő autókat, s bizonyára azt gondolta magában, hogy ez a világ teljesen megbolondult. Hová gyurakodhat ennyi masinéria ebben a világvégi kisfaluban? Na, de valahogy kilábaltunk a ciherésből, s íme, máris a motorcsónakban várjuk a következő kalandot.

El kell mondanom viszont, hogy végül is a másfél órás csónakázás isteni élmény volt. Az első száz méter után minden félelmünk elpárolgott, s annyira élveztük az utat, hogy akár Titanic pózt is felvettünk volna, ha kapunk rá engedélyt. Ennyire közel lenni a Dunához, érezni az illatát, belemarkolni, felfedezni az általa vájt barlangokat, vele együtt ringatózni nem mindennapi dolog. Legalábbis nekünk, akik több száz kilométerre élünk tőle. Mert nekünk a Duna a barátság, a bölcsesség, az együttélés, a testvériség jelképe, nemhiába köt össze országokat, nemzeteket, falvakat, városokat. Képviseli a jelent, a múltat és a jövőt, magába gyűjti a megfáradt folyók vizeit, medrében meg bizonyára még sok, eddig fel nem fedezett titok rejlik. Mi meg vele voltunk, még ha rövid ideig is. Kár, hogy már nem létezik Ada Kaleh szigete, amely Jókait is inspirálta annak idején a Senki szigetének megálmodásában. Egy egzotikus gyöngyszem lenne napjainkban.

Írta:
László-Fábián Júlia

Hasonló

Égi áldás az özvegyasszony házasságára

Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése

Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren

Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam

Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia

Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér  ragyogása,  elegánsan hangolt  épületei  a ... Tartalom megtekintése

Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban

Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése

Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől

A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon  siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése