Harmatok vagyunk a földön!

Egy székely szénégető emlékeiből

Gyermekkorom nyári málnászásai idején, ámulattal nézegettem Parajd fölött, a Kis-ág erdeiben a füstölgő boksákat. Mély együttérzést váltott ki belőlem a boksa tetején álló, kormos arcú emberek látványa. Szerettem volna közelebbről látni őket, a korom fedte arcuk mögött megismerni az igazi embert, de a boksa tetején álló embert zavarni nem lehetett. Legfennebb egy “Adjon Isten” erejéig, amikor szüleim ráköszöntek a boksát őrző emberekre.

  

Telt-múlt az idő és a kilencvenes évek elején megismertem, talán az utolsó parajdi szénégetőt, Bíró Mihály bácsit.  Kissé félve közeledtem felé, de kellemes meglepetésben volt részem, hisz megismerkedésünk után szinte élete végéig, mindig volt mondanivalója számomra. Jegyzeteim, miután nyugdíjba vonultam ott hevertek fiókom alján, amikor újra olvasva úgy döntöttem, hogy ez a történet mesébe illő, bizonyára sokakat érdekelhet, ezért, úgy döntöttem, közreadom.

Mihály bácsi mesél az életéről, a szénégető sorsról, az erdélyi magyarság, székelység sorsáról, háborúról, katonaságról. A beszélgetést 1994-ben kezdtem el. Bicskával faragott szobrain át a mindennapi élet problémáin keresztül meséli a csermelytől elindult élete történetét egész a háborúval, kommunizmussal átitatott életóceánig.

Idézem szavait: ” 1924-ben születtem Parajdon, sokgyermekes családban. Édesapám tíz évig volt fogságban, az első világháború idején. Miután hazajött a háborúból szénégetéssel tartotta el családját. Abban az időben kovácsoknak, malmoknak, magáncégeknek kellett  a szenet égetni, így a Bíró Gábor féle Ős-Maros cég megbízásából. Nagy erdőkitermelő volt még Parajdon, Gilezán. Ezek a cégek vitték vagonszámra a szenet vaskohászathoz, meg a szén mellett a talpfákat is. A két világháború között az erdőkitermelés idején a fát vasúton szállították  az ötös kilométertől. A vasút a Várkapunál, azaz a Rapsonné váránál ágazott el és a falu végéig tartott. A kocsik elé felfele lovakat fogtak és azzal húzatták fel, viszont lefelé, csak fékezni kellett, mert magától jött, szabad eséssel. Ezt a vasutat 1927-ben építették és 1930 felé számolták fel. 1929-ben az ötös kilométernél balról, a kőszikla alatt fungált. Tavasz volt, mikor én édesanyámmal odamentem a mart alá édesapámhoz, épp akkor érkeztek bé a  vaskocsival, meg volt rakva fával, édesapám hátul fékezett, Győri Ferenc elől hirtelen kanyarodott be és a kerék szikrázott a féktől. Édesanyám fogta a karján Feri öcsémet, sikoltani kezdett, úgy megijedt a sebességtől. De nem történt baj, édesapám vigasztalta és együtt beszélgettek azután. 

A másik vasút a Vár “rézkén” jött le, ma a Király menyecske háza iránt volt a megálló, ott volt a lerakodás, még ma is látható az alsó felső vasút. De nem sokáig volt üzemben, mert felszámolták azt a vasutat. Koncsentrás románok csinálták 1928-ban, annak idején. Felső mezőn, belül Máté útjánál, az úton belül égette a szenet édesapám Drimernek, amíg ott voltak a várnál. Volt egy óra a falu végén, amit a bakterek minden éjjel be kellett állítsák, fel kellett húzzák, ilyen módon lehetett ellenőrizni, hogy a bakterek bejárták a falut, ezt is, meg az élelmet is lopták a katonák. Erősen loptak és sok csúfságot vittek végbe. Ez a vasút nagyon veszélyes volt, ezért kellett felszámolni.”

Mihály bácsi, amikor akkorára cseperedett, már szolgálni ment. Négy esztendőt volt Csókfalván, majd Szentábrahámon, majd pakulár volt egy évig, azután következett a szénégetés egészen nyugdíjas koráig. Először az édesapja mellett dolgozott, majd halála után önállóan. 1943-ban elvitték katonának a magyarok, kilenc hónapot üldözték, de ő megszökött, ezért úgy nevezi ezt az időszakot, hogy “a világ bujdosója voltam egy ideig” majd így folytatja élete történetét. “Érdekes dolgot tapasztaltam második világháború idején. Jöttek a kozákok, azt mondták, hogy el vagyunk nyomva és jönnek minket felszabadítani “málácsi magyarszkij” így mondták. Két orosz lány volt a nádasfői bunkerben, akik megírták Sztálinnak, hogy a magyarok kellett volna, felszabadítsák őket, mert itt jó élet van. A lakodalom pompája nagyon tetszett nekik. A szénégetés nyáron történt, égették a szenet és télen vágták a fát a zsidóknak.”

Sajnos, már az égi erdők fáiból rakott boksákon meséli kalandos történeteit, mit rám hagyott, amit általam fog elmesélni  a Küküllő erdeinek nagy szénégetője.

Írta:
Kelemen Magdolna
Written by
Szerző: 2020. 03. 03.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Varázslat

Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta  áll  ez  a  nagyon  régi  épület,  kicsit  elvarázsolt  szépségével   kastély,  kicsit  bástya szerű  repkénnyel  befutott oldalával.  Az idő ... Tartalom megtekintése

Az út  

Tüttő József alkotása Szinte  meggyötört  arcok,  holott  egy  életút  harcosai  a  születéstől  a  végsőkig.  Egyetlen  ember  akinek  annyiszor változik az  arca,  ahány állomást  tudhat  maga mögött.  Hogy sejthetnénk  gyermekkorban,  milyen ... Tartalom megtekintése

Pomaranski Luca portréja

Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban  szabad  beszélni, én  mégis  a portrézást  találom a legizgalmasabb alkotói  munkának.  Huszár  Boglárka  ragyogó   képet festett  Lucáról,  aki csak  éppen  bekukkantott  a  vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése

Pince bejárat, Tokaj

Bíró  Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően  szomorkás időben  vágyódva  nézhetünk  erre  a  Bíró Ernő  által   megpingált  képre. Kirobbanó  fényekben  pompázik   a  pince  tetején  dúsan  hajtó ... Tartalom megtekintése