Ilus málnát, szamócát, medvehagymát árult a piacon, de Károly inkább a kezét kérte meg Ilus még akkor sem tudott örülni, mikor a postás meghozta az első nyugdíját. Minek? Éppen annyit... Tartalom megtekintése
Káposztafesztiválok gonddal, bajjal, boldogsággal
Most, amikor a XXIV. Parajdi Töltöttkáposzta Fesztivál zajlik, eszembe jutnak a kezdetek, mikor a reményteljes változás után úgy érezte az ember, hogy végre szabadon szárnyalhat.
Igen szárnyalhatunk, de oly módon, hogy a diktatúra csökevényei még mindig behálózzák, akár egy privát kezdeményezés szépségét és sikerét is.
Akik az indulás buktatóit végig szenvedték, akik szívüket-lelküket beletették, azok csupán külső szemlélőként veszik tudomásul, hogy mi is történik.
Amikor Reisz Zsóka, a volt bányaigazgató felesége és családja elhatározta, hogy elindít egy töltött káposzta főző rendezvényt, mert még létezett helyi összefogás és kultúra, akkor, bizony éjt-nappallá téve néhány ember verejtékével, magán pénzeket befektetve szervezték és segítettük, hogy valami elinduljon Parajdon.
Olyan volt a kezdet, hogy heteket dolgoztunk szervezésben, anyagbeszerzésben, programok kidolgozásában, vendéglátásban stb.
Mindannyian családunkat háttérbe hagyva a közösség érdekében tettük, amit tenni kellett. Ötleteltünk, vittük-hoztuk a sok-sok kelléket, programot. Azt sem lehet, figyelmen kívül hagyni, hogy egy pedagógusnak kutya kötelessége volt annak idején kivenni részét a községben szerveződő kulturális, társadalmi tevékenységekből. Olyan hét is volt, amikor, akinek már nagyobbacska gyermeke volt, teljesen magára hagyva családját, önzetlenül segítette a közösségért szervezett eseményeket.
Sose felejtem el, hogy egy nap, kisebbik fiam megjelent a vendéglő ajtajában és kipirult arccal szólt:
– Édesanyám, gyere gyorsan haza, mert valamit meg kell beszéljünk!
Meglepődve követtem gyermekem! Mit sem sejtve de anyai kötelességem tudatában, mivel nem laktam messze a vendéglőtől, robogtam fel tömbház lakásunk lépcsőin.
Otthonunk ajtaját benyitva kellemes illat áradt bentről, az illat alapján örömmel vettem tudomásul, hogy nincs baj. Sőt! Egy életre kaptam egy leckét gyermekeimtől.
Az asztal terítve és ott gőzölgött közepén a gyermekeim által főzött szilvás gombóc.
Gyermekeim csak annyit mondtak, hogy egyél édesanyám, hisz éjt-nappá téve dolgozol, és nem eszel rendesen.
Kipirult arcomon csak egy örömkönny gördült le! Magamhoz öleltem lelkem gyöngyszemeit és ekkor értettem meg igazán, amilyen módon tudatták velem, hogy a munkám fontos, de az egymásról való gondoskodás ennél sokkal fontosabb. Mert semmi sem ér fel azzal, hogy a családod elhanyagolt a közösség érdekében. De ez annak a problémája úgy-e, aki így érti és értelmezi életét.
Sok-sok évig csupán magánkezdeményezés útján a Reisz család védnöksége alatt működött, de működött a fesztivállá terebélyesedett néphagyományt felkaroló esemény.
A jelszó nagyon sokáig az volt, hogy népi jellegét kell kidomborítsuk, hogy éltessük a helyi hagyományokat.
Ez a jellege ma már csak egy 1-2 órás népi, hagyományos műsor, meghívott csoportok fellépéséből áll. Annak idején az ide érkező csoportok népviseletben, hozva vidékük kultúráját, hagyományait, népi alkotó mesterek munkáit, bemutató műhelyek közreműködésével bonyolódott a rendezvény. Ezáltal motiválva a helyi közösséget, hogy fontosnak tartsák, értékeljék a helyi hagyományok tovább éltetését.
Minden változik! Változik az igény, akár a divat, felnőttek gyermekeink, sorsunk befolyásolja a sok külföldre szakadt családtagunk sorsa. Teltek az évek! Néhány évig a kialakult erdélyi állapotok miatt én is kimaradtam a fesztivál szervezéséből, de öt évvel ezelőtt látva, hogy lassan nincs, aki felkarolja a határokon átívelő, nemzetközivé vedlett eseményt, újból bekapcsolódtam az újjáélesztésbe. Mint nyugdíjas, aki mint Kós Károly írta, Régi Kalotaszeg című írásában: “Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Ugyanezt láttam Északon és Délen. Minden olyan nemzetnél, akihez mi tanulni jártunk, hogy hazajövet lebecsülünk mind, ami a miénk. Merthogy itthon nincsenek készen akkora kultúra akkora művészet, mint amilyet hoztunk könnyen készen külföldről. Mert nekünk azt csinálnunk kellene, mert össze kellene szednünk nagy fáradsággal az ország minden részéről a széjjelszórt köveket Hogy azokat a magunk képére építhetnők, és ehhez hit kellene és nagy fanatizmus is és rettenetesen sok munka.”
Egy kezdeményező csoport összeállt a helyi turisztikai szervezet vezetésével, Moldován László és a Leader csoport, meg az időközben általam kezdeményezett és létrehozott Sótörő Kulturális Egyesület csoportja, a Helyi Tanács égisze alatt, végül közösség által finanszírozott, szponzorok bevonásával szervezett, eseménnyé vált.
Ma már csak külső szemlélőként figyelem, habár egy Udvarhelyszék körzetében szervezett Napkorona népdalkör tagjaként rövid időre még bekapcsolódtam, a fesztivál hangulatának emelésébe.
Köszönettel és elismeréssel tartozik közösségünk a Reisz és a László családnak és mindazoknak, akik annak idején, mint kisdedet ápolgatták, nevelték, hogy megérje felnőtt korát ez a közösségi gasztronómiai esemény.
Egy dolgot viszont biztos megtanultam, hogy semmi sem olyan fontos, hogy az ember elhanyagolja a családját, gyermekeit és saját magát, hogy a közösséget támogassa, ha nincs megbecsülés, elismerés azok részéről, akikkel egy közösségben él. Holtunk után hozhatnak virágot a koporsónkra, az már nem vigasztal senkit!
Itt lehet visszanézni a 2015-ös fesztiválról készített filmet
Hasonló
Bika húzta a harangkötelet
Rinaldó és Rinaldini
Harmatok vagyunk a földön!
Hagyomány és jövevény
Lócitromos sárral síkároltu...
Már a pápalátogatásra készü...
Égő gyufával háromszor szív...
Harmadnapján a férfiakat is...
Édesanyám a félhomályban a ...
Tavirózsa a kenderáztatóban
Székelyfonó Matyóföldön
A tárogató hangjával a szív...
Táncra perdült az orsó édes...
Elé jössz te, csak éhezz me...
Égi áldás az özvegyasszony házasságára
Virágvasárnap Vatikánban a Szent Péter téren
Pálmaágakból lefektetett szőnyeg a Bazilika lépcsőin, olajágakkkal integető ünneplők Ilyen meghívót kap a vendég, ha a jó sorsa Rómában egy zarándokszállásra viszi. A Casa per ferie delle Suore Missionarie Pallottine néhány... Tartalom megtekintése
Varázslat
Huszár Boglárka alkotása 60×60 cm. olaj, vászon. Nem is tudom mióta áll ez a nagyon régi épület, kicsit elvarázsolt szépségével kastély, kicsit bástya szerű repkénnyel befutott oldalával. Az idő ... Tartalom megtekintése
Az út
Tüttő József alkotása Szinte meggyötört arcok, holott egy életút harcosai a születéstől a végsőkig. Egyetlen ember akinek annyiszor változik az arca, ahány állomást tudhat maga mögött. Hogy sejthetnénk gyermekkorban, milyen ... Tartalom megtekintése
Hegyet hágék, lőtőt lépék, a sárkány farkán túráztam
Megtépett sziklák, leszakadt hegyormok, madeirai séta egy csángó ima ritmusára Légvonalban… Ha valahol tényleg látni is lehet, mit jelent ez a kifejezés, az a Ponta de São Lourenço, azaz a... Tartalom megtekintése
Pomaranski Luca portréja
Huszár Boglárka alkotása Csak általánosságban szabad beszélni, én mégis a portrézást találom a legizgalmasabb alkotói munkának. Huszár Boglárka ragyogó képet festett Lucáról, aki csak éppen bekukkantott a vászonra, hogy ... Tartalom megtekintése
Győr Bécsi kapu tér. Egy csepp harmónia
Hargitai Beáta alkotása Győr talán legszebb tere a Bécsi kapu tér. Szinte minden épülete műemlék, barokk, copf, és kora klasszicista stílusú homlokzatokkal. (Wikipédia) A tér ragyogása, elegánsan hangolt épületei a ... Tartalom megtekintése
Egy kis nyelvészkedés a Piña Coladaval kapcsolatban
Szűrt ananászt jelent magyarul, szögezném le Móricka kedvéért… …akinek mint tudjuk, mindenről ugyanaz jut eszébe. Felhívnám továbbá a figyelmét az “ ñ ” betű kalapocskájára, ami által “ ny “-ne... Tartalom megtekintése
Történetek a füstölődő szalonnatáblák mellől
A régi házak padlásai mindig is kincseket rejtettek és rejtenek magukban Éreztem én ezt már gyerekkoromban, ugyanis állandóan azon siránkoztam, hogy mikor mehetek már fel én is a hijúba, ami... Tartalom megtekintése
Pince bejárat, Tokaj
Bíró Ernő alkotása 30×42 cm, akvarell Ebben a rémítően szomorkás időben vágyódva nézhetünk erre a Bíró Ernő által megpingált képre. Kirobbanó fényekben pompázik a pince tetején dúsan hajtó ... Tartalom megtekintése