Hagyomány és jövevény

A falu zárt közösség volt, saját törvényeivel és csak sajátos módon fogadtak be idegent

Szüleim esküvője a Regnum Marianumban 1943-ban

Tény, hogy a székelység történelmi szerepéhez méltó módon kellett éljen, hisz a király fején a korona őrzője, a magyar identitás védelmezője volt, ha köznyelvre lefordítjuk ez a mindenkori székely ember rendeltetése. Laikusként, de ugyanakkor székely szülők leszármazottjaként tapasztalhattam meg, egy székely közösség kemény hozzáállását az “idegen” megjelenésére a faluban.

Kisgyermek voltam, amikor a kollektivizálást, a társadalmi értékrend átalakulásait megtapasztalta a családom. Megélhetési gondok, egy négygyermekes család a 60-as évek elején, én alig nyolc évesen, szüleimmel együtt elhagytuk szülőfalumat, Etédet. Nem messzire alig 25 kilométerre, Parajdra költöztünk, úgy mondták, hogy a hegyen túlra, ahol több munkalehetőség kínálkozott. Nincs szó sem menekültről, sem semmiféle más népcsoportról, hisz székelyekként vettük nyakunkba a vándorlást, mint akár ma is számtalan család, hogy belekóstoljunk a vándorlás keserű kenyerébe.

Mikor megjelentek szüleim az iskolában, hogy bevigyenek az osztályba, a gyerekek idegenkedve néztek rám. Mivel tél volt, édesanyám aki Budapesten töltötte leánykorát Piroska és a farkas meséjéből ismert sapkát csináltatott nekem és hozza nagykabátot ugyanolyan színben. Ahogy beléptünk az osztályba a rám szegzett nézésekből éreztem a gyerekek döbbenetét, hisz, akkor még nem nagyon jártak nagykabátban a falusi gyermekek. Senki nem akart mellém ülni, ez volt az első jel, hogy nem megy könnyen a befogadás.

Már az első iskolai nap ráadásul meg is kaptam az első jelzőt, hogy “Piroska” jött hozzánk, holott én Magdolna voltam. Kisiskolásként ez számomra kissé fura dolog volt és többet nem akartam feltenni a sapkát a fejemre, mert tudtam, hogy sérti a szemüket a másságom, melynek nyoma ma is ott él lelkemben.

Végül az orvos lánya ajánlotta fel, hogy ő szívesen ül mellém, ha én elfogadom, ami számomra egy életre szóló barátság jeleként maradt meg, sajnos elég hamar véget őrt, hisz ők is rövid időn belül elköltöztek a faluból.

Aztán kis idő múlva, zokogva mentem haza az iskolából, mert az egyik osztálytársam újabb jelzőt ragasztott rám: – Hallgass te jövevény, alig jöttél ide és már ugrálsz! Sírva panaszoltam édesanyámnak, hogy mivel csúfolt egy osztálytársam, amire szüleim azzal vigasztaltak meg, hogy hadd el fiam, neki csak annyi az esze. Szorgalmas, vidám, jól tanuló kislány voltam, akinek még ráadásul szép hangja is volt és valahányszor jó kedvemben dalra fakadtam, volt olyan osztálytársam, aki karicsálónak, vagy éppen csűrkapu szájúnak nevezett.

Az idő múlásával leánysorba cseperedtem, amikor az egyetlen szórakozási mód a hagyományos bálok voltak, ahol ha valaki idegen betévedt, mondjuk egy ifjú legény, és még táncolni is merészkedett, akkor a falubeli legények galléron ragadták és kivezették a bálból, sőt jól el is húzták a nótáját, hogy ne legyen kedve többet betévedni a falu életterébe. De idő múltával is, ha egy más faluból jött legény bemerészkedett hagyományos ünnepekkor a faluba, azt bizony a híd alatt leskelődő helybéli legények kövekkel dobálták meg, sőt addig kergették, amíg elhagyta a falu határát. Ez ellen senki nem lépett fel, pedig történtek kirívó esetek is, de azt mindenki kellett tudja, hogy a falu egy zárt közösség volt, saját törvényeivel és csak sajátos módon fogadtak be idegent, sőt suttyomban nem lehetett átlépni a falu határát. Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, hogy 100 esztendő távlatából sem lehet kitörölni évezredes hagyományokat, amelyek  génjeinkbe beivódtak és nevezgetni azt a népcsoportot, amely olyan értékeket tett le a világtörténelem asztalára, ami bizonyíthatóan a magas kultúrával rendelkező népek közé sorolja a székelyeket és rákényszeríteni egy olyan kultúrát, amely évszázadokra elválasztja egymástól, a fényévre élő népcsoportoktól.

A nyelvi különbözőségekről nem is beszélve. S világ bármely sarkába eljutott székely ember mindenütt megállta, sőt kiválóan megállta a helyét.

Szerző: 2020. 02. 11.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló