Már a pápalátogatásra készülnek Csíksomlyón

A csíksomlyói kegytemplomban május 4.-én, a hónap első szombatján Mária-ájtatosságot tartottak, szentmisével, majd gyertyás körmenettel.

Ez már évek óta hagyomány a kegyhelyen. Számomra ez volt az első olyan alkalom, amikor csatlakozhattam a nyárádköszvényesi zarándokokhoz, és így én is eljuthattam a zarándokhelyre.  A Nyárád menti hívek havi rendszerességgel zarándokolnak ide, hogy részesüljenek a Szűzanyát köszöntő áhítat áldásában.

Az útvonal tartalommal töltött kirándulással párosult, mert útközben meglátogattuk a leégett atyhai templomot, mely közösségi összefogással felújított formában újra hirdetheti Isten dicsőségét. Csíksomlyón pár száz erdélyi zarándok együtt, Mária énekekkel, rózsafüzér imával, könyörgésekkel tették tartalmassá a várakozási időt hét óráig.

Szabadtéren sétálva is részesülhettünk az ima jótékonysági szerepében és a Mária énekek áldást osztó örömében. A kegyhely melletti somlyói ásványvízzel csillapíthattuk szomjunkat és együtt kapaszkodhattunk fel a keresztútján a Somlyó hegyére, a Hármas oltár tövébe. Érezhettük a pápalátogatás előkészületeit is, hisz lépten-nyomon találkozhattunk jeleivel, Állami biztonsági intézkedések miatt drónok zirregtek a fejünk felett az éjszakai körmenet idején. Kamerák villogtak, reklámcsíkok jelentek meg a Pápa arcképével, építkeznek a hármas oltárnál.

A liturgia este hét órakor kezdődött, Csíksomlyó lelkisége volt a fő téma és a Ferenc pápa látogatása.  A szentmise után elimádkozták a rózsafüzért, majd a templom előtti téren gyertyás menetben vitték körbe a Szűzanya kegyszobrának másolatát. A Mária-köszöntő végén megáldották a kegytárgyakat, és Isten áldását kérték a zarándokokra.

A következő első szombati Mária-köszöntőt a pápalátogatás és a pünkösdi búcsúra való tekintettel, július első szombatján tartják. Jó volt megérezni az erdélyi magyarság együttlétének, megtartó erejét, a somlyói  Szűzanya áldást osztó örömét.

Szerző: 2019. 05. 07.
Ha még nincs közöttünk, csatlakozzon most az Unokáink is olvasni fogják oldal kedvelőihez a Facebookon!

Hasonló

Téli alkony

Ősz Zoltán alkotása  Petőfi Sándor: ALKONY (részlet) Olyan a nap, mint a hervadt rózsa, Lankadtan bocsátja le fejét; Levelei, a halvány sugárok, Bús mosollyal hullnak róla szét. Néma, csendes a... Tartalom megtekintése

Buckavidék Fülöpszállás

Bíró Ernő alkotása Ezen a szélfútta  vidéken,  ahol mindig  változik a terep,  ahol a  cipő, és  zokni kérgessé  válnak az  éles  homoktól, nem  egy  sétatér.  Magasan a bucka tetején  kapaszkodnak... Tartalom megtekintése

Charles Bukowski

Biszák  László alkotása Ne szépítsünk,  nem kívánja  meg  tőlünk  senki  sem,  ha  valami, valaki nyers,  nem  bűn!!!  Legyen  egyenes,  őszinte, és  férfias!  Saját  maga is  kegyetlen  őszinteséggel  írta  meg  saját ... Tartalom megtekintése

Sceptrum

Tüttő  József alkotása A fordítás  szerint:   Ősi  hatalmi  jelvény,  ami alá  tartozik  az ítélkezés, igazságosság  a  jogszolgáltatás!!  Jogar!! Életünket  mindig   beszorítani  látszik  rendszabályok  közé,  mivel  bőven  akadnak,  akik ... Tartalom megtekintése

Santa Maria della Salute

Huszár  Boglárka alkotása Mit  kívánunk   egy  festménytől?  Mi keltette  fel a figyelmünket?  Ki  festette?   Ki  Ő?    ….és  még  lehetne   tovább is   faggatnunk  magunkat,  de nem... Tartalom megtekintése

Büszke lázadók

Hargitai Beáta alkotása Kis kitérővel jelentkezem, valami mással, amit tőlem megszoktatok, és a reakciókból olvasva, egyre nagyobb kedvvel festegetek csak úgy szabadon, minden megkötés, és szégyen nélkül. Élvezem a színek... Tartalom megtekintése

Szent István Bazilika, Budapest

Huszár  Boglárka alkotása Kis  túlzással:  világjáró  Boglárkám    mindig  boldogan  fogadja  be  egy egy  idegen  ország  szépségeit,   áradozik  a helyszínen,  és  a  hazamentett  látnivalók  fotón rögzített  emlékek,  még  nagyobb ... Tartalom megtekintése