Kislány a zongoránál

A tanárnó hófehér hajával leginkább egy elegáns, könnyed pillangóhoz hasonlított. Ujjai szinte repültek a billentyűkön

Amikor befordultunk a sarkon a keskeny kis közbe, már kotorászni is kezdtünk a táskánkban, mert a tanárnőnk mindig azt mondta:

– Sárika, Julika, nem lehet télen fedetlen fővel sétafikálni. Tegyenek sapkát, mert megfáznak!

Sapkát ugyan nem tettünk, csak a táskánkba, de mire a kapuhoz értünk, már a fejünket díszítette. Kuncogva nyomtuk meg a csengőt, s vártuk a kapunyitást. Általában Gyula bácsi mosolygott szembe velünk, ezt követően pedig a következő köszönések hangzottak el:

– Csókolom! – mondtuk mi kórusban.

– Kezeiket csókolom!- próbált megelőzni Gyula bácsi, ami nem mindig sikerült neki.

Udvariasan tárta ki az ajtót előttünk, mi meg egy ideig próbáltuk meggyőzni, hogy ő lépjen be először, ami persze szóba sem jöhetett. Bent levettük a sapkákat, de csak miután a tanárnő is meggyőződött arról, hogy viseltük, és következhetett a zongoraóra.

Amíg Sárika zongorázott, addig én a konyhában kávézgattam a kilencvenegynéhány éves dédivel, aki mindig üdítő társaság volt. Igaz, hogy egyszer cukor helyett sót tett a kávémba, de nem mertem szólni, inkább hősiesen megittam.

– Jól van – libbent ki a tanárnő a belső szobából- , jöhet, Julika! Sárika, az almák az asztalon vannak, tessék megenni!

Helyet cseréltünk Sárikával, ő maradt a dédivel, én meg bevonultam a hangszer mellé. A tanárnő mindig mellettem ült. Hófehér hajával leginkább egy elegáns, könnyed pillangóhoz hasonlított. Ujjai szinte repültek a billentyűkön, ő maga is csak úgy szárnyalt.

– Még egyszer, Julika! Van tehetség magában, hát mutassa meg!

És eljátsztam újra meg újra, míg tökéletesre nem sikeredett a zongoradarab.

Aztán jött a félévi vizsga.

– Nem mehetnek éhesen vizsgázni – csóválta a fejét, üres hassal nem tud zenélni senki. Üljenek le és egyenek!  Asztalt terített, rántottát sütött.

Jól vizsgáztunk.

– Na látják! – mondta elégedetten.

Egyszer éppen akkor kezdett el zuhogni az eső, amikor vége lett az órának.

– Még az kellene, hogy megázzanak! Van egy pár esernyőnk, egyet odaadok maguknak.

Szabadkoztunk, hogy nem, nincs szükség rá, mert mindjárt el fog állni az eső, de a tanárnővel nem lehetett vitatkozni.

– Majd visszahozzák következő alkalommal! – jelentette ki határozottan, s kezünkbe nyomta. Mi eléggé néztük a legalább ötven – de az is lehet, hogy száz – éves esernyőt a jókora, kampós fogantyúval, aztán megadtuk magunkat, s elbúcsúzkodtunk. Gyula bácsi kikísért, megszemlélte, hogy fel tudjuk-e húzni, aztán a szokásos csókolom meg kezeiket csókolom következett. Ellenben ahogy kifordultunk a sarkon, Sárika már rákérdezett:

– Júlia, szerinted végig lehet menni ezzel az esernyővel a főtéren? – mert természetesen az utunk Marosvásárhely főterén vezetett keresztül.

– Semmiképpen, de mit tegyünk vele?

– Legalább húzzuk le!

Az eső már visszafogottabban csöpögött, hát lehúztuk. Elrejteni lehetetlen volt a mérete miatt, hát megpróbáltuk sétapálcának álcázni. Hol Sárika, hol én támaszkodtunk rá. És még vissza is kellett vinni. Ugyancsak a főtéren keresztül.

A főiskolai évek meg közben csak úgy repültek. Elteltek. A tanárnővel ritkán találkoztunk, az utóbbi tizenöt évben egyáltalán. Pedig készültünk hozzá. Többször is. De valami mindig közbejött.

Két hete hallottam, hogy meghalt. 96 évesen. Ő volt Keresztes Páll Magda. A  legjobb zongoratanárnő. Akinek nemcsak a tudásunk, hanem az egészségünk, a jó közérzetünk és a lelkivilágunk is  fontos volt.

Írta:
László-Fábián Júlia
Written by
Szerző: 2021. 06. 20.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése