Káposztafesztiválok gonddal, bajjal, boldogsággal

Az első Káposzta Fesztivál néprajzi kiállítása és szervezői: balról jobbra: Reisz Zsóka, unokájával, László Hunorral, az A.N.T.R.E.C. képviselője Bukarestből, Szabó Judit tanítónő és Kelemen Magdolna

Most, amikor a XXIV. Parajdi Töltöttkáposzta Fesztivál zajlik, eszembe jutnak a kezdetek, mikor a reményteljes változás után úgy érezte az ember, hogy végre szabadon szárnyalhat.

Igen szárnyalhatunk, de oly módon, hogy a diktatúra csökevényei még mindig behálózzák, akár egy privát kezdeményezés szépségét és sikerét is.

Akik az indulás buktatóit végig szenvedték, akik szívüket-lelküket beletették, azok csupán külső szemlélőként veszik tudomásul, hogy mi is történik.

Amikor Reisz Zsóka, a volt bányaigazgató felesége és családja elhatározta, hogy elindít egy töltött káposzta főző rendezvényt, mert még létezett helyi összefogás és kultúra, akkor, bizony éjt-nappallá téve néhány ember verejtékével, magán pénzeket befektetve szervezték és segítettük, hogy valami elinduljon Parajdon.

Olyan volt a kezdet, hogy heteket dolgoztunk szervezésben, anyagbeszerzésben, programok kidolgozásában, vendéglátásban stb.

A versenyző csapat vezetőjeként a képen Kelemen Magdolna. Hagyományos környezetben főztünk, énekeltünk, táncoltunk

Helyi hagyományőrző csoportom 2009-ben megnyerte a fődíjat a fesztiválon és a gyermekek munkáját is díjazták. A csoport a Kukorica Jancsi nevet viselte

Mindannyian családunkat háttérbe hagyva a közösség érdekében tettük, amit tenni kellett. Ötleteltünk, vittük-hoztuk a sok-sok kelléket, programot. Azt sem lehet, figyelmen kívül hagyni, hogy egy pedagógusnak kutya kötelessége volt annak idején kivenni részét a községben szerveződő kulturális, társadalmi tevékenységekből. Olyan hét is volt, amikor, akinek már nagyobbacska gyermeke volt, teljesen magára hagyva családját, önzetlenül segítette a közösségért szervezett eseményeket.

Sose felejtem el, hogy egy nap, kisebbik fiam megjelent a vendéglő ajtajában és kipirult arccal szólt:

– Édesanyám, gyere gyorsan haza, mert valamit meg kell beszéljünk!

Meglepődve követtem gyermekem! Mit sem sejtve de anyai kötelességem tudatában, mivel nem laktam messze a vendéglőtől, robogtam fel tömbház lakásunk lépcsőin.

Otthonunk ajtaját benyitva kellemes illat áradt bentről, az illat alapján örömmel vettem tudomásul, hogy nincs baj. Sőt! Egy életre kaptam egy leckét gyermekeimtől.

Az asztal terítve és ott gőzölgött közepén a gyermekeim által főzött szilvás gombóc.

Gyermekeim csak annyit mondtak, hogy egyél édesanyám, hisz éjt-nappá téve dolgozol, és nem eszel rendesen.

Kipirult arcomon csak egy örömkönny gördült le! Magamhoz öleltem lelkem gyöngyszemeit és ekkor értettem meg igazán, amilyen módon tudatták velem, hogy a munkám fontos, de az egymásról való gondoskodás ennél sokkal fontosabb. Mert semmi sem ér fel azzal, hogy a családod elhanyagolt a közösség érdekében. De ez annak a problémája úgy-e, aki így érti és értelmezi életét.

Sok-sok évig csupán magánkezdeményezés útján a Reisz család védnöksége alatt működött, de működött a fesztivállá terebélyesedett néphagyományt felkaroló esemény.

Volt tanítványaim tanítónőjük Veres Annamária vezetésével a gyermek főzőversenyen

A jelszó nagyon sokáig az volt, hogy népi jellegét kell kidomborítsuk, hogy éltessük a helyi hagyományokat.

Ez a jellege ma már csak egy 1-2 órás népi, hagyományos műsor, meghívott csoportok fellépéséből áll. Annak idején az ide érkező csoportok népviseletben, hozva vidékük kultúráját, hagyományait, népi alkotó mesterek munkáit, bemutató műhelyek közreműködésével bonyolódott a rendezvény. Ezáltal motiválva a helyi közösséget, hogy fontosnak tartsák, értékeljék a helyi hagyományok tovább éltetését.

Minden változik!   Változik az igény, akár a divat, felnőttek gyermekeink, sorsunk befolyásolja a sok külföldre szakadt családtagunk sorsa. Teltek az évek! Néhány évig a kialakult erdélyi állapotok miatt én is kimaradtam a fesztivál szervezéséből, de öt évvel ezelőtt látva, hogy lassan nincs, aki felkarolja a határokon átívelő, nemzetközivé vedlett eseményt, újból bekapcsolódtam az újjáélesztésbe. Mint nyugdíjas, aki mint Kós Károly írta, Régi Kalotaszeg című írásában: “Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Ugyanezt láttam Északon és Délen. Minden olyan nemzetnél, akihez mi tanulni jártunk, hogy hazajövet lebecsülünk mind, ami a miénk. Merthogy itthon nincsenek készen akkora kultúra akkora művészet, mint amilyet hoztunk könnyen készen külföldről. Mert nekünk azt csinálnunk kellene, mert össze kellene szednünk nagy fáradsággal az ország minden részéről a széjjelszórt köveket Hogy azokat a magunk képére építhetnők, és ehhez hit kellene és nagy fanatizmus is és rettenetesen sok munka.”

Egy kezdeményező csoport összeállt a helyi turisztikai szervezet vezetésével, Moldován László és a Leader csoport, meg az időközben általam kezdeményezett és létrehozott Sótörő Kulturális Egyesület csoportja, a Helyi Tanács égisze alatt, végül közösség által finanszírozott, szponzorok bevonásával szervezett, eseménnyé vált.

Kukorica fosztó. Népi hagyományos életforma bemutatása a helyi hagyományőrző csoportom által

Ma már csak külső szemlélőként figyelem, habár egy Udvarhelyszék körzetében szervezett Napkorona népdalkör tagjaként rövid időre még bekapcsolódtam, a fesztivál hangulatának emelésébe.

Köszönettel és elismeréssel tartozik közösségünk a Reisz és a László családnak és mindazoknak, akik annak idején, mint kisdedet ápolgatták, nevelték, hogy megérje felnőtt korát ez a közösségi gasztronómiai esemény.

Egy dolgot viszont biztos megtanultam, hogy semmi sem olyan fontos, hogy az ember elhanyagolja a családját, gyermekeit és saját magát, hogy a közösséget támogassa, ha nincs megbecsülés, elismerés azok részéről, akikkel egy közösségben él. Holtunk után hozhatnak virágot a koporsónkra, az már nem vigasztal senkit!

Itt lehet visszanézni a 2015-ös fesztiválról készített filmet

          https://youtu.be/jVcj27Agkpw

Szerző: 2019. 10. 05.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló